Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-28 / 17. szám

1915. április 28.

16. szám.

NAGY BUDAPEST

a „Független Budapest“ állandó melléklete

Munkatársak: GELEY JÓZSEF, HEGEDŰS GYULA. PÁSZTOR MIHÁLY, POSSEL GUSZTÁV SALGO IGNÁC, TOMA SZILARD, VERBO!

ÁRMIN, VUKOVÄRI ALBERT, ZÓLYOMI DEZSŐ.

Előfizetési ára: EGÉSZ EVRE 12 K. Szerkeszlöség és kiadóhivatal: BUDAPEST. VISEGRÁDI UTCA 40

Ä városok hitelügye. .

A kommunális politikának egyik legnehezebb kérdése a városok hitele. Nálunk különös aktualitást nyer ez a probléma azáltal, hogy városaink nagy elmaradottságukból most kezdenek kiemelkedni és nagyarányú beruházási tevékenység előtt állanak, amelyet mindenütt kölcsönpénzből kell fedezni. A nemzetközi pénzpiacz rossz helyzete azonban különösen az utóbbi időben lehetetlenné tette, hogy a városok tör- lesztéses kölcsönöket szerezzenek és igy azok, amelyeknek halaszthatatlanul sürgős volt a pénzszükségletük, apró és drága függőkölcsönökkel tömték be a mutatkozó lyukakat, abban a reményben, hogy a viszonyok jobbrafordultával majd csak tudnak kölcsönt szerezni.

A magyar városok kongresszusának végrehajtó-bizottsága, mely a városok hitelügyének már évek óta nagy figyelmet szentel, nyilván a kérdés nagy aktualitásánál fogva mostanában ismét szőnyegre hozta ezt a nagy és nehéz problémát. A diszkusszió ismét a már megszokott eszmekörben mozgott: egyfelől sü rgette a bizottság a városok kötvény- kibocsájtási jogának megadását, másodszor kívánatosnak jelezte egy városi hitelbanknak megalakítását, amely speciálisan kultiválná a községek kölcsönügyét. Mindkét eszköz szükséges, kívánatos és kétségtelen, hogy a kötvénykibocsájtási jog, valamint egy külön városi bank a kommunális hitel ügyét megoldás felé vezetné.

Azonban nagy tévedés volna azt hinni, hogy e két intézmény önmagában már biztosítaná városainknak az állandó és olcsó hitelt. A kommunális kölcsön is, miként a magánosok hitele, a mindenkori pénzpiaci helyzet szerint alakul és a kötvénykibocsájtási jog, valamint egy külön városi bank léte még korántsem garantálná azt, hogy a városok mindenkor, amikor arra szükségük volna, előnyösen hitelhez juthatnak. Egyenként vizsgálva a kérdést, a következők ötlenek szemünkbe.

A kötvénykibocsájtási jog a várost abba a helyzetbe juttatja, hogy adósság- cimleteket: kötvényeket állítson ki a saját nevére, amelyeket egy pénzcsoport átvesz és az azután üzletbarátai klientélája —■ között elhelyez. Ez a küt- vénykibocsájtás lehetővé teszi az illető városnak, hogy közvetlenül hitelezési viszonyba lépjen a külföldi tőkepiaccal, ahol csakis ilyen kötvények ellenében nyújtanak közkölcsönöket. Bizonyos, hogy ily kötvények ellenében sok városunk tudna Párisban, Svájcban és talán Hollandiában is magának kölcsönt szerezni. Ámde a kormány, amelynek magának nagy a pénzszükséglete, nem szívesen látja, hogy a városok adósság címleteikkel a külföldi piacon konkurenciát csinálnák az amúgy is nyomott árfolyamú állami járadékoknak és ezért mostanában olyan a krízis, hogy a városoknak a kötvénykibocsájtási jog amelynek adományozása a törvényhozásnak van fenntartva, meg nem adatik. A kormánynak ez az álláspontja azért nem helyes, mert a külföldi tőkének az a része, amely a magyar államnak politikai okokból nem akar rendelkezésére állani, viszont a városok kommunális kölcsö- neit esetleg szívesen átvennék. Konkrété szólva: Párisban magyar állam- kölcsönökre a hármas-szövetséggel való politikai feszültség miatt nem akad pénz, viszont akárhány magyar város kapott francia kölc-sönajánlatokat kötvények kibocsájtása ellenében. Kormányunk tehát oktalan magatartásával lehetetlenné teszi a francia pénznek Magyar- országba való behozatalát városi közcélokra, holott evidens, hogy járadékait az állam akkor sem tudja Párisban elhelyezni, ha egy magyar városi kötvény sem megy ki. A magyar járadéknak a magyar városi kötvény Párisban nem lehet versenytársa, mert a magyar járadék előtt a francia pénzpiac egyszerűen zárva van. Ha most a magyar kormány erre azt mondja, hogy te francia tőkés, aki nem akarsz magyar járadékot a magyar államtól, nem kapsz városi kötvényt a magyar várostól, mert én a magyar kormány megtiltom a magyar városoknak a köt- vénykibocsájtást: úgy ezzel nem a francia tőkést büntette a kormány, amely pénzét még mindig elhelyezi másutt — akár a Balkánon, akár Délamerikában — hanem a magyar közgazdasági életet sújtja érzékenyen, amelybe a városok beruházási munkálatán valamelyes életet és uj lendületet hoznának. A magyar kormánynak negativ álláspontja a városok kötvénykibocsájtásával szemben tehát botor és öngyilkos politika.

Persze tévedés volna azt hinni, hogy a magyar városoknak a kötvénykibo- csájtás olcsó pénzt juttatna. Szó sincs róla, a francia tőke bevallottan uzsorás természetű és ha Párisból ajánlanak pénzt egy magyar város kötvényeiért ez a pénz mindig drága lesz. Különösen most, amikor a befektetési értékek piacára oly rossz idők járnak, amikor a járadékok és záloglevelek árfolyama oly alacsony. A mi városaink -P/2°/o-os kötvényeikért semmiesetre sem kaphatnának mostanában a francia piacon többet, mint 88—-847<,-ot, úgy hogy a kölcsön tulajdonkép 572%-nál is drágább

volna. Csakhogy a városoknál is gyakran úgy van, mint a magánosoknál, hogy az a pénz a legdrágább, amely nincsen és akárhány magyar város boldog volna, ha bár drágább pénzen megcsinálhatná a szükségesnek felismert beruházásokat.

A másik panacea: a városok külön hitelintézete már régen kisért a kommunális jóléti konvent agyában és úgylátszik: már-már jelszó erejére emelkedett mint ez nálunk szokásos. Nem habozunk ezzel szemben azt a nézetet vallani, hogy ennek a városi banknak semmiféle hatása nem volna a városok hitelügyére. Ma a helyzet az, hogy e hitel kielégítésére szívesen vállalkoznak jelzáloghitel- intézeteink és e célra külön értékpapír típus alakult ki: a községi köles önkötvény, amely ugyanazt a hivatást teljesíti, mint a záloglevél, a magánosok jelzálogkölcsönén él. A hitelező intézet ugyanis a kölcsönt, melyet a városoknak megszavazott, akként mobilizálja, hogy a kölcsön alapján kibocsájtott községi köl- csönkötvényt placirozza, vagyis eladja. A nagy magyar emissziós intézetek ezt az üzletágat huzamos idő óta kiütiválják és a magyar városok .és községek sok százmillióra rúgó kölcsönhöz jutottak e réven. Ámde ez az intézmény is csak akkor funkcionál, amikor a záloglevélpiac helyzete kedvező és a külföld a kötvényeket megveszi. Most, amikor a befektetési értékpiac stagnál és nem lehet a címleteket elhelyezni, az emissziós intézetek sem képesek a községeknek kölcsönöket folyósítani.

Es ez nem lenne másként egy városi bank létezése mellett sem. Mert ugyebár ez a bank is csak úgy mobilizálhatná a kölcsönadott tőkéket, hogy ezek alapján kötvényeket bocsájtana ki és ezeket elhelyezné. Tehát a városi bank struktúrája is e részben csak az lehetne, ami jelenleg a magános jelzálogintézeteké. Már pedig elképzelhető-e, hogy ez az uj intézet könnyebben és előnyösebben tudná címleteit placirozni, mint I a régi nagy, bevált és a külföldön igén nagy és erős összeköttetésekkel rendelkező jelzálogintézetek?

Ez csak egy esetben volna remélhető : ha a városi bank érdekeltsége a maga érdekkörébe tud vonni egy nagy külföldi pénzcsoportot, melynél szerződésileg biztosítja magának egy évi kontingens átvételét. Erre azonban alig van kilátás, mert ily megállapodásba csak egész nagy áldozatok árán menne bele a külföldi tőkés, úgy hogy ismét csak a nehéz és drága kölcsönnél tartanánk. A városi bank terve tehát nem hoz közelebb egy lépéssel sem a városok hitel ügyének a megoldásához.