Független Budapest, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-25 / 12. szám
FÜGGETLEN BUDAPEST hogy e telektömb megvásárlása az előirányzott 13 millió koronán lehetséges legyen és a város ismét csak a beruházások során tett tapasztalatoknak megfelelően konstatálhatná, hogy újból elszámitotta magát. Ami tehát a tervezet pénzügyi realitását illeti, az egyenesen naiv és valószínűtlen. És egy ilyen projektumot akartak a bizottsággal elfogadtatni alig 8 nappal a vonatkozó előterjesztés publikálása után. Mi nem hiszünk azoknak a feltevéseknek és suttogásoknak, hogy a terv gyors keresztülhajtása egynémely érdekeltség üzleti előnye volna. Hiszen a Galeottó sohasem alszik és most is a fáma tudni vél holmi opciókról a létesítendő sugárul mentén. Hogy Ehrlichéknek szivén fekszik az uj sugárút, azt szívesen elhisszük, de ezúttal talán igazán csak kerületi közérdekről van szó, minden magányos üzleti érdek kizárásával, mert alig hihető, hogy Ehrlichék benfentesei a létesítendő útvonal mentén telekspekulációkba bocsájtkoztak. Ez végre is nagyon kockázatos vállalkozás lett volna, amelyre alig akad vakmerő vállalkozó. De nem is szükséges üzleti érdek fel- tételezése ahhoz, hogy a legerélvesebben perhorreszkálja a közvélemény a fővárosnál lábrakapott statáriális módszert. Emlékezünk reá, hány fonLos, életbevágó ügyet intéztek el lázas gyorsasággal, szinte suba alatt. Hiszen maga a mai kormányzat legnagyobb oszlopa, Vázsonyi Vilmos nyíltan kikelt több Ízben e furcsa módszer ellen és kárhoztatta azt, hogy a fővárost nagy ügyekben befejezett tények elé állítják. Pedig Vázsonyiról igazán nem lehet feltételezni, hogy ellensége volna a főváros mai kormányzatának. Példát kellett tehát végre statuálni arra nézve, hogy a gyorsaság és sürgősség erőltetése ne ronthassa le a határozat alapos megfontolását, az ügyek megfelelő előkészítését. Érdemben is kétségtelen, hogy annyi kiváló szakember, mint a minő a középitési bizottságban együtt ül, helyes és megfelelő döntést hozott. De bármilyen legyen is a határozat tartalmilag: igazi fontosságát az adja meg, hogy nyílt, szinte lüníetésszerü deklaráció a suba alatt való, hirtelen, előkészítés nélkül fogant és áterőszakolt tervekkel folytatott gazdálkodás ellen, amely a fővárosnál hovatovább rendszerré vált. Ez a határozat mérsékletre inti a főváros intéző köreit, akik a maguk véleményét csalhat tlannak hiszik és reá akarják erőszakolni a gyorsaság erejével az összes fórumokra. És minthogy a közgyűléstől objektiv kritikát és szembeszállást a hatalmasok terveivel szemben várni nem lehet — lásd a sertésszállások ügyét — csak örvendes és megnyugtató, hogy a szakbizolt ságok kitűnő férfiai megrostálják az elébük kerülő terveket. Ezer szerencse, hogy igy a közgyűléstől a súlypont hovatovább a szak- bizottságokra átterelődik. A középitési bizottság kiváló férfiainak nagy tekintélyén és lelkiismeretességén megtörött a siettetés és sürgetés ereje. A bizottság döntése annyit jelent, hogy lassan megfontolva határozzunk nagy ügyekben. Erre a kioktatásra pedig igazán nagy szükség volL már! Közélelmezési kérdések. A főváros közélelmezési bizottságának legutóbbi ülésén Folkusházy Lajos tanácsos hosszabb előadásban ismertette azokat a fontos kérdéseket, amelyek az ügyosztályban előkészítés alatt állanak. Sajnos, megint csak programmol kaptunk és nem — mint Lengyel Endre dr. igen helyesen megjegyezte — konkrét javaslatokat. A progammokkal már nyakig vagyunk. A programm igen szép és igen üdvös dolog elmondva*, vagy leírva, ám a mindennapi élet a maga sok, nagy és nyomasztó nyomorúságával nem nyer belőle semmit. Az élelmiszerek drágák és rosszak, a viszonyok csöppet sem javulnak meg a programmtól, ha még olyan szép, még olyan tartalmas, még olyan kecsegtető és biztató is az. Csak Írott, vagy elmondott malaszt marad — és semmi egyél). Mindeneseire azonban egy tanulságot levonhatunk abból a programúiból, amit Folkusházy annyi ékesszólással, szeretettel és — elismerjük — hozzáértéssel elmondott. És ez a tanulság: aki sokat markol, keveset ad. A közélelmezési ügyosztály, amely az uj szervezet óta teljesen megmenekült a köz- gazdasági kérdések ballasztjától, annyi mindenféle, a közélelmezés annyi ágát felölelő kérdések megoldásába fogott, hogy most már nem tudja, melyiket oldja meg előbb és melyiket később. Némi túlzással azt lehetne mondani, olyan káoszba vetette magát, amelyből nem tud kilábolni, mert nem tud csak egy kérdéssel foglalkozni. Es éppen ez a rettenetes baj. Ha ezt tette volna, aminthogy azt kellett volna tennie, hogy elővett volna egy kérdést és azt elejétől végig vezet.te volna a megoldás felé — akkor ma nem tartanánk ott, hogy a közélelmezésnek égelő kérdései közül egyetlenegy sincsen megoldva. Mi ma a helyzet? Az ügyosztály elővett egy kérdést s alighogy tárgyalni kezdte, illetve, alig kezdett vele foglalkozni, már rátért a másikra, a harmadikra és igy tovább — és ma odáig jutottunk, hogy az osztály igazán sok munkával, fejvesztetten dolgozik egész sereg kérdésen, anélkül azonban, hogy csak egyetlen egyben is eredményt tudna felmutatni. Az egyik kérdés alterálja a másikat és valamennyi alterálja a céltudatos, energikus munkát, amelyet fokozatosan, de mindenkor csak egy kérdés szolgálatában kellene kifejteni. És hiába minden. Amíg az ügyosztály erre az egyedüli helyes útra rá nem tér, nem fog eredményt, kézzel fogható és érezhető eredményt felmutatni. Elvész a rengeteg munka, belefullad a semmibe — és mi, agyonnyomorgalott, kiszipolyozott fogyasztók csak ott leszünk, ahol voltunk eddig: az élelmiszeruzsora karmai között. Ä hétről. Az árubódék — ezek a legújabban teremtett és ideiglenes jelleggel állandósított épületek — már nem felelnek meg annak a hivatásuknak, amely őket a főváros szociális gondosságából életre keltette. Régi üzlethelyiségükből kilakoltatott kereskedők részére szolgálnának ezek a bódék ideiglenes hajlékul mindaddig, amíg a lebontott épület helyébe felépül az újabb. De ha ma sorra vesszük a nagyon megszaporodott bódékat, arra a tapasztalatra jutunk, hogy az egyik bódé: elegáns kávéházzá, a másik nagy árúraktárrá vedlett, a harmadikban és a többiben pedig nem a kiszorult és kilakoltatott üzlettulajdonosok húzódnak már meg, hanem mutatványos bódék, kigyóbűvőlők és korcsma- helyiségek hívogatják csalógaíóan az utcán járókelőket. Hát ez egyenesen abszurdum és csak az a csodálatos, hogy a főváros ez ellen nem tesz semmit, vagy talán — ami még súlyosabban esik a latba — nem is tud róla. RIDIKÜL ÉS FINOM™ BŐRÁRU gyári árban PÄPEK JÓZSEF császári és kir. udv. szállító börárugyártónál, Budapest, VIII., Rákóczi-nt 11 és 15. Telefon 65—39. Pedig jó lenne a fővárosnak fellebbentenie a fályolt azokról az üzemekről és komiszsá- gokról, melyek e mögött az anomália mögött iappanganak. Az árúbódék feletti intézkedési jogát kiadta kezéből a főváros és pozitív tudomásunk van róla, hogy bizottsági tag üzérkedik az árúbódék üzlethelyiségeinek bérbeadásával. Önhatalmúan diskreciónális joggal, a fővárostól teljesen függetlenül adja bérbe a megüresedő üzlethelyiségeket annak, aki neki nagyobb províziót juttat. Hát ezt minden egyébnek el lehet nevezni, csak a kereskedelem védelmének nem mondhatjuk, pedig a fővárost az árúbódék felépítésének engedélyezésénél kizárólag ez a szempont vezette. Végeredményben pedig a főváros vásárló- és fogyasztó közönsége fizeti meg közvetve azt az ezrekre rugó összeget, mely jogtalanul és illetéktelenül vándorolt a kijáró proviziós városatya zsebébe, tíárczy István polgármester úr, csináljon tabula rasat az árúbódék ügye körül és tisztítsa meg a közgyűlést a titkos kijáróktól és proviziós városatyáktól mielőtt még a közvélemény haragja söpörné el ezeket az igazi parazitákat. Az autotaxi ügye csak nem akar dűlőre jutni. Minden készen áll már, a szabályrendelet jóváhagyva, a típus megállapítva, sőt elvben megállapodtak abban is, kinek menynyi rendszám jusson. És az autotaxi most — úgy látszik — holtpontra jutott, mert a tanácsi ügyosztály egy lépéssel sem tudja vagy akarja az autotaxi sürgős és mindnyájunk által hőn óhajtott ügyét előbbre vinni: az életbeléptetés felé. Amit különösen nem értünk : miért nem adják már oda legalább a bérkocsisoknak azt a hatvan rendszámot, amelyet nekik szántak. Ezek az emberek már várva- várják a tanács ebbeli határozatát, mert minden előkészület megtörtént, részükről hogy hamarosan áttérhessenek a gépüzemre. Ezeknek üzembehelyezése tanulmányul is szolgálhatna a városnak, hogy mennyiben válik be ez az uj közlekedőeszköz. Úgy látszik, a tanácsnak nógatásra van szüksége. Hát ezt is megkapja — értesülésünk szerint szerdán — egv interpelláció alakjában. Ekkor talán megtudjuk, milyen titkos machinációk állják útják annak, hogy az autotaxi végre Budapesten megszűnjön utópiának lenni. Ismét péksztrájk készül. Az ember már igazán nem tudhatja, kinek adjon igazat ebben a „kenyérharcban“. A mestereknek-e, akik a béremelés arányában nyomorítják a süteményeket, vagy a segédeknek, akik sütemények kisebbedése arányában emeltetik a bérüket. Mert nekünk, fogyasztóközönségnek mindenképpen rossz. Mi vagyunk azok," akik minden körülmények között rosszul járunk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kenyérgyárat kibővítették és fehér sütemény előállítására is berendezték. így legalább megvan az a vigaszunk, hogy ha hajbakapnak is a pékmesterek a segédeikkel, a kávénkhoz megkapjuk a mindennapi kiflinket, nincsen tehát okunk valami nagy félelemre És ez is vigasz. Igaz, sovány vigasz. Majdnem olyan sovány, mint mostanában egy császárzsemlye. Az pedig ugyancsak összement a folytonos berendezésben. ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, V., Károiy-körut 2. szám, a Kossuth Lajos-utca sarkán. Részvénytőke: 6.000,000 K. Elnök : Gróf Károlyi Imre Igazgatósági kiküldött: Báró Fejérváry Imre Tűz-, baleset-, szavatossági, élet- és néj)biztositás, betörés-, jég-, üveg- és állatbiztosítás Olcsó díjak! Modernfeltételek! Kartellen kiviil ! FEST,TISZTIT! Gyűjtőtelepek a székesfőváros minden részében Gyár es föüzlet: Budapest. VII., Szövetség-utcza 3?. Képviseletek a vidék nagyobb városaiban. Teleíon 58—45.
