Független Budapest, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-25 / 38. szám
2 FÜGGETLEN BUDAPEST indulni az erre vonatkozó inicziativának. Előbb uj kórházakat és olcsó élelmezést: csak azután jöjjön az uj sugárút és az angyalföldi »angol-park«! A drágaság bonyodalmai. Azért, mert Becsben rombolással folvt le a drágaság ellen való tüntetés, holott Budapesten rendben és méltóságteljesen viselkedett a nép: még nem kell azt hinni, hogy nálunk az állapotok kedvezőbbek, mint Bécsben. Az élelmiszer-árak röpke összehasonlításából kitűnik, hogy a drágaság nagyobb Budapesten, mint Bécsben. És az osztrák császár- város szocialistáinak jól előkészített és megrendezett felbuzdulásában nagyon sok része van a politikai célzatnak, amely a kormány ellen, főként azonban Magyarország ellen akarja kihasználni a néptömegeknek elkeseredését a drágaság miatt. A budapesti nép azonban egészen, igazán és kizárólag, minden politikai mellékvonatkozás nélkül zúgolódik a tarthatatlan drágaság ellen, amely napról- napra, lavinaszerűen szökteti fel a legnélkülözhetetlenebb élelmiszerek árát. Ez a szegény pesti közönség az a szerencsétlen harmadik, aki két küzdő fél között mindig sir. Ha a íejkereskedők összevesznek és egymást szidják-' ennek biztosan a közönség issza meg a levét a magasabb tejárakkal. A pékmesterek heteken át harcban állottak munkásaikkal, most létrejött a béke, ennek az árát azonban megint a közönség fizeti meg: kisebb és drágább zsemlyékkel. Ha a mészáros a marhakereskedővel. a kereskedő a gazdával viaskodik az olcsóbb marháért: ennek a vége is az, hogy a hús ára felszökik. Mindenki áthárítja a drágulást a saját vevőjére, de nemcsak abban az arányban, amelyben ő kapja drágábban az árút, hanem még hozzácsapván egy kis drágasági-haszonpótlékot. Ha a gazda a marháért öt forinttal többet kér, a marhakereskedő már 15 forinttal adja el drágábban a mészárosnak, a mészáros pedig 40 fillérrel méri drágábban a marhahús kilóját. Holott az eredeti öt forintos drágulás 1—1 kiló húsra csupán öt filléres drágulást jelentett volna. Szóval a drágaság folyamata mértani és nem számtani arányban megy végbe és hiába jajgatnak a termelő, a nagykereskedő és az iparos: az áldozat mindig a fogyasztó nagyközönség. Az élelmezési ipar még mindig jobban táplálja a maga embereit, mint a fogyasztókat. Pék, mészáros, hentes, cukrász: alig akad olyan, aki éhezik és nyomorog, de e főváros lakosságának nagyrésze már ott tart, hogy primitiv táplálkozási szükségleteit sem tudja kellőleg kielégíteni. A drágaságnak ily fokú dühöngése már valóságos anarchia, amely ellen rendkívüli eszközökkel kell a harcol felvenni. A városházán jól tudják, hogy a baj nagyon komoly. Tanulmányozásban és tanácskozásban nem is volt hiány. Most azt halljuk, hogy egy újabb drágasági ankét eredményeként erélyes rendszabályok fognak következni. A községi kenyérgyár példája mutatja, hol kell megfogni a dolog végét. Precedens van elég. Emlékezzünk csak arra az esetre, amikor a burgonya-drágaság idején a székes- főváros a központi városházán olcsó burgonyát árusittatott, vagy amikor a főváros a szénuzsora ellen a hatósági szénárusitás fegyverével vette fel a harcot. Ha másként nem megy, ki kell hirdetni a közélelmezési ügy egész területén ezt az ostromállapotot. A piacok és vásárcsarnokok területén a székes- főváros az ur. Ott telepedik le és veszi fel az élelmiszerárusitást, ahol neki tetszik és módjában áll a központosított bevásárlás által nyomást gyakorolni a termelőkre és nagy- kereskedőkre, másrészt pedig kiküszöbölni a túlsók közvetítő kapocsnak drágító hatását. A közvágóhidak kommunális intézménye, valamint a marhavásárpénztárra való nagy befolyása mellett a főváros már régen gyakorolhatott volna nyomást a húsárak alakulására és ha a husnagy- vágó kérdését komolyan megakarja oldani,nem riad vissza holmi próbavágások kétes eredményétől, úgy a tűrhetetlen husdrágaságnak már a puszta szándék komoly megérlelődése is véget vet. Az ilyen háborús élelmiszerárak mellett igazán nem marad más hátra, mint a közélelmezés egész területén a kommunali- zálás radikális eszközéhez folyamodni. A tej- ellátást a már kidolgozott terv szerint hatóságivá kell tenni, mert igazán nem látható be, hogy a fogyasztóközönség mért ne kapjon 28—30 fillérért egy liter tejet akkor, amikor a termelők 15—18 fillérig adják a tejet a nagykereskedőnek. A főváros a 15—18 filléres tejet könnyen adhatna 22—24 fillérért és a közönség nem volna kénytelen a horribilis tejárakat megfizetni. Megvagyunk róla győződve, hogy az ilyen közélelmezési ostromállapot mellett, amelyben a hatóság veszi át a közélelmezés ellátását, az élelmiszer-uzsora hamarosan megszűnnék. Elismerjük, hogy a feladat I nem könnyű, dehát a rendkívüli viszonyokat rendkívüli eszközökkel kell megszüntetni. Budapesten a nép még nem épített torlaszokat az utcákon. Az éhség-forradalom kitörését még féken tartja a fegyelmezettség és a hatósági intézkedésektől való félelem De ne feledjék el az ügyek intézői, hogy az üres gyomor nem szokott okoskodni, mert az éhség a legveszedelmesebb forradalmár és a rendőrszurony hegyére békességet épileni nem lehet. Még mindig a taksamérő. A taxaméter néhány bele alkalmazásban van és a közönség nagyon meg van elégedve az uj renddel. A bérkocsit használó utas mindig látja, mennyit kell fizetnie és a bérkocsis-segédek is rájöttek, hogy sokkal jobban járnak a taksamérő mellett, mint annak- előtte. Csupán a bérkocsi tulajdonosok nem tudnak még most sem belenyugodni abba, hogy a jogtalan tulkövetelések és zsarolások ideje elmúlott. Mindenféle erőlködéssel próbálják visszacsinálni a régi rendet, ami persze nem sikerül. Eleinte azzal próbálták diszkre- dilálni a taksamérőt, hogy megbízhatatlan és rosszul mulat. Amikor ez a hazug ravaszkodás valótlannak bizonyult, azzal kezdtek fenyegetőzni, hogy a fiakkerekről leszerelik a gummiabröncsof. Persze ettől nem ijedt meg senki és a taksamérő megmaradt változatlanul. Közben megkísérelték egy némely vakmerőbb bérkocsisok, a közönséget a magasai)!) díjszabásra való beállítással megcsalni azonban csakhamar pórul jártak és érzékeny büntetéssel sújtották őket. Erre végső lépésre határozták el magukat a bérkocsitulajdonosok és a díjszabás oly értelmű revíziójáért folyamodtak, amely végeredményben a régi állapotot állítaná vissza. Azt akarják, hogy pályaudvarokhoz, színházakhoz, lóversenyre, lakodalom, temetés alkalmával, sétakocsizás idejére külön felemelt díjszabások állapíttassanak meg és hogy előre való megrendelésnél külön pótdij fizettessék. Ez arcátlan követelések teljesítése egyértelmű volna a bérkocsi-uzsoráskodás feltámasztásával. Mi az a sétakocsizás? A kocsis ur tetszésétől függjön talán, vájjon sétakocsizás- nak minósiti-e a fuvart, vagy sem. Hiszen ezek a külön tarifák és pótlékok, egészen illuzóriussá tennék a taksamérő előnyeit. A hatóságnál feltétlenül süket fülekre kell hát találniok a bérkocsi-tulajdonosoknak. Semmi néven nevezendő revízióba nem mehetünk bele, lenn kell tartani minden változás nélkül a taksamérő mostani díjszabását, amely elegendő jövedelmet nyújt a bérkocsitulajdonosoknak. Persze zsarolásra, az utas megnyuzására nem nyújt alapot a kis gé- pecske. De hiszen éppen ez az előnye. A bérkocsisok kérvényét minden tárgyalás mellőzésével el kell utasítani. A hétről. Az ólomcső-szállitásról feltálalt pana- mese csakhamar felfújt szenzációnak bizonyult. A gázgyár igazgatósága részéről Ripkci Ferenc dr. egy intervju kapcsán megvilágította a tényállást ez ügyben. Tény, hogy a gázművek kötött ily szerződést a szóban forgó uj gyárral ólomcsövek három évi szállítására. Ezt azért tette, mert nem akarta magát kiszolgáltatni a fennálló kizsákmányoló kartel lul- követelésének és tényleg a karteláraknál jóval olcsóbban kötötte is le a szállítást. Most a mellőzött kartel, illetve a monopóliumot élvező régi gyárvállalat azzal akarja ellensúlyozni az olcsóbb szállítás érvét, hogy azt hircszleli, hogy az ólom változó ára mellett nem lehet három évre szállítást lekötni mert lehel, hogy jövő évre már olcsóbb lesz az ólom és a gázmüvek olcsóbban kaphatnák az ólomcsövet. Ez az érvelés egyenesen rosszhiszemű. A kérdés az, vájjon olcsóbban kapta meg a gázgyár a csöveket, mint a hogyan a kantéltől beszerezhette volna. És minthogy a közszállitás alapelve az, hogy az olcsóbb ajánlattévő kapja meg a szállítást, a gázművek igazgatósága korrektül és a köteles kereskedő gondossággal járt el akkor, amikor az olcsóbb, bár uj gyárnál rendelte meg a szállítást és biztosította magának három évre ez olcsó árat. Ha azuián később az uj gyár is belép a kartelbe, ez a székesfővárosra nem tartozik, mert ő már biztosította magának a kartelen kívüli alacsonv árat. KOVALD fest,tisztít! Gyár es föiizlet: Budapest, VII., Szövetség-utcza 3?. Gyűjtőtelepek a székesfőváros minden részében — Képviseletek a vidék nagyobb városaiban. Telefon 5S—45. AW«
