Független Budapest, 1910 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-30 / 22. szám
2 FÜGGETLEN BUDAPEST A klikk vezérkara az adóhátralékosokra is kivetette hálóját. Ehrlich vezérkara jár el ezeknél és adóhátralékuk rendezését Ígérik, ha Márkus Józsefre szavaznak. Van közöttük olyan, ki szinleg belement a gyalázatos pakliba és nyomban aztán tanúival egyetemben megjelent a Lányi-pártban és tollbamondta az egész eljárás történetét. Van közöttük olyan, ki a piszkos és megalázó ajánlatra azzal felelt, hogy adóhátraléka rendezésére szüksége nincsen, mert vapyonos ember és ennek azzal adott nyomatékos kifejezést, hogy ezer koronával járult hozzá a Lányi-párt választási költségeihez. Márkus József érdekében egyenruhás rendőrök is korteskednek 20 korona napi- díjért. Boda Dezső főkapitány úr szives figyelmét erre felhívjuk és — ha kívánja — szives készséggel állunk neki az illető rendőr nevével már most is rendelkezésére. Ezek a hitelesített jegyzőkönyvi vallomások is az Ehrlich-párt bünlajstroma közé sopoztattak. * Ennyit ez alkalommal Ehrlichék válasz tási visszaéléseiből. Valamennyi tipikus megsemmisítési ok a törvény szerint. Közhivatalnokok korteskedése hivatalos eljárásuk közben és hatósági minőségük felhasználásával: a törvény szerint legsúlyosabb megtorlás alá eső módja a tiltott presszionálásnak. Ezen a téren Ehrlichék valósággal remekelnek és a főváros hatóságait közönséges kortestanyákká sülyesztették le. A megtorlás nem fog elmaradni. Bármi legyen is a választás kimenetele, a függetlenségi pártnak lesz gondja, hogy Ehrlichnek az efféle gazságoktól egyszer és mindenkorra elvegyék a kedvét. A székesfőváros hatóságai, hivatalnokai és közegei nem lehetnek Ehrlich engedelmes rabszolgái egy gaz választási hadjáratban. A polgárság keserves adófillérei nem arra valók, hogy azokon Ehrlichnek választási apparátusa tartassék fenn. Még azt sem fogadjuk el enyhítő körülményül, hogy az erzsébetvárosi pasa vesztét érzi és kétségbeesett helyzetében folyamodott ezekhez a gazságokhoz. A halottak és nemlétezők furfangos leszavaztatójának ebbe a választásba bele fog törni a bicskája ! Közérdek és kizárólagosság. Eg\ vállalat automobil-omnibusz járatokra kért engedélyt a fővárostól, a melyeket a Vár- és a Szabadságtér között óhajt rendszeresíteni. Kérésével elutasították azon az alapon, hogy a székesfővárosi Közlekedési VaHalat részvénytársaság, mely az omnibusz közlekedést tartja fenn a főváros területén az engedély ellen tiltakozik, lévén neki kizárólagos joga ily járatokra. Az efléle kizázólagosság nagyban útját állj a a fővárosi közlekedés fejlődésének. így, ha valamelyik villamossági vállalat uj vonalat akar nyitni, a másik vállalat rendszerint neЯЯЯ/УУсят BUKnnZST, yf906 нл ross; kéménye: RENPGg „OROSZL KÉMÉNYTOLPÓT MELY MINPEN FUSTVISSZ AVERÖPÉS1 MEGSZŰNTEIT. ÁRJEGYZÉK INGYEN ÉS BLRMLNTV KO CM JENŐ GYÁRÁBÓL »BUPAPEST, VI.SZONPY-Ú. 33. hézségeket gördít az útjába és a maga szerzett jogaira való hivatkozással ellenzi az uj vonal engedélyezését. így történt ez legutóbb is a városi villamos vasút tervezett uj vonalának tárgyalásánál, a mely vonal a keleti pályaudvart köti majd össze a nyugati pályaudvarral. A kereskedelmi miniszternek igen helyes elvi álláspontja, hogy ilyenféle szerzett jogokat nem ismer el. A főváros tanácsa azonban még mindig ott tart, hogy respektálja a rozoga omnibusz közlekedést fentartó vállalat kizárólagosságát és útját állja annak, hogy közlekedésünkbe a modern automobilomnibusz előnyösen belekapcsoltassék. Lehet, hogy ebbe belejátszik a főváros pénzügyi érdekeire való tekintet, a mennyiben az omnibuszvállalatot a főváros tudvalévőén meg akarja váltani és a tanács a fővárosnak akarja fentartani az esetleges automobil-omnibusz közlekedést. Az úgynevezett szerzett jogok respektálása nálunk odáig megy, hogy még automobil-bérkocsik tartására sem adott eddig a főváros engedélyt, holott többen már ily engedélyért folyamodtak. Minden ily alkalommal a tanácsnak az az intencziója nyilvánult meg, hogy automobil-bérkocsikra engedélyt a bérkocsitulajdonosoknak akarja fentartani. Minthogy pedig a fiakkeresek nem hajlandók a maguk jószántából az automobilok beszerzésével járó nagy befektetésekre, Budapest székesfővárosa mindmáig nélkülözi a legmodernebb közlekedési eszközt: az automobil-bérkocsit, ami pedig beletartozik egy nagy város utczai képébe. A magánüzleli érdekeknek ily előtérbe tolását a közérdekkel szemben perhorreszkál- nunk kell, és itt volna már az ideje, hogy a közgyűlés erélyes állásfoglalással változtasson ezen a tarthatatlan felfogáson. Az automobilomnibusz jó, gyors, modern, olcsó és kényelmes közlekedési eszköz, a meghonosítását nem szabad tehát lehetetlenné tenni csak azért, mert az ó divatú omnibusz-közlekedés érdekét sértené. A választók figyelmébe! <2ИГ A képviselőválasztások Budapest egész területén junius hó 1-én szerdán reggel S órakor kezdődnek. Ebből az alkalomból a következő lényeges tudnivalókra hívjuk fel a választópolgárság figyelmét. 1. Szavazni választói igazolvánnyal lehel, mely választói igazolványokat az illető kerületi elöljáróságok, csak személyesen adnak ki a választóknak május 51-ig bezárólag mindennap bármikor S—12 óráig és délután 3—6 óráig. 2. A választás napján a választói igazolvány már csak a választás színhelyén, a választási elnöktől vehető át. 3. A ki bármely oknál fogva választói igazolványát a választásig át nem venné, az a törvény értelmében választói igazolvány nélkül is szavazhat. 4. A választói igazolványoknak megbízás vagy meghatalmazás alapján való kiszolgáltatása tiltva van, miért is minden személyesen jelentkező vigye el személyazonossága igazolása czéljából az adókönyvet vagy más személyazonossági okiratot. 5. Minthogy a legtöbb visszaélésre a választásoknál az szolgáltat okot, hogy a választói igazolványokat csak a helyszínén veszik ki, figyelmeztetjük a székesfőváros függetlenségi érzelmű választóit, hogy igazolványukat az elöljáróságoknál fent meghatározott időben és módon okvetlenül átvegyék, A hétről. A kórházi mizériák dolgában végre megszólalt Bárczg István polgármester is. A legutóbbi közgyűlésen válaszolt egy inter- pelláczióra, mely a balparii kórházak igazgatója, Müller Kálmán báró lemondása, továbbá az ápoló-személyzet elégtelensége és a betegekkel való rossz bánásmód tárgyában hozzá intéztetett. A polgármester kijelentette, hogy neki nincs hivatalos tudomása Müller igazgató lemondásáról. Ez a válasz kissé tul- bürokratikus, ha az ügy komolyságát és nagy horderejét tekintjük. Tény, hogy Müller távozni készül, tény, hogy elkedvetlenedésének oka a tarthatatlan kórházi állapotokban rejlik. Hogy e köztudomású ténnyel szemben miért burkolódzik a polgármester hivatalos titkolódzásba és miért vonul vissza a hivatalos formák leple mögé, azt nem tudhatjuk, de annyit tudunk, hogy a közkórházak mai helyzete gyökeres és sürgős javításra szorul. A sajtóban nap-nap után jelennek meg hajmeresztő leírások azokról a rettenetes állapotokról, melyek fővárosi kórházakban dühöngenek. Ha ezekkel szemben a polgármester nem tud egyebet mondani, mint azt, hogy az eltávozott betegek bemondását nem lehet készpénznek venni, úgy ezzel csak azt mutatja, hogy nincs tájékozva a tényleges helyzetről. Minden kórházi orvos, minden beteglátogató, a mentők, számos újságíró, a kik a kórházakat tanulmányozták, sőt maguk az ápolók is rettenetes dolgokat mesélnek a kórházakban tapasztaltakról. Néha a mentők órák- hosszat czipelnek egy beteget, mig valamelyik kórházban helyet kap, és akárhány beteget súlyos állapotban el kell küldeni a kórházból, mert az ágy még súlyosabb betegnek ked. Ily viszonyok között a polgármester nem fogja fel a kérdés horderejét hozzá méltó és tőle megszokott alapossággal, a mikor egy-két kijelentéssel tárgyalja le a bajokat és a mizériák orvoslását az ápolói kar szaporításában látja, ezt azonban pénzügji okokból keresztülvihetetlennek jelzi. Itt sürgősen segíteni kell és éppen a polgármester gyors elhatározására és ismert erélyére van szükség a radikális orvosláshoz. Nem várhatunk addig, mig a nagy beruházási kölcsönből felépülnek az uj kórházak. Addig is sürgősen kell valamit tenni. A polgármester vegye kezébe ezt a dolgot, hívja össze a szakférfiakat tanácskozásra és bármely anyagi áldozatok árán is tegye lehetővé, hogy székesfővárosunk kórházügye ideiglenesen is emberséges és európai állapotba hozassák. A közvélemény és a közgyűlés ebben bizonyára segítségére lesz. De a közkórházkérdés oly kedélyes kezelése, a minőt eddig tapasztaltunk a főváros részéről, tovább fenn nem tartható. Lakásviszonyaink és a külföld. A budapesti lakásnyomor hire átjutott a külföldre is, a minthogy bajainkról és nyavalyáinkról odakünn mindig hamarabb szereznek tudomást, mint haladásunkról és vívmányainkról.