Független Budapest, 1910 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-11 / 15. szám

2 FÜGGETLEN BUDAPEST ságába vetett hitet megingatni — nem fogja hivatalos hatalmát arra felhasználni, hogy az érdekeltek megnyilatkozott akaratával szem­ben oly kamarát oktrojáljon az iparra és a kereskedelemre, a mely tehetetlenségének, lom haságának adta tanujelét és a mely sohasem állott feladata magaslatán. Fel kell hogy tűn­jön a kereskedelmi miniszternek az a furcsa tény, hogy az iparosok választása ellen egy szóval sem demonstrálnak a klikkek, olt tehát teljesen rendben lévőnek találják ugyan­annak a választásnak egyik részét, a melyiknek másik része állítólag szabálytalanul folyt le. Persze az iparosoknál a klikkek listája győ­zött, ott tehát minden rendben volt. Leg- szomorubb a dologban az, hogy Vázsonyi a demokráczia nevében támadja meg azt a választást, a mely egy csomó, kisembert és polgártársai bizalmát élvező kereskedőt jut­tatott be a kamarába. Ez a tizenhárompróbás demokratizmus most ismét pőrére vetkőzve áll a polgárság előtt, a mely jól látja, hogy a klikkekkel való természetellenes szövetke­zés a demokrata jelszót minden nemes tar­talmától megfosztotta. Korkép a VII. kerületből. — Levél a szerkesztőhöz. — Egy zuglói választótól kapjuk a következő sorokat: Igen tisztelt Szerkesztő ur! Örömmel olvastam a „Független Budapest" múlt számában megjelent czikkét a klikkek garáz­dálkodásáról, mert látom ebből, hogy akadt bátor férfiú, a ki ostorozni meri azokat a visszaéléseket és galádságokat, a melyekkel az „Ehrlich-Márkus"- féle szövetség a választások alkalmával dolgozik, kerületünkben. E nemtelen fegyverek mellé méltán sorakozik az alábbi kortesfogás: A Zuglóban számos korcsmáros, mészáros és hentes van. Ezeket mostanában sorra látogatják az „Ehrlich-Márkus“-szövetség kortesei — többnyire problematikus exisztencziák — a kik figyelmeztetik ezeket a választókat a küszöbön álló nagy jég­hiányra és jégdrágaságra es ezzel szemben való védekezési eszközül a „Központi tejcsarnok" vezér- igazgatójának : Gerléi Lajosnak jóvoltát hangoz­tatják. A kortesek ennek az urnák sült német nyel­ven nyomtatott névjegyeivel házalnak, a mely szó- szerint igy hangzik : LUDWIG GERLEI Gemeinderath, Direktor der Budapester Central Milchhalle Genossenschaft. BUDAPEST Függetlenségi pártélet Budapesten. A VII. kerületi függetlenségi és 4-8-as pártkör közggiilése. Vasárnap délután 6 órakor tartotta a VII. kerületi függetlenségi és 48-as pártkör évi rendes közgyűlését dr. Somoggi Lajos elnök lésével, melyen a pártkör tagjai igen nagy számmal jelentek meg. Elnök rövid visszapillantást vetett az elmúlt év politikai történetére és kiterjeszkedve a független­ségi anyapártban sajnosán bekövetkezett kettészaka­dásra, mely a VII. kerületi pártot is kettéosz­totta, örömmel jelentette a közgyűlésnek, hogy a függetlenségi párt teljes érzelmi egysége és össze- forradása a VII. kerületben ismét helyreállolt. A meg­ejtett lisztujitás már az egység alapján történi. Dr. Schwartz Vilmos alelnök indítványára a köz­gyűlés egyhangúan és nagy lelkesedéssel diszelnökei sorába iktatta. Dr. Thaly László országgyűlési képviselőt a pártkör régi tagját és Földiák Gyulát, a pártnak legutóbbig érdemes és tevékeny elnökét. A közgyűlés rendkívül lelkes hangulata közben ejtet­ték meg a választásokat a tisztikarra, mely követ­kezőképpen alakult meg: Elnöklett: Gróf Batthyányi Tivadar. Társ­elnök : Lányi Mór. Ügyvezető elnök: Somogyi Lajos dr. Alelnökök : Dr. Schwarcz Vilmos ügyvéd, Kovács Emil ref. lelkész, Battenberg Lajos p. és t. tanácsos, Dr. Walkó Rezső orvos, Gilányi János tanár, Kanser József műépítész. Főtitkár: B. Virágh Géza lap- szerkesztő. Pénztáros : Ladáinyi Miksa dr. igazgató. Ügyész : Bernfeld Izsó dr. ügyvéd. Gazdák : Weisz F. Mór kereskedő, Szántó Mór tisztviselő. Ellenőrök : Erdélyi Mihály igazgató, Balkányi Simon kereskedő. Könyvtáfnok : Varga László tanító. Jegyzők: Tisch Gyula tisztviselő, Steiner Márkus hivatalnok, Sze­rencse József tanító, Verner Jenő tanító. Dr. Ladányi Miksa ideiglenes főtitkár igen szép és lelkes jelentését a pártkör elmúlt évi működésé­ről egyhangúan vették tudomásul és Blonder Lajos indítványára a közgyűlés háláját és köszönetét dr. Ladányi-xal szemben jegyzőkönyvben örökítette meg Czipauer János számvizsgálói jelentését és a pénz­tári jelentést is hozzászólás nélkül vették tudomásul. Végül Lányi Mór köszönte meg a megválasztottak nevében a bizalmat, a maga részéről is végtelen örömének adva kifejezést a pártegység helyreállítása tölölt, mely a pártnak sok és kiváló munkását egye­síti ismét egy táborban. A közgyűlést lakoma követte, melyen melegen ünnepelték Lányi Mórt, mint a kerület egységes függetlenségi pártjának képviselőjelöltjét. Egy háztartásban se hiányozzék a VÁROSLIGETI GYÓGYFORRÁS S7.ÚNS \ VVAI, TELIfETT ARTÉZI ÁSVÁNYVIZE Étvágyat javít Gyomorrontást megakadályoz Megrendelési czim: AR1ÉSIA R. T. Budapest. Telefon 50—72. A jámbor választók persze szörnyen megtisz­telve érzik magukat, hogy egy valóságos „Gemeinde- rath" kopog az ajtajukon, a kinek a fővárosnál bizonyára nagy befolyása van. De a kortesek még kézzel foghatóbb ígéretekkel dolgoznak és a jég­uzsora rettenetes következményeinek megható le­írása után nagyszerű ajánlatot tesznek. Kijelentik ugyanis, hogy a kik a választásoknál Márkus Józsefre szavaznak és erre magukat már mosl aláírásukkal kötelezik, azok a most épülő jéggyártól — melyek a „Gemeinderath“ ur egyik tulajdonosa — mélermázsán- kint 80 krajczárért kapnak a nyáron át jeget, holott a jég ára már most is három korona és a nyáron bizonnyal még drágább lesz. Ez a kortesfogás jellemzi a klikkek harczmo- dorát, a mely az anyagi érdekeltség .szálaival ipar­kodik behálózni a választókat. Hogy igen tisztelt Szerkesztő ur maga is meggyőződhessék szavaim valóságáról, mellékelten csatolom — corpus delik ti gyanánt — a „Gemeinderath“ urnák egy elvbarátunk­nál hátrahagyott névjegyét. Abban a reményben és azzal a kéréssel, hogy hazafias küzdelmét a klikkek ellen a jövőben és az eddigi erélylyel folytatni méltóztassék, maradtam t. Szerkesztő urnák kiváló tisztelettel ... г . . . s. VII. kér. zuglói választópolgár. HA ROS KÉMÉNYE ПППП'/Е.ПЕ.М BUHBBZST J906. 4907. KEMENYTÖLPO M ELY N ÍN PEN FÜST VISSZ AV MEGSZÜNTET. MRjEGYZlEK INGYEN ÉS BÉR КОСИ JENŐ GYAR/BBOL 'BUPAREbT, VI. SEONPY- Ú . ЪЪ . A hétről. Ne legyen több kávéház. A budapesti kávésok mar régóta követelik, hogy a kávé- házak elszaporodásának gát vetessék. A maguk szempontjából ez a kívánság érthető, mert hiszen a boldog birtokosok nagy érdeke, fű­ződik ahhoz, hogy újabb konkurrensek ne támadjanak. Mindeddig az illetékes fórumok e követeléssel szemben elutasító magatartást tanúsítottak, abból a felfogásból indulván ki, hogy szabad ipar mellett nem szabad mono­póliummá tenni a kávéházat Most az ügy ismét felszínre került az iparügyi bizottság­ban, amely a jogügyi osztály egy előterjesz­tése kapcsán foglalkozott a kávéházi kérdés­sel. A bizottság ráállott arra az alapra, hogy Budapest megfosztassék a »kávéházak városa« díszes jelzőjétől. Ezért a bizottság tagjának többsége elfogadta a numerus clauzus elvi álláspontját és utasította a jogügyi osztályt, hogy készítsen a kávéházi ipar engedélyezé­séről szabályrendeletet. Mi ezt az álláspon­tot semmiképpen sem osztjuk. Mert a közön­séget semmiféle numerus clausus-szal leszok­tatni a kávéházbán üldögélésről nem lehet; legfeljebb annyit érünk el vele, hogy a meg­felelő kávéházak még zsúfoltabbak lesznek, ha újabb kávéházak nem keletkezhetnek. Már pedig igazán nem lehet a székesfőváros fel­adata, hogy a kávésoknak juttasson oly mono­póliumot, a melynek áldásaibólaz utánuk jövők kizáratnak. Semmi értelme sincs annak, hogy a kávéházi ipar engedélyhez köttessék, mert a kávéház viteléhöz sem szakképzettség, sem egyéb előkészültség nem kell — mint ezt a legvirágzóbb kávéházak tulajdonosainak pél­dája mutatja. Egyébiránt határozottan tagad­juk, hogy a kávéházak elszaporodása a kö­zönség szempontjából káros volna, sőt ellen­kezőleg, egészen bizonyos, hogy a lakáshiány és lakbéruzsora folytán emberséges lakástól megfosztott középosztály igényeihez mért kényelmet és jólétet talál a szép kávéházak­ban, a melyekben az újságolvasás révén még szellemi táplálékhoz is jut. Ne alakoskodjunk hát és ne hivatkozzunk a közérdekre, hanem mondják ki nyíltan a káwés urak, hogy ne­kik a muneras clausus a maguk zsebérdeke szempontjából kell hatósági ajándék gyanánt. Ilyen ajándékot azonban senkisem követel­het a fővárostól és nem kételkedünk benne, hogy a közgyűlés az iparszabadság elvét tartva szem előtt, ezt a teljesen jogosulatlan monopóliumot a kávésoktól meg fogja tagadni. DorolftÓrnT és pénzelöleget ad bútorra és"^ Dől ÚMdl \jL mindennemű árura GONDA S. VII, Klanzál-(ístván)-tér 6. szám butorraktár. A hordárok mozgalma. Derék hordá­raink a múlt héten zászlók alatt nagy fel­vonulást rendeztek a főváros utczáin. A fel­vonulással tüntetni akartak a nyakukra nőtt veszedelmes uj konkurrens ellen, a mely kenyerükben veszélyezteti az öreg pesti hor­dárokat. Szegények nem tudják belátni, hogy a modern városi fejlődés teremtette meg a messenger boy-t, és hogy ők eddigi patriar­chális állapotukban az elmúlt kor marad­ványai, melyek vagy hozzá alkalmazkodnak a modern kor haladásához, vagy kivesznek a főváros utczáiról, mint a hogy a petróleum­lámpát kiszorította gáz és villany, vagy a lóvasutat a villamos vasút, ük védelmet kö­vetelnek a hatóságtól az újabb, a tökéletesebb ellen, holott a hatóság kötelessége a hala­dást előmozdítani, az újat, jobbat elősegíteni. A hordárok harcza ezért czéltalan és meddő, mert útjába akarnak állani a nagyvárosi fej­lődésnek és a modern élet igényeihez alkal­XERDÉLYI ESTARSAX porosz szén- és koksz nagykereskedők Budapest, Nyugati pályaudvar.----- ■ ■■TELEFON: <18-52. = : Be rketz István utóda Czégtulajdonos: KOVÁCS EHDR£. kelme-, selyemfestö- és vegytisztitó-gyára Budapest, Kinizsi-utcza 14. szám. Vidéki megbízásokat pontosan teljesit. Telefon 63—36. Telefon 63—36. Gyiijtőtelepek : VI , Váczi-utcza 51. V. , Lipót-körut 16. VI. , Izabella-utcza 66 VI., GyárnitCza 23. VI. , Andrássy-ut 50. VII. , Rákóczi-ut 78. Vili., Üllöi-ut 30. az. в-.*'.' • —... -

Next

/
Oldalképek
Tartalom