Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-13 / 19. szám

2 FÜGGETLEN BUDAPEST. vállalkozások karhatalommal való feloszlatása elsőrendű közérdek volt. Azonban — ugy látjuk, — a rendőrség ezúttal sem teljesítette hivatását egészen. A jelentések szerint „több más klubot —- melyekben szintén hazárdjáték folyik — megintett a rendőrség.“ Ezzel szem­ben állítjuk és bizonyítjuk, hogy a fővárosban még néhány olyan klub grasszál, amelyek csak ugy megérettek a hatósági feloszlalásra, mint a már feloszlatott öt játékbarlang. Sőt épen a legveszedelmesebb játéktanya amely az utóbbi időben a legnagyszerűbben virágzik és amelynek kizárólag magánvállalkozás szolgál alapjául, még mindig zavartalanul űzi a nagyarányú hazárdjátékot. Hogy a rendőr­ségnek kezére járjunk, a következő tényállást közöljük. A Teréz-körut 34. számú ház első eme­letén pazar berendezésű termekben székel a „Hungária társaskör1' nevű hazárdjáték-válla­lat. Ebben a klubban vagy két hónap óta délután 6 órától tízig a „chemin de fér“ nevű hazárdjáték, azután pedig a bakkarat folyik. A játékbarlangok bezárása után a bakkarat játékot beszüntették és most már délután 6 órától reggelig a „chemin de fér“ járja. A vállalkozásra nézve mindegy ez a változás, merta pinka a „chemin de fer“-ben épen olyan dúsan telik meg. A játékbarlang vállalkozója; Dr. Milzger Tivadar ismert szakorvos. Számos egyént cipeltek fel ebbe a játékvárba, sőt a lecsukott „Sakkszövetség“ legtöbb állandó játékosa még a rendőri feloszlatás előtt át­pártolt a Hungáriához, ugy hogy a Sakk- szövetség már hetek óta csak vegetált. Akár­hány játékos már a Hungáriába való első feljövetele napján résztvett a hazárdjátékban. A Hungária funkcionáriusai egy tag felvételi nyilatkozatot iratnak alá velük és a tagjelölt nyomban játszhatott. Ez ellen a klub ellen tehát ugyanilv joggal kellett volna a rendőr­ségnek eljárnia. Az óriási bakkarat-játékban résztvett néhány huszárhadnagy is, továbbá egy tüzérhadnagy és egy huszárönkéntes, a kik rengeteg forgalmat csináltak. Állandóan 40—50 ember tolongott a bakkasztal körül. Miért nem oszlatta fel a rendőrség ezt a tanyát is, melyben mellesleg három automata-gép is fosztogatja az embereket. Csak nem azért, mert a Hungáriának — mint ezzel Mitzgerék dicsekszenek -— Sélley Sándor volt főkapitány és belügyi államtitkár az ügyésze? Avagy talán igaz, hogy Darvay Fülöp munkapárti korifeus képviselte nyomatékosan a Hun­gáriát a belügyminisztériumban? A másik még működő fel sem oszlatott játékbarlang az Eötvös-utcában lévő Sokk- Otthon. Ez a klub, melyben addig csak bakkara és chemin járta, de amely az uj konkurrencia folytán már dögrovásra ke­rült volt, most ismét fellendült. A Karambol Kör rulett-kundschaftja egyszerűen áttelepe­dett a Sakk-Otthonba és most ugyanezek a RIÓIKUL ÉS FINOM BŐRÁRU gyári árban PAPEK JÓZSEF császári és kir. udv. szállító bőrárugyártónál, Budapest, VIII., Rákóczi-ut II és 15 Telelőn 65—39. = rulettjátékosok szoronganak délután 6 óra i után a rulett asztal körül az Eötvös-utcában Vájjon ennek a játékbarlangnak kik a men­torai? A Sakk-Otthon cégére itt is nehány pinkavállalkozás üzletének szolgál fedezetéül és a vállalkozók a sakkmatadoroknak fix fizetést adnak a cégért. Elvárjuk, hogy a rendőrség nem áll meg a félúton, hanem erélyes szigorral lecsukja ezt a két legveszélyesebb játékbarlangot is. HIRE k. Aki már nem számit — csak azzal bánnak el ugy, ahogy a tanács most elrettentő például a VII. kerületi elöljárósággal, helye­sebben magával az elöljáróval dr. Kiss Ferenc­cel elbánik. Ha az állatvilágból akarunk pél­dálózni, akkor ráillik erre az esetre az az axióma, hogy egy egészséges egér vezsedel- mesebb a beteg, a foghíjas oroszlánnál is; a mi világunkban pedig régi igazság, bogy egy aktiv fogalma zócska nagyobb legény, mint a — nvugalmazott miniszter. Mindez abból az alkalomból kívánkozik a toliunk alá, hogy a tanács megtorló eljárást indit a VII. kerlüeti elöljáróság ellen, amiért egv épület tatarozás költségeire felhatalmazás nélkül 1300 koronával többet költött az elő­irányzott összegnél. Eddigelé az ilyen megtorló eljárás precedens nélkül áll, mert a tanács még akkor sem gondolt erre a jogos és tör­vényes retorzióra, amikor nem rongyos 1300 koronásról, hanem tízezrekről és százezrekről volt szó. — De. aki ellen most a tanács ilven I rigorozitással lép fel: az egy nyugalomba vonuló öreg tisztviselő, dr. Kiss Ferenc ke­rületi elöljáró, aki bizonyára már régen a jól megérdemelt nyugalmat fogja élvezni, a mikor a még meginditandó megtorló eljárás folyamán számot kellene adnia erről az épen nem jelentős mulasztásról. Egy nyugalomba vonult elöljáró már igazán nem számit s az a tény, hogy most dr. Kiss Ferencen keresnek 1300 koronákat; amellett bizonyít, hogy az ő skartbatébtele — melyet mi már félévvel ezelőtt bejósoltunk — most már küszöbön áll. A becsukott vészkijáratok. A főváros­hoz már igen sok panasz érkezett arról, hogy a mozik vészkijáratai be vannak zárva, ugv hogy ha tényleg valami szerencsétlenség történnék, a közönség nem tudna menekülni. A vészkijáratokat a kerületi elöljáróságoknak kellene ellenőrizniük,ugy látszik azonban, hogy ez az ellenőrzés túlságosan lanyha. A városházán most foglalkoznak azzal a tervvel, hogy a rendőrséggel együtt szigorúan ellenőrizni fogják, csakugyan vészkijáratok-e a vész­kijáratok ? A Lánchíd elzárása. A Lánchidat 1904. február 1-én fogják elzárni: ez már befejezett tény. Ezzel egyidejűleg gondoskodni fognak arról, hogy a gyalogjárók részére egy ideiglenes jellegű fahíd épüljön. Mindez természetesen igen kevés s önkéntelenül felvetődik a kérdés: mi lesz az erzsébethidi villamos vonallal? Ennek a vonalnak okvetlenül meg kell épülnie, hogy azt a forgalmat, amely az elzárás miatt két esztendeig elterelődik a Lánchidról, legalább részben lebonyolítsa. Az autóbusz. A héten nyilvánosságra került az autóbusz-társaság szerződése, amely­ről azonban csakhamar megállapították, hogv csupán tervezet, amelynek még igen sok vitás pontja van. A tervezet szerint az autóbusz- társaság tizenegy relációt létesítene, azon­kívül éjjel 12 órától reggel 6-ig két-három vonalon külön éjszakai kocsikat járatna. A főváros szeretné, ha 1914 január 1-től már­cius 13-ig minden vonalon megingulna a forgalom s ennek a társaság részéről nincs is akadálya. Az angol Dewonshire et comp. cég. amely a koncessiót kéri, már megegyezett az omnibusz-társasággal a vállalat megváltá­sára nézve. A tranzakció ugv fog megtörténni, hogy a Dewonshire et comp. cég 1.900.000 koronáért megveszi az omnibusz-társaság részvényeit. Az uj társaság harmincöt esz­tendős szerződést szeretne kapni a fővárostól s hajlandó részesedést is fizetni, még pedig a kocsikilométerek bevételének arányában. A jegyek árát 12 fillértől egészen 40 fiitérig akarják megállapítani. A tervezet most van a polgármester előtt s minden valószínűség szerint már legközelebb tárgvalni is fogják. A gázgyári szabályrendelet. A bel­ügyminiszter annak idején nem hagvta jóvá a gázgyár igazgatásáról szóló szabályrendeletet, mert kifogásolta, hogy a tanácske véssé vesz részt az ügyek irányításában. Heltai.főpolgármester néhány hónappal ezelőtt, mint a gázművek vezérigazgatója átdolgozta a szabályrendeletet, abban az értelemben, amint azt a miniszter kívánta. Ez a rendelet most csak egvféie- képen módosult: abban, hogy eltörölték a vezérigazgatói állást s érvényét nem ter­jesztik ki a főváros villamos művére, mert erről uj szabályrendeletet fognak készíteni- Az uj tervezet elfogadása nem okoz semmi­féle nehézséget, sem a főváros, sem a kor­mány részéről s így valószínűleg nem is fog nagy vitára alkalmat adni Közgazdasági közlemények. — A „Phöbus“ közgyűlése A „Phöbus“ Villamos Vállalatok Részvénytársasága Székely Ferenc udv. tanácsos elnöklete alatt' szombaton tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlés az igazgatóság évi jelentését és a zárszámadásokat elfogadván, az igazgatóság és felügyelő-bizottság részére a felmentvényt megadta és 'határozatnak kimondta, hogy az 1912. évi részvényszelvénv 7V2°/o- kal, tehát egyenként 15 K-val f. hó 13-tól kezdődően a Belvárosi Takarékpénztár r.-t. által fog beváltatni. Az igazgatósági és a felügyelő-bizottsági tagok választása megejtetvén, Székely Ferenc, királykuti Bachrnch Károly, maróthi Fürst Bertalan, Slromszky Sándor és dr. báró Kohner Adolf (uj) udvari taná­csosokat, Egger Gyulát, Kuassay Istvánt, dr. Dubsky Alfréd vezérigazgatót iuj) és Daróczy Aladár (uj) az igazgatóság tagjaivá, Vadnay Gézát, Veres Józsefet, Neumann Gusztávot, Andre Lászlót és Laehne Hu tót pedig a felügyelő-bizottság tagjává megválasztották. A közgyűlést követő igazgatósági ülés Székely Ferenc udv. tanácsost, a társaság elnökévé újólag meg­választotta. ffunc. hiM/'íf Л/W kötvények a legelőnyö- U 1/ÜAR !Д sebbek élet-, tűs-, bal­eset, szavatossági-, betö- állat-biztositásoknál. tfunCABIJf res-, üveg-, jég- es Felvilágosításokkal, prospektusokkal ás díjajánlattal szívesen szolgál a Általános Biztosító R.-T. igazgatósága Budapest, IV. kér., Károly-körut 2. szám. Telefon : 153-98, 2-11. 2-12. Részvénytöke 6.000,000 kor. é* a társaság képviselőségei Kartellen kiviil аз orsság minden részében. Szervezési alap 1.200,000 KOVALD fest,tisztit! Gyűjtőtelepek a székesfőváros minden részében Gyár es főüzlet: Budapest, VII., Szövetség-utcza 35-3? Képviseletek a vidék legtöbb városáDan. Telefon 5S-45 128-13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom