Független Budapest, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-02 / 31. szám
У. évfolyam. Ш19. augusztus 2. 31. szám. Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap, □ Ä Budapesti függetlenségi és 48-as párt, □ valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek HIVATALOS bAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... ......................... ... 10 korona. Fé l évre ... ... ... ... — — — 5 „ Főszerkesztő: Dr. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű, levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 119—35. Andrássy és a főváros tisztviselői. Felháborító döntés érkezett le mostanában a belügyminisztériumból a fővároshoz. E döntés szerint Anclrássy Gyula gróf megtagadja a fővárosi tisztviselők uj nyug díj szabályzatának a jóváhagyását. A megtagadás indoka bevallottan az, hogy a belügyminiszter a nyugdijszabályzatot a főváros tisztviselőire nézve túlságosan kedvezőnek tartja. Micsoda rettenetes eltévelyedése a szo- cziális érzéknek, a mikor egy miniszter lábbal tiporva a főváros önrendelkezési jogát, sokalja azokat a beneficziumokat, a melyeket a főváros polgársága érdemes tisztviselőinek önszántából juttatni akar. Csodálatos, hogy Andrássy Gyula gróf — a kiről pedig barátai azt terjesztik, hogy felvilágosodott européer — a főváros minden dolgában szatócshoz sem illő kicsinyességet tanúsít, mintha különös passziója telnék abban, hogy a fővárossal megéreztesse, hogy a miniszter ur egy tollvonással fittyet hányhat az önkormányzatnak. Ez a miniszter ur volt az, a ki hosszas sürgetés és többszörös ígérete daczára, három és fél esztendő alatt nem tudta megcsinálni a fővárosi törvény revízióját; ez a miniszter az, a ki hónapok óta az Íróasztala bókjában heverted a főváros bérházépi- tési programmját; és ugyancsak Andrássy Gyula az a szocziális érzékkel megáldott miniszter, a ki most sajnál a főváros megrokkant tisztviselőitől öt esztendőcs- két és nyomorult kis lakáspénzt. A grand- seigneur nobilitásának nagyobb dicsőségére azt is kifogásolja a miniszter ur, hogy az özvegyek és árvák a tisztviselő elhunyta után még egy félévig húzzák a tisztviselő addigi járandóságát. Szinte hihetetlen volna a miniszteri észjárásnak ilyen abberrácziója, ha nem feküdne előttünk a belügyminiszter vonatkozó leirata. Az még érthető volna, ha megtagadtatnék a jóváhagyás egy oly nyugdíjszabályzattól, a mely a tisztviselők végellátásáról nem gondoskodnék kellőképen. De hogy azért tagadja meg a jóváhagyást a miniszter, mert a nyugdijszabályzat a megöregedett tisztviselőknek emberséges exisztencziáját iparkodik biztosítani: erre még aligha volt példa. Lehetetlen tel nem ismerni a miniszter ur döntésében azt a bizonyos nagyúri észjárást, a mely másoknak prédikálja az igénytelenséget és az életszükségletek megszorítását. A főváros tisztviselői elég régen várnak már a fizetés- és a nyugdíjügy rendezésére. A fizetés- rendezés még most sincs véglegesen megoldva, annak ellenére, hogy az állam néhány esztendő alatt több mint évi lő millió koronával emelte alkalmazottainak a fizetését. Az előléptétési viszonyok — éppen a fizetésrendezés késésénél fogva — igen gyarlók és a nyug díjszabályzat életbeléptetése lett volna hivatva egy előre pótolni a fizetésrendezést, minthogy a 35 esztendei teljes nyugdíj életbelépése pillanatában számos tisztviselő nyugdíjba ment volna, helyet adva az előretörő és munkabíró fiatal elemeknek. Andrássy Gyula gróf képtelen határozatával tehát nem csak a magukat nyug- dijaztatni kívánó tisztviselőket károsította meg, hanem a főváros közigazgatását is érzékenyen hátráltatja, a midőn lehetetlenné teszi, hogy uj erők foglalják el az őket megillető hivatali polczot. És ha vizsgáljuk, hogy a belügyminiszter úr a jóváhagyás megtagadásit mire alapítja, azt kell látnunk, hogy képtelen ürügyek szolgálnak a jóváhagyás megtagadásául. Két fő indokot sorol fel a miniszter leirata döntésének megoko- j lásául. Az egyik az, hogy 8—9 év után a nyugdijszükségiet annyira emelkednék, hogy ez előreláthatóan nagy teherként j nehezednék a főváros háztartására. Elogy a miniszter ur kivel csináltatta meg erre vonatkozó számadásait, azt igazán nem tudhatjuk, de evidens, hogy ez az okoskodása nem plauzibilis, mert ő maga ehsmeri leiratában, hogy a nyugdíjalap egész kamatjövedelmének és az összes nyugdijjárulékoknak felhasználása következtében a közpénztárt terhelő nyugdíj- kiadások az első évtizedben még csökkeni fognak. Pedig egészen bizonyos, hogy a nyugdíjkiadások tetemes növekedése éppen a nyugdijszabályzat életbeléptetése után következnék be, minthogy ezt az időpontot igen nagyszámú tisztviselő régóta már epedve várja és ebben az időpontban egyszerre számos nyugdíjazás történnék. A miniszter ur— úgy látszik — elfelejti azt a járadékbiztosi- tási matematikai alapelvet, hogy a magas korban nyugdíjazottak elhalálozása meglehetősen nagyfokú, úgy, bogy egy évtized múlva a most nyugdíjazandó öreg tisztviselők egy része nem élvezné már nyugdiját. Egy ilyen kis kalkuláczió megmutatná a miniszter urnák, bogy ha a főváros közpénztára az uj nyugdíjszabályzat folytán az uj nyugdíjkiadásokkal egy évtizeden át nem terheltetik, úgy ez a mérleg a második évtizedben sem romolhat el a főváros hátrányára, mert hiszen a később nyugdíjazandók száma ellensulyoztatik az elhalálozandó nMugdijaiok felszabadulandó nyugdijával. A mi tehát a főváros háztartását veszélyeztető terheket illeti, ez nem egyéb üres rémlátásnál. De még ha tényleg uj terhet is jelentene a fővárosra nézve a kedvezőbb nyugdíj: a belügyminiszternek nincs jogában a főváros közönségének esetleges áldozatkészségét megnyirbálni, mert a főváros közönsége annyi terhet vállalhat magára, a mennyi neki tetszik. Ha csak ezt a főváros vagyoni állagának sérelme nélkül megteheti. A nyugdijszabályzat elutasításának másik indoka a leirat szerint az, hogy a szolgálati idő leszállítása az állami és egyéb törvényhatósági alkalmazottakra nézve, törvényes nyugdíjszabályzatokkal szemben a fővárosi tisztviselőkre nézve kedvezményt jelentene, ez pedig az egyenlő elbánás elvével ellenkezik. Igen enyhén szólva, nem mondhatunk mást erről az indokról, mint hogy abszurdum. Hol, mikor és kik t által statuáltatott az ilyen matematikailag egyenlő elbánás a tisztviselőkre nézve? Van-e erre nézve törvény? Hol vagyon megírva az, hogy egyforma nyomorúságban kell sínylődnie minden kategóriájú és fajtájú tisztviselőnek? Azért, mert az állam a maga tisztviselőinek csak 40 év múlva tud teljes nyugdijat juttatni, mert az állam pénzügyei a rövidebb szolgálati, időt el nem bírják : a főváros se adhasson alkalmazottéinak 35 év múlva nyugdijat, holott háztartása ezt elbírja? Érthetetlen, hogy Andrássy Gyula gróf hol szedte az egyenlő elbánásnak ezt az elvét! Hiszen, még az állami tisztviselők körében sincsen megvalósítva ez az egyenlő elbánás! Tudjuk jól, hogy az állami tisztviselők fizetésrendezése sincs még teljesen keresztülvive. Mig például a vasutasoknál a fizetésrendezés már évekkel ezelőtt megtörtént, addig a bírói és a bíróságok kezelési személyzetének fizetésrendezése még mindig késik. Hogyan hivatkozhatik tehát az állam az egyenlő elbánás elvére a főváros tisztviselőivel szemben akkor, a mikor a saját tisztviselőire nézve sem tudta megvalósítani az egyenlő elbánást ? Köszönjük szépen az olyan égvén lő elbánást.
