Független Budapest, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-14 / 16. szám

FÜGGETLEN BUDAPEST. 7 Gyors- és teheráruk házhoz szállítása. A magyar kir. államvasutak a vasúti üzletszabályzat *68. §-a alapján már évekkel ezelőtt rendszeresítette azon intézményt, hogy a budapesti-józsefvárosi, budapest-nyugoti és budapesl-dunaparti teherpálya­udvarokra érkező gyors- és teherárukat a czimzet- tcknek saját szerződött fuvarosával házhoz szállít­tatja, ha a czimzett a Duna balpartján a IV—IX. kerületben, továbbá a Mexikói-, Egressy-, Hajtsár- ut Komócsy-utca, Rákospatak, Csömöry-uí, Őv-utca és Erzsébet királyné-ut által határolt városrészben, vagy a tisztviselőtelepen lakik. Ugyancsak ezen szerződött fuvarosával vámol­tatja el a Budapesten átmenő és azon Budapestre helyben rendelt vámárukat is, melyeknek elvámo­lása a vasutakra bízatott; egyúttal a külföldről ér­kező — házhoz szállított — szállítmányok után ki­állítandó árnyilatkozatoka is ezen megbízottja által állíttatja ki. Utánvétellel terhelt, Budapesten a Duna jobb­partján lakó felek részére szóló, továbbá terjedel­mes, tűzveszélyes és oly áruk, melyeknek összsúlya az egy tonnát meghaladja, csakis a válikozóval kö­tendő előzetes egyezség alapján szállíttatnak házhoz. Jogában áll ezenkívül mindenkinek, hogy a magyar kir. államvasutak igazgatósága által e czél- ból szerződtetett fuvarozónak közbenjárását kizáró utasítást adhasson. Ezen utasítás az illető állomáson még az áru megérkezése előtt írásban nyújtandó be. A házhoz való elszállítási dijak a következők: a) gyorsárukért: 10 kg. súlyig ... ... .... ... ... 40 fillér 10 kg. —25 kg.-ig ... ... ... ... 60 „ 25 kg.-on felül 50 kg. ig ... 70 „ 50 kg.-on felül minden meg­kezdett további 50 kg. ... ... 60 „ b) teherárukért: 50 kg. súlyig ... ... ... ... ... 60 fillér 50 kg.-on felül minden meg­kezdett további 50 kg. ... — 50 „ c) Adóköteles tárgyak megadóztatásáért: 50 kg. súlyig terjedő áruknál fuvarlevelenként... ... ... ... 30 fillér 50 kg. felül... ... ... ... ... ... 50 „ A statisztikai árunyilatkozatok kiállításáért a vállalkozó n\ilatkozatonként 10 fillért számíthat. Az áruk házhoz szállítása esetén, ha az áru fogyasztási vagy vámilletéknek alávetve nincs, s ha a czimzett a fuvarlevélben kijelölt helyen feltalál­ható, s az árut olt át is veszi, csak a fuvarlevélen felszámított összeg szedetik be. Ha az áru vámilletéknek vagy fogyasztási adó­nak van alávetve, még a czimzettnek kézbesítendő vámnyugta, illetve adóbárcza szerint fizetett vám­illeték, fogyasztási adó és vámközvetitési illetékek is megfizetendők. A szállítmányozó az árut a lakás vagy üzlet- helyiség azon részébe tartozik állítani, mely e czélra neki kijelöltetett. , Ha czimzett az áru befuvarozása idején laká­sán nincs, a másodszor, esetleg többször is meg- kisérlett kézbesítésért külön illették nem számít­ható fel. Ha czimzett az áru átvételét megtagadja, vagy azt a városnak más, nem a fuvarlevélben megjelölt helyére küldi, a visszavitel, újra való elhozatal, vagy más helyre való szállításért a dijszabásszerü illeték újból felszámítható. Esetleg panaszok a budapest-jobbparli üzlet­vezetőséghez jultatandók. Gyors- és teherárufelvételi hely Budapest Lipótvárosba. A székesfővárosi közönség nagy­része nem bir tudomással arról, hogy a magyar kir. államvasutak igazgatósága már évekkel ezelőtt „Budapest lipótvárosi városi-iroda“ czimen irodát rendezett be a Lipótvárosban — Arany János-utcza 21. sz. alatt — a hol a vasúton elszállítandó gyors- és teheráruk 1000 kgr. súlyig feladhatók, melyekről végleges átvételi elismervények (feladási vevények) szolgáltatnak ki. Terjedelmes, tűzveszélyes és oly áruk, melyek­nek vasúton való szállítása különös feltételekhez van kötve, a felvétel alul ki vannak zárva. Hivatalos órák hétköznapokon reggel 8 órától 12 óráig és d. u. 2 órától 6 óráig vannak megálla­pítva, a törvényes munkaszüneti napokon azonban az iroda nincs nyitva. Az ezen városi irodában feladott áruknak az | illető pályaudvarokra való kifuvarozásáért követ­kező illetékek számíttatnak fel: a) gyorsárukért 10 kgm. súlyig ... ... ... ................................ 30 fillér 10 —50 kgmig ... .......................................... 60 „ min den további 50 kgraért............... ... .. 50 „ b) teherárukért: 50 kgmig... ... .................................................. 60 fillér mi nden további megkezdett 50 kgmért _ 40 „ Kívánatra a szállítmányok csekély díjazásért a fő- és székváros IV—IX. kerületéből a lakásról ezen városi felvételi irodába is elszállittatnak. Sternberg Ármin és testvére cs. és kir. udv. hangszergyár Budapest, VII., Rákóczi-ut 68. Árjegyzékek kaphatók: gramofon, és fonográf be- szélőgé forgató zené­sz ekr én valamint min­denféle önmű­ködő zenemű­vekről ! Kaszás Lajos nagy vendéglője Budapest, MSI., Rákóczi-ut 44. Teljesen újjáalakítva. Gyönyörű télikert. Magyar konyha. Yalótli zalai és csopaki borok^ Beocsini Cementgyári Unió = Központi igazgatóság: = Budapest V., Alkotmány-u. 10 Részvénytársaság Gyárak: BEOCSíN (Szerémm.) = Vasuk, hajó- és távirclaállomás = Portlandcementünk a szabvany- szerü 28 napos szilárdságot már három nap múlva éri el о о о с о о о Gyártási képesség: 2,200.000 q ро г11an d се m ent 1,000.000 q romancement □ Szavatolunk a szabványokat messze felülmúló minőségért Zsolnai Cement és Mészgy ár Részvénytársaság Központi igazgatóság: Ajánljuk az építtető körök figyelmébe, hogy uj gyárunkat 6000 waggon portland- cement gyártási képességgel legközelebb üzembe helyezzük. A forgalomba kerülő cement elsőrangú minőségű és már három nap múlva eléri a szabványszerü 28 napos szilárdságot ГШ1 Budapest, V„ Alkotmány-utcza 10 Gyár; litvamező (Zsolna mellett) Vasut-állomás Ж

Next

/
Oldalképek
Tartalom