Független Budapest, 1910 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-07 / 45. szám

4 FÜGGETLEN BUDAPEST legi részvénytulajdonosok átvételijogát —a közgyűlés által megállapítandó árfolyamon — olykép állapítaná meg, hogy minden 3 darab régi részvény után 1 uj részvény bocsáttatnék a részvényesek rendelkezésére. Az uj részvénjmk az intézet jövedelméből 1911. január 1-től fogva részesednének. A befizetések 3 részletben és pedig folyó december és jövő évi január és február havában fognak történni. A Fonciére igazgatósága a hozzá közel allo pénzcsoporttal oly megállapodást létesített, amely a részvénykibocsátás teljes sikerét biztosítja. A Fonciére igazgatóságát a részvénytőke fel­emelésére irányuló javaslat tételére^ egyrészt az intézet üzletének állandóan mutatkozó fejlődése es terjeszkedése indítja, másrészt pedig oly újabb vállalkozások, melyek keresztülvitelével az igazgató­ság foglalkozik. _____________ me ghívó. A Fo nciér e Pesti biztosító-intézet folyó évi november hó 23-án délelőtti 11 órakor Budapesten, V. kér., Sas-utcza 11. szám alatt rendkívüli közgyűlést tart, amelyre e biztosító-intézet t. ez. részvényesei ezennel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság előterjesztése az intézet rész­vénytőkéjének 1,000.000 koronával leendő feleme­lése iránt. 2. Az alapszabályok 6., 38., 39. és 44. §§-ainak módosítása. Azon t. ez. részvényesek, akik a közgyűlésen résztvenni kívánnak, a társulati alapszabály 18. §-a értelmében a folyó szelvényekkel ellátott részvé­nyeiket letéti és igazolási jegy átvétele mellett leg­később folyó évi november hó 15-én déli 12 óráig letenni és pedig : Budapesten: Az intézet központi pénztáránál (V., Sas-utcza 10) és a Magyar Általános Hitelbanknál. Bécsben: A ,,K. k. Priv Oesterreichisclie Credit­anstalt für Handel und Gewerbe“ czimü intézetnél és a Wiener Bankverein-nál. Budapesten 1910 november hó 4-én. Az igazgatóság. 97.446/11. 1910. tan. sz. Ajánlati felhívás Budapest székesfőváros központi gőzműve szá­mára két, egyenként 100.000 m:) ürtartalmu gáztartó szállítására. Budapest székesfőváros tanácsa ezennel nyil­vános árlejtést hirdet az épülő központi gázmű számára két egyenként 100.000 m3 ürtartalmu gáz­tartó szállítására. A szállításra vonatkozó vállalati feltételek és rajzok a gázművek igazgatóságánál (Budapest, IX., Lónyay-utcza 9., I. emelet 4.) megtekinthetők és 50 К-ért megkapható. Ugyanott adatnak meg a kívánt műszaki útbaigazítások is. Ajánlat csakis a rendelkezésre bocsájtott mel­lékletek alapján és azok csatolásával csak Írásban tehető. Az ajánlatokat ivenként egykoronás, előirt mellékleteit pedig ivenként 30 filléres magyar okmánybélyeggel kell ellátni. Az ekként bélyegzett és szabályszerűen aláirt ajánlat, lepecsételt és sértetlen borítékban, leg­később 1911. január hó 28-ik napján, déli 12 óráig nyújtandó be a tanács II. ügyosztályának vezető­jénél, Piperkovics Bátor tanácsnok urnái, vagy helyei lesénél, (Budapest, közp. városház, II emelet, ajtó 256.) avagy posta utján oly időben adandó fel, hogy az a fentebb megjelent határidőre a nevezett helyre beérkezzék. Budapesten lakó vagy itt bejegyzett czéggel bíró ajánlattevők ajánlatukat postán nem nyújt­hatják be. A boríték a következő felírással látandó el: Budapest székesfőváros tanácsának. Ajánlat a központi gázmű két egyenként 100.000 m3 ürtar talmu gáztartójának az 1910. évi október hó 15-én 97.446/11. 1910. tan. sz. hirdetett szállítására. Ajánlat csak mind a két gáztartó szállítására együttesen tehető. Az ajánlattevőnek nemcsak az ajánlatot kell sajátkezüleg aláírni, hanem külön-külön minden mellékletet is és pedig a saját egységáraival kitöl­tött és ezek alapján kiszámított költségvetést, az általános és részletes szállítási feltételeket, a ter­veket, a súly- és statikai számításokat, stb. Bánatpénzül az ajánlati végösszegnek 5°/o-a, százzal osztható összegben (elfelé kikerekitve teendő le, mely összeg a szerződés megkötése előtt 10%-ra emelendő fel és óvadék gyanánt szolgál. , ^ bánatpénz készpénzben, a fővárosi köz­pénzek elhelyezésére kijelölt pénzintézetek által tentartas nélkül kiállított betétkönyvecskéiben vagy ét lékpapu okban, mely utóbbiak az érvényben lévő szabályok szerint fogadtatnak el, legkésőbb a ver- senytargyfdast megelőző napon déli 12 óráig, a székesfőváros központi pénztárába, vagy bármely kerületi elülj áróság pénztárába, pénztári leteti nyugta ellenében teendő le. , , ,, , . , A bánatpénz a hirdetés szamara való hivat­kozással a központi pénztárba postán is beküldhető, de ebben az esetben a bánatpénz postára adasanak legkésőbb a versenytárgyalást megelőző napon kell történnie. . , , ,A1r Az értékpapírok a budapesti áru- es ei tek- tözsdén legutóbő jegyzett pénzárfolyam 90%-nyi értékével, névértéken felül azonban sohasem szá­míthatók, kivéve a fővárosi kölcsönkötvényeket, amelyeket az említett pénztárak a névérték erejeig a tőzsdei árfolyam teljes összegében számítják. Az ajánlathoz készpénz, pénzintézetek betet- könyvecskéi, vagy értékpapírok bánatpénzül nem csatolhatok. , ,, . ... A letett bánatpénzről szóló pénztári nyugta^ vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolatát,avagy postai feladóvevényt az ajánlathoz kell csatolni. Az ajánlattevő köteles ajánlatával együtt tie- nyujtani, a részletes feltételek 2. pontjában te sorolt mellékleteket. Ajánlattevő köteles ajánlatában kijelenteni, hogy a gáztartókat a feltételeknek megfelelően, teljesen üzemképes és kifogástalan állapotban, 19Í3. évi április hó 30-án átadja. A szállítandó anyag származási helye az aján­latban megjelölendő. Fia vámkülföldi anyag ajánltatik, úgy az egységárak az általános feltételeknek megfelelően az építkezés helyén, a vám-, szállítási költségek es vaiosi vám beszámításával adandók meg. Oly ajánlatok, melyek nem mindenben a leg­pontosabban felelnek meg a vállalati feltételeknek, a megítélésből kizárhatók. . A fentebbi határidőig beérkezeti ajánlatok 1911. évi január hó 28-án déli 12 órakor a központi városháza középitési üléstermében (266. ajtószám) fognak nyilvánosan felbontatni, amely eljáráson ajánlattevők, vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Az ajánlattevők ajánlataikkal a végleges dön­tésig, amely legkésőbben 1911. évi márczius hó 15-éig fog- megtörténni, kötelezettségben maradnak. A tanács fentartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül szabad belátása szerint választhasson, illetve, hogy valamennyit visszauta­síthassa anélkül, hogy az ajánlattevők a közszállitási szabályrendeletnek akár az eljárásra, akár az odaíté­lésre vonatkozó liatározmányai megsértése miatt a főváros, vagy annak közegei ellen kártérítési vagy bármiféle más igényt támaszthatnának. Budapest, 1910. évi október hó 15-én. Budapest székesfőváros tanácsa. Szabadalmazott = parafakö = a legkönnyebb építő­anyag, a legjobb szige­telőanyag hő és hideg ellen gép-és kazánházak menyezetének burkolá­sára, könnyű válaszfalak előállítására,nedves fa­lak szárazzá tételére, hűtőhelyiségek elszige­telésére stb. Szabadalmazott Thermaíst» ■ - - ■ anyag — túlhevítő telepek, ma­gasnyomású és forró szélvezetékek, gőzhen­gerek, kazántelepek stb. tűzbiztos elszigetelésére Szabadalmazott Paruafakögfái* ezelött : KLEINER és BO&MAYER Központi iroda: Budapest, Vili., Sándor- tér 4. Telefon 60—33. int., 67—25. .. Gyár: KŐBÁNYA. ===== Tel efon 39—47. Telefon 39-47. P0LLÁK MIKSA CEMENT-, CSERÉP- ÉS GIPSZGYÁRI FŐRAKTÁRA Budapest, V., Kálmán-utcza 12. О D E О N (Projectograph) VII., Erzsébet-körut 27 (Gambrinus mellett) A Nagykörút legelegánsabb mozgófényképszinháza Csak néhány napig LeAnyvAsAr (jelenetek az élet mélységéből). Az első előadás hétköznapokon d. u. 4 órakor, vasár- és ünnepnap d. u. fél 4 órakor kezdődik! Magyar királyi államvasutak igazgatósága. Ä magyar királyi államvasutak téli menet­rendje 1910—1911 re. V. A magyar királyi államvasutak vonalain és az általuk kezelt magánvasutakon f. évi október hó 1-től a léli menetrend lép életbe, mely a jelenleg érvényben lévő nyári menetrenddel szemben a következő lényegesebb változásokat tartalmazza: A czegléd—kupái—kovácsmajori vonalon A Czeglédről este 6 óra 51 perczkor Csemóre induló és onnan este 8 óra 55 perczkor Czeglédre érkező molorosvonatok Czegléd és Csemő között csak bezárólag október 31-ig fognak közlekedni. November hó 1-től kezdve az előbbi vonat Gerje és Csemő között, az utóbbi pedig egészen megszün- tettetik, ellenben Csemőtől Czeglédig egy uj vonat helyeztetik forgalomba, mely Czeglédre este 8 óra 12 perczkor érkezik. A Budapest—orsova—verciorovai vonalon. Budapest és Czegléd között a vasár- és ünnep­napokon közlekedő déli, illetve esti vonat meg- szüntettetik. Szeged és Kiskunfélegyháza között a Szegedre reggel 5 óra 37 р.-kor érkező, valamint a Szegedről este 8 óra 15 perczkor indul helyi vonat, forgalmon kívül helyeztetik. Az Orsováról jelenleg este 7 óra 5 perczkor Domasnia Hornyára induló személyszállító teher­vonat Orsováról már este 6 óra 44 perczkor fog indulni. Minden háztulajdonos ki meggyőződni óhajt, vájjon általány szerint, vagy vízmérő után kevesebb vizdijat tartozik-e fizetni, és ha kon­statálni óhajtja, vájjon egyes bérlő a rendes fogyasztáson kívül sok vizet pazarol-e, vezettessen házába Kunz-féle vizmérő-órát Felvilágosítást készséggel nyújt a Vízmérő- és Fémárűgyár részv.~társ. Központi iroda: VjG Gyár és öntöde: I., Bors-utca 14. SÜ5 T., Maros-utca 19. Telefon 11-06. Saját gyártelep Telefon 11-06. jászapáti Kaszás Lajos nagy vendéglője Basdapest, VII,, RákóczS-uf 44. Gyönyörűen újjáalakítva. Tükörtermek. Igazi magyar konyha. Figyelmes kiszol­gálás. Vidékiek és fővárosi családok találkozóhelye. Nagyobb társaságok részére különterem. Kitűnő moóri és csopaki saját termésű borok. Az eredmény kulcsa: 1. olcsó bevásárlási forrás első kézből 2. költségmegtakarítás beszerezni egy kézből 3. jó árut kapni megbízható kézből. Ezt mind megtalálja, ha összeköttetésben áll az Általános Gázizzófény Részvénytársasággal Budapest, VII., kér., Jósika-utcza 13. szám. Mindennemű légszesz és acetylen felsze­relési czikkek nagybani raktára. Aczél Gambrinus étterme Állnn CVATIIllIÍ llálí VII., Erzsébet-körut 27. étlap szerinti déli abonnement 18 frt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom