Független Budapest, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-16 / 29. szám

A Közúti vasút ellen sajátságos idegesség mutatkozik a közönség körében. Értjük és méltányoljuk ezt a türelmetlenséget, hiszen mi magunk is hosszú idő óta szüntelenül foglal­kozunk ezekkel a mizériákkal. De most úgy áll a helyzet, hogy a vállalat a főváros erélyes fellépése folytán igazán nagy munkaerővel látott hozzá a régi hiányok pótlásához. Min­denfelé épülnek új pályatestek, az áramfej­lesztő-telepek bővítése folyamatban van, nap- 1 nap után új kocsik állíttatnak forgalomba és a kisegítő vágányok építése is megkezdetett. Mindez az újítás és fejlesztés a legnagyobb erőfeszítés mellett is nagy munkát és időt vesz igénvbe, és legkevébbé sem méltányos dolog a folyamatban levő munkák által ter­mészetszerűleg okozott zavarokból a vállalat ellen vádat kovácsolni. Ezeket a munkákat be kell fejezni. A beruházások után a Közúti vasút teljesítő képessége az eddiginél össze­hasonlíthatatlanul nagyobb lesz és a mizériák meg fognak szűnni. Épen ezért nincs helyén, hogy a társaságot akkor támadják, amikor kötelességét teljesíteni akarja. A közvélemény egy része sürgeti a bírságolás azonnal való foganatbavételét és támadja a tanácsot azért, amiért bizottságokat küldött ki, annak a meg­állapítására, vájjon a társaság eleget tett-e a forgalom javítására vonatkozó felhívásnak Pedig természetes és jogilag magától értetődő, hogy a bírságolás előtt meg kell állapítani a tényállást. Mi annakidején, amikor a tanács a 30 napos határidőt kitűzte, kifejtettük, hogy ez a terminus nem vehető komolyan, mert hiszen a forgalom normális lebonyolításának féltételeit képező óriási beruházásokat sem egy, sem két hónap alatt elvégezni nem lehet, mert erre fizikailag is huzamosabb idő, leg­alább 1V2—2 esztendő szükséges. Már pedig lehetetlen dolog elmulasztásáért bírságolni nem lehet. A Közútinál tényleg sok a baj, a közönségnek tényleg van oka az elégedetlen­ségre, de a saját érdeke ellen vétene ez a közönség, ha türelmetlenségével hátráltatná a most folyó nagy munkálatokat. Ha nehe­zünkre esik is, e bajokat még némi ideig el kell tűrnünk, erélyesen követelve a gyors és nagymérvű beruházásokat, melyek a Köz­úti forgalmát modern színvonalra emelik, Ä tej problémája Budapesten egy percre sem nyugszik. A hatóságoknak és a közegész­ségügy embereinek általában nagy fejtörést okoz, hogy mi módon lehetne az egyre elha­rapódzó tejhamisításoknak véget vetni és a székesfőváros lakosságát egészséges, jó tejhez juttatni. Most a Budapesti Orvosi Kör dol­gozott ki e tárgyban egy figyelemreméltó emlékiratot, amelyben ismerteti a külföldi, különösen az amerikai tejforgalmi rendsze­reket és azt ajánlja, hogy a tejvizsgálatot valamely orvosi testületre bízzák, amely kar­öltve a hatósági közegekkel végezze ezt a fontos funkciót. Úgy emlékszünk, hogy ebben a kérdésben a közélelmezési ügyosztály egy évvel ezelőtt alapos elaboratuniot terjesztett a tanács elé, amelyben egy hatósági nagy tejkereskedelmi központ szövetkezeti alapon való létesítését javasolta. Azóta ebben a do­logban semmi sem történt és az előterjesztés — amely pedig sok praktikus eszmét vetett fel — valamely aktacsomagban nyugszik. Közben a tejhamisítás mindnagyobb mérve­ket öltött és a szanálás szükségessége mind­FÜGGETLEN BUDA 1 >EST jobban átment a köztudatba. Jó szerencse, hogy az utóbbi időben nagyobb tifuszepidé- mia nem ütött ki a fővárosban és így a rossz és hamisított tej „csak“ a tüdővész terjesz­téséhez és a száj- és a körömfájás emberekre való átviteléhez járult. Ám a közeljövő, amely a koleraveszedelem rémes körvonalait láttatja, ismét alduállissá teheti a tejnek, mint a jár­vány terjesztőjének megoldatlan kérdését. Itl volna tehát már az ideje, hogy a közélelme­zésnek ezt a fontos problémáját végre a ha­tóság komolyan a kezébe vegye. És amint a viszonyokat látjuk, radikális orvoslásra nin­csen más mód, mint a közélelmezési ügy­osztály állal javasolt kommunális tejellátás. Sajnos, de igaz, hogy a közélelmezés terén nálunk csakis a legradikálisabb orvosszerekkel lehet célt érni. Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvény- társaság. 3681/B. I. 911. Közlemény. Közvetlen forgalom a Bolgár Királyi Államvasú- tak és a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási R- T. között Somovit, Swischtow és Russen át. A címben említett köteléki gyors- és teherárú forgalomban 1907. évi március hó 1-től érvényes díjszabás 94. oldalán az árúosztályozás 321. tételéből a következő szavak : „Olomcink, keményólom, ólomcsövek, ólomhen­gerek, ólomsörét, ólomzárak (plombák) ólomgolyók" törlendők s ugyan e tételnél a kivételes díjszabás számát jelző rovatokban „15 II. a. és 15 II. b.“ helyett 15 I. a. és 15 I. b. írandó. E tételből törölt fentemlített árucikkekkel a 95 oldalon lévő 322. tétel (ólomárúk) kiegészítendő. Ennek megfelelően betűsoros árúlajstromban a fentebb felsorolt árúk tételszáma 321-ről 322-re Az 1910. évi augusztus 1-tól érvényes I. pótlék 105. oldalán a 15. sz. kivételes díjszabás 1. sorozatába tartozó árúcikkek közé „olajok ásványiak“ után beszúrandó „ólom . . . 321u s ez az árúcikk ugyan­azon az oldalon a II. sorozatba tartozó árúk közül törlendő. A fentieknek megfelelően módosúl a német és a bolgár nyelvű szöveg is. Budapest, 1911. július 6. Az Igazgatóság. Vadászfegyverek Pisztolyok kényelmes havi lefizetés e. Kívánatra kimerítő fegyverárjegyzék ingyen. Anfreclit és Goldschmied utóda Elek és Társa R.-T. Budapest, IV., Károly-körut 10. Flóbertek, Látcsövek teljesen elegendő, hogy vörös arca, vörös orra, vörös keze hófehér, tiszta és finom legyen, mert sohasem volt divatban a vörös arc, orr és vörös kéz és minden nő és fé r egyaránt igyekszik ezektől a csúnya bőrbán- talmaktól, valamint szepiőtől és pattanástól a legrövidebb idő alatt megszabadulni. Csak a hires bőrápoló szerekhez : Diana« krém Diana ■szappan* hoz kell fordulni, akkor nem lesz többé piros orra, piros keze, piros arcbőre. Több, mint egy millió köszönö-levél igazolja a fenti körülményt, Diana-puder pedig arról nevezetes, hogy az arcon egyenle­tesen tapad, szabad szemmel teljesen látha­tatlan ; amennyiben pedig teljesen ártalmatlan szerekből van összeállítva, ki van zárva a lát­hatósága a kékes szinü arcbőrnek, mely szin olyan nők arcán látható, kik ártalmas össze­tételű pudert használnak. Egy üvegtégely Diana-crém (nappali és éjjeli használatra) 1 kor. 50 till Egy üvegtégely Diana-crém (csak éjjeli használatra) 1 kor. 50 fill. Egy nagy darab Diana-szappan 1 kor. 50 fill. Egy nagy doboz Diana-puder szarvas­bőrrel együtt fehér, , rózsa, vagy sárga színben 1 kor. 50 fill. Kapható egész Európában a gyógytárakban, drogériákban és parfümériákban. Aki nem tudja saját helységében beszerezni, az rendelje meg a központból: ERÉNYI BÉLA gyógyszerész Budapest, Károly-körut 5. (A legkisebb megrendelés is fordulópostával utánvéttel eszközöltetik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom