Független Budapest, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-25 / 30. szám

Nyilvános árverési csarnok létesítését tervezi külföldi mintára egy pénzintézet. Ebben kerülnének árverésre az összes lejárt zálog­tárgyak, valamint a bírói- és önkéntes árve­rések ingóságai. Erre az üzletre már régebben pályázik egy másik pénzintézet, amely az in­tézményt tanulmányozta és annak meghono­sítása körül nagy munkálkodást fejtett ki. Vájjon az új tervezőnek nagyobb lesz-e a szerencséje az illetékes tényezőknél, mint az ötlet felvetőjének: azt nem tudhatjuk. De annyi ismeretes előttünk, hogy a nyilvános árverési csarnok eszméjével a főváros is hu­zamosabb idő óta behatóan foglalkozik és meg van a szándék arra, hogy ezt az intézményt a székesfőváros maga csinálja meg. Nézetünk. szerint ezt az üzemet a természete is inkább hatósági kezelésre útalja, mert a nyilvános árveréssel járó garanciát a hatóság sokkal jobban biztosítja, mint a magánvállalkozás. Természetesen arra kell majd ügyelni, hogy az árverés ürügye alatt holmi partiárú- és alkalmi kereskedők ne csinálhassanak illetéktelen konkurrenciát a főváros kereskedelmének. A jég megint drágább lett. Az ország­ban és különösen a fővárosban tűrhetetlen meleg dühöng, a jégszükséglet tehát igen nagy. És mert a jégre szükség van, termé­szetes, hogy a gyáros, jégvermes, nagykeres­kedő, kiskereskedő az egész vonalon drá­gábban méri. A nagy hőségnek természetes következménye lesz a különféle fertőző ba­joknak a terjedése és a kolera is itt a nya­kunkon. Mindezen veszedelmek ellen pedig a leghatásosabb szer épen a jég, amelynek a megszerzését most ismét megnehezítik. Újból kitűnik, hogy kár volt annakidején a hatósági jéggyár eszméjét elejteni, mert ennek létezése — csak úgy mint a kenyér­gyáré -— gátat vetett volna az uzsorának. A jégdrágulás maga után fogja vonni az összes élelmiszerek drágítását, mert termé­szetes, hogy a mészárosok, vendéglősök, cuk­rászok, kávésok és mindazok, akiknek a drágább jeget meg kell venniök, az árdrágí­tást át fogják hárítani a fogyasztókra. Drá­gább jég tehát drágább húst, drágább főze­léket, gyümölcsöt és minden egyebet jelent: a jégkartell nagyobb dicsőségére, a hatósági bölcseség nagyobb szégyenére. Amerikai kereskedők fognak e hó végén néhány napon át Budapesten tartóz­kodni. Ezek a praktikus jenkik jól megfogják nézni a várost és ezeknek egy-két dáridóval nem fogunk port hinteni a szemükbe. Talán lesz valamelyes nevelő hatása az amerikai business-embereknek egynémely pesti ténye­zőre. Épen mostanában történt, hogy egy svábhegyi vendéglőben egy amerikai millio­FtíV ááal biztosan meg' fog győződni, | leljjf IwJbllbl hogy legjobb a szabályozható I nyakbüségii férfiing. Ajánlja Vértes és Sebestyén j Budapest, Muzeum-körut 15. 1 FÜGGETLEN BUDAPEST 3 mos véresre boxolta a vele gorombáskodó pincért. Ezen az alapon bizton reméljük, hogy bostoni vendégeink jól ellátják majd először is a zsaroló fiák kér- és komfortábli- kocsist. Azután rendre szoktatják a meg­állóhelyről tovarobogó villamoskocsi szarkasz­tikus mosolyú kalauzát. Szemléltető oktatást fognak tartani pincéreink között, akik boj- kottálják a lefoglalt asztal mellé letelepedő vendéget. Tanácsos volna kezelés végett ame­rikai vendégeinknek átszolgáltatni a pesti házmesterek néhány díszpéldányát is. A fővá­ros közönsége pedig általában megtanulhatja tőlük, hogyan kell elbánni a hepciáskodó, pökhendi emberekkel, akikből csak úgy hem­zseg ez a mi szép városunk. Jó lesz az amerikaiknak ezt a városi munkaközben be­mutatni. Vezessék el őket nagy ipartelepeinkre a munkaórák idején, ne hogy ezek is azzal a benyomással távozzanak el Budapestről, hogy ez a város az ünneplés, a dáridó, a semmittevés székesfővárosa. Rádium gyógykezelés. Kapcsolatosan azzal az általános érdeklődéssel, melyet a Szt. Lukácsfürdő- ben berendezett rádium emanatorium orvosi szak­körökben keltett, a közönség részéről is tekintélyes számban érkeztek be hozzánk a felvilágosítást kérő levelek, úgy, hogy czélszerünek tartjuk, hogy e leg­újabb therápiai vívmányról egyet-mást elmondjunk. Az eddigi kísérletek és vizsgálatok bebizonyították) hogy a rádium akkor fejti ki legnagyobb g'yógy- hatását, ha a tüdők útján, tehát belégzés által, a vérkeringésbe és így a szervezet szöveteinek összes sejtjeibe kerül. A Szt. Lukácsfürdőben alkalmazott gyógyeljárás szerint a beteg 2 órán át a »Rádium- Emanatorium«-banegy 12 millió volt egység rádiumot tartalmazó helyiségben — a rádiummal telitelt levegőt lélegzi be, ilyformán rádium-emanációval telítvén egész szervezetéi. A rádium-emanatoriumban való tartózkodása alatt a beteg vagy fekszik, vagy ül, és tetszése szerint írással, olvasással tölti el az idejét. M.. Kir. Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság 9644/R. I. 911. Közlemény. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság igazgatósága közli, hogy a Buda pest-Szentendre-dömösi vonalon Pócsmegyeren folyó hó 25-ével az összforgalomra megnyíló megálló- helylyel való forgalomban érvényes díjtételek a vonal összes állomásain, valamint az igazgatóságnál megtudhatók. Budapest, 1911. julius 21. Az igazgatóság. M. Kir. P^olyam-és Tengerhajózási Részvénjdársaság. 9599/0. 1.911. Közlemény. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság igazgatósága közhírré teszi, hogy az érdekeltség körében megnyilvánult kívánság folytán a szentendrei dunaágban „PócsmegyerK-en megáll óhelyet létesített, melyet a gőzösök az egyide­jűleg kiadott menetrend szerint f. é. julius hó 25-étől kezdve érinteni fognak. Ezen napon tehát ezen megállóhely és összfor­galom részére megnyílik. Budapest, 1911. julius 19. Az igazgatóság. HALÁSZ HUBERT vállalkozó Gyár és iroda: Budapest, VII., Angol-u. 25. Telefon 55—55. Beton-éprtó, hídépítő, csatornaépítő. A m. kir. állam­vasutak, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye, valamint Budapest székesfőváros szerződéses vállalkozója. Elvállal mindennemű hid-, csatorna- és burkolati- valamint minden e szakmába vágó munkát. Költségvetésekkel szívesen szolgál. ___________________ legfinomabb, nagy szelet 16 fill, f R emek kilátás'N\ CiSSlt kívül V.L_ nagy tetőn belül jéghideg . Hártl L. és T ársa festék-, kencze- és lack-gyáriraktáruk a „Központhoz" Budapest, VII., Baross-tér 20. sz Nagy raktár : Carbidban és Carbidégökben. Ajánlja kitűnő minőségű Parquet-viasz, borostyán és linoleum padló-lack és festékét Zománczfesték minden színben. Féregirto és fertőtlenitő-szerek. Ecsetek és padlókefék. Vadászfegyverek Pisztolyok kényelmes havi lefizetésre. Kívánatra kimerítő fegyverárjegyzék ingyen. Aufrecht és Goldschmied ntőda Elek és Társa R.-T. Budapest, IV., Károly-körut 10. Flóbertek, Látcsövek Magyar Nyugdíjbiztosító Részv.-Társ, Központi igazgatóság : Budapest, VII., Erzsébet-körut 24. szám. Biztosit bárkinek orvosi vizsgálat nélkül aggkori nyugdijat, rokkantsági járadékot, :: özvegyi nyugdijat és végkielégítést :: mérsékelt díjtételek mellett. Kérjen tájékoztatót! Képviselőket mindenütt keresünk. Kérjen tájékoztatót! Telefon 39—47. Telefon 39—47. POLLAK MIKSA CEMENT-, CSERÉP- ES GIPSZGYÁRI FŐRAKTÁRA Budapest, V., Kálmán-utcza 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom