Független Budapest, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-22 / 26. szám
2 FÜGGETLEN BUDAPEST. továbbra is megmaradnának a városi választmány mellett. A tisztviselők megválasztására nézve az előterjesztés szintén az autonómia szempontját helyezi előtérbe és ezért úgy rendelkezik, hogy a polgármester, az alpolgármesterek, a tanácsnokok, valamint a lőtiszt- viselők hat esztendőre választandók a közgyűlés által. A polgármesteri állásra a minősités kikötése nélkül bárki a polgárok közül megválasztható a közgyűlés által. Ugyanígy az alpolgármesterek részére sem kíván meg a javaslat minősítést. Az előterjesztés a polgárság köréből választott polgármester és alpolgármester mellett azért foglal állást, mert az önkormányzati elv egyik alapkövetelése hogy az önkormányzati szervezet élén a polgárság képviselője álljon. A tanácsnokokra nézve az előterjesztés megkívánja a főiskolai minősítést általában, tehát szakit az eddigi renddel, a mely szerint csak jogászok lehettek tanácsnokok. Az albizottság javaslata szerint orvosok, mérnökök és egyéb szakerők lehetnek tanácsnokok. A polgármestert és alpolgármestereket illetőleg, a kikre nézve az előterjesztés semmiféle kvalifikációt meg nem kíván, dr. Platthy az ő különvéleményében a mostani minősítést kívánja fenntartani és ezt azzal indokolja, hogy a mai gazdasági élet nem tűri meg a laikus munkát. A tanácsnokok és főtisztviselőkre nézve a korlátolt időre szóló választást azért Írja elő a javaslat, mert a tisztviselőkben ébren akarja tartani azt a tudatot, hogy ő a polgárság bizalmából van helyén és ott a polgárság érdekét kell szolgálnia. Ezzel szemben dr. Platthy igen helyesen azt követeli, hogy a tanácstagok és a főtisztviselők is ne hat évre, hanem élethossziglan választassanak. Nézetünk szerint a jó közigazgatás egyik alapfeltétele, hogy a tanácsnokok és a főbb tisztviselők életfogytiglan választassanak meg, meri az időszaki választások fenntartása mellett igen nagy mértékben függnek a mindenkori közgyűlési pártok szeszélyeitől. Kommunális életünk minden ismerője tudja, hogy a fővárosi klikkrendszer egyik legfőbb oka az, hogy a törzsfőnökök túlságos nyomást és befolyást tudnak gyakorolni a tanács tagjaira, éppen annál fogva, mert a tisztviselő a saját jövőjét nem meri kockára tenni azzal, hogy a befolyásos városatyák akaratával szembeszálljon. A mai nepotizmus, prolekczió és kijárás csak иду küszöbölhető ki alaposan, ha a tanácsnokok és főbb tisztviselők jövője nem függ a közgyűlés kénye-kedvétől. A hatáskörnek az egyes szervek között való megosztása tekintetében a mai állapothoz képest a közgyűlés hatásköre az előterjesztésben lényegesen meg van szorítva, a mennyiben közgyűlés mai hatáskörének egy lényeges részét a városi választmányra ruházza át. A polgármester hatásköre szintén lényegesen bővül, a mennyiben a polgármester felfüggesztheti úgy a tanács és a városi választmány, valamint magának a közgyűlésnek is döntését és az ily határozatot a közgyűlés elé köteles terjeszteni. Ebhez képest a tanács hatásköre csökken a városi választmánynak és a kerületi igazgatásnak átengedett önkormányzati ügyekben és viszont növekszik azokkal az átruházott hatásköri ügyekkel, a melyeket eddig a polgármester intézett. A kerületi elöljáróságok hatásköre naSyjában az eddigi maradna, a kerületi választmányok hatásköre pedig kibővittetnék. Az albizottság tervezete a fővárosi tisztviselők és alkalmazottak fegyelmi jogát és az uj tóvárosi törvénybe akarja felvenni. A tervezet a főpolgármesteri állást teljesen törlendőnek tartja, viszont fenn akarja tartani a közigazgatási bizottság intézményét, melynek élére azonban a lőpolgármesteri állás megszüntetésével elnöki állás volna szervezendő. A leljebbvitel önkormányzati ügyekben akként szabályoztatik, hogy mindenki csak a saját ügyében felebbezhet. E korlátozását a felebbezési jognak az előterjesztés azzal indokolja, hogy a közigazgatás menetét ok nélküli felebbezésekkel megakasztani ne lehessen. A közérdek védelmére elegendőnek tartja a polgármestert és a kormányt. Az állami felügyeletet illetőleg lényeges újítása a javaslatnak, hogy ha a miniszter a felterjesztett szabályrendeletre vonatkozóan (Ю nap alatt érdemileg nem nyilatkozik^ a szabályrendelet életbe léptethető. A költség- vetést a belügyminiszter 30 napon belül köteles felülvizsgálni és az eredményről a fővárost értesíteni. A költségvetést csak két esetben függesztheti fel a belügyminiszter. Az egyik: ha a bevételek közt telvett közszolgáltatások a megengedett határt meghaladják; a másik: ha a fővárost terhelő kiadások a költségvetésbe fel nem vétetnek. Mint ebből látható, az állami felügyeleti jogkör, a mely jelenleg az önkormányzatot illuzoriussá teszi, az előterjesztés szerint lényegesen korlátozta tik, a mi csak helyeselhető. Az önkormányzatiszabadság biztosítása csak oly mérvű állami beavatkozást enged meg, a mely nem terjed tovább a város törvényszerű hatáskörének megóvásánál; azt azonban már nem vizsgálhatja az állam és kormány, hogy a város törvényszerű hatáskörén belül miféle czélszerüségi szempontokból el. A fővárosi közmunkák tanácsát az előterjesztés el akarja törölni és hatáskörét át akarja ruházni a fővárosra. Csak az építési ügyekben való felügyelet és fe'ebbvitel jogkörének a gyakorlására javasolja a közigazgatási bizottság kebelében egy műszaki választmány megalakítását. A fővárosi közmunkák tanácsának rendelkezésére álló vagyon és jövedelmek — a mennyiben fővárosi eredetűek — a fővárosnak visszabocsáj tandók. Ezekben ismertettük nagyjában az albizottság munkálatát, a mely fentiek szerint igen sok megszivlelésre méltó javaslatot és eszmét tartalmaz. Óhajtandó volna, hogv a fővárosi törvény elkészítése alkalmával ez a munkálat a legnagyobb mértékű figyelemben részesüljön. Lukullus lakomája csak azért nem volt tökéletes, mert a dús lak- mározás után a vendégeket nem kínálták meg Digestollal, a mitől kömben megemészthették volna a római konyha remekeit. Mert a ’’DIGESTOL GLÜCK“ a legkellemesebb és leghatásosabb emésztőpor, melyet orvostanárok is rendelnek. Egy nagy doboz ára 2 korona. Kapható minden gyógyszertárban. fáraktár: Glück Rezsó' laboratóriumában Budapest, VI., Hungária körút 93. Telefon9-32. A hétről. Kajlinger távozása. A fővárosi vízmüvek igazgatója bejelentette a polgármesternek azt a megmásíthatatlan szándékát, hogv visszavonul felelősségteljes állásától. Ezt az elhatározását sok helyütt arra vezetik vissza, hogy nem kapott teljes elégtételt a vízmérőórák ügye kapcsán őt ért támadásokért. Mások ismét tudni vélik, hogy Kajlinger ugyanoly díjazást követel a várostól, mint a milyent a Tanács és a közgyűlés Hellai Ferencznek a gázgyár igazgatói minőségében megszabott. Akármi legyen is azonban Kajlinger visszavonulásának az oka, mindenesetre sajnálatos, hogy a fővárosnak e kiváló tisztviselője otthagyja az általa teremtett és gondjaira bízott vízmüvet oly időpontban, amikor annak teljes kiépítése akuttá vált. És igazán csodálatos, hogy erre a lépésre Kajlinger oly könnyen elhatározta magát, akár megsértett becsületérzésből, akár pedig anyagi kérdések miatt. Másrészt azonban elszomorító jelenség, hogy a főváros nem képes vagy nem akar olyan kiváló szakférfiú megtartása érdekében áldozatot hozni, és távozni enged egy olv férfiút, a ki nehéz pozícióját egyértelmű vélemény szerint oly kiválóan töltötte be. Talán még lehetséges volna a felmerült differencziákat kiegyenlíteni. Hozzon Kajlinger áldozatot az ügy érdekében és viszont próbálják meg a polgár- mester és a Tanács a közeledést. Nem hisz- szük, hogy a közérdeknek mindkét részről való szemmel tartásával líajlingerl ne lehetne távozási szándékától eltéríteni. A telekháboruság. A közgyülás tudva levőleg elhatározta, hogy az értékesebb fővárosi telkek nyilvános árverésen eladandók avval a kikötéssel, hogy e telkek három éven belül beépítendők. A tanács az utasítást komolyan vette és az árverést julius 2-iki határidővel ki is irta. A pénzügyi bizottság legutóbbi ülésén foglalkozott e telekeladással, minthogy a tanács a telkek forgalmi értékének megállapítása végett az ügyet a bizottság elé hozta. A bizottságban azonban a Sasok hevesen megtámadták a Tanácsát az árlejtés kiírása miatt. Már megszoktuk, hogy ez oldalról minden lépés és eszköz ellen, a melv a ház- béruzsora megszüntetésére alkalmas, a leghevesebb ellentállást fejtik ki. A telkek gyors eladásával a közgyűlés és a Tanács a magán- építkezési tevékenységre akar buzditólag hatni. Ez elég ok volt a Sasoknak arra, hogy ellenezzék a pályázat kiírását, a melylyel pedig a Tanács, csakis a közgyűlési határozatnak tett eleget. A bizottság túlnyomó többsége igv is fogta fel az ügyet és tudomásul vette az árlejtés kiírását. Az árverés alá kerülő telkek jegyzéke lapunk hirdetési rovatában olvasható. Kossuth igazságszeretete. A szoczia- listák mindig azzal vádolják Kossuth Feren- czet, hogy túlságosan kedvez a munkaadók szervezeteinek és hogy pártosan intézkedik e szervezetek javára. Csattanó czáfolatát szolgáltatja e vádnak a miniszter legutóbbi döntése a vendéglésők ipartársulati kényszere kérdésében. Á főváros közgyűlése ugyanis elhatározta a vendéglősiparról szóló szabály- rendelet tárgyalása alkalmával, hogy minden vendéglős és korcsmáros köteles legyen az ipartársulatba belépni. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi minister igen helyesen megtagadta e határozat jóváhagyását abból az indokból, hogy az efféle ipartársulati kényszer törvénybe ütközik és ennélfogva szabályrendelet sem kötheti ki az efféle kényszert az iparűzési jog előfeltétele gyanánt. Ez az eset is bizonyítja, hogy Kossuth Ferencz kereskedelmi minister nem favorizálja a munkaadók szervezeteit sem az igazság és a törvény rovására. Küldöttségjárás a polgármesternél. A jó öreg kerületi klikkek ismét mozgolódnak. A községi választások előtt jónak látják, hogy úgy tegyenek, mintha a polgárság érdeke szörnyen a szivükön feküdnék. A re- czipé igen egyszerű és hatásos. Széjjeltekintenek a kerületben és a mi sérelemre és óhajra akadnak künn az utczán, azt összegyűjtik és küldöttségek utján a polgármester elé terjesztik. Évtizedek óta tengeri kígyóvá felhizott elintézetlen ügyek ekként máról holnapra megoldást követelnek és a polgár- mesterben van annyi humor, hogy a klikkvezérek óhajaihoz komoly arczot vág és teljesülésüket rövid időn belül kilátásba helyezi, A törzsfőnökök pedig kimennek a polgárság elé és tele szájjal kürtölik: ime, ilyenek vagyunk mi, a kik csak értetek fáradunk és dolgozunk. A polgárság józan része azonban átlát a szitán és a közelgő községi választásokon oda fogja küldeni a klikkvezéreket, a hová valók: a feledés homályába! Szandálok, tenniszxczipők 3—12 koronáig Feiner Henrik czipőípartelepén, Budapest, IV, Károly-körut28, A leglátogatottabb hely most a fővárosban a régi Nemzeti színház előtti üvegpavillon, a hol a kezdődő holt saison daczára is, a nap minen szakában ember-ember hátán tolong a kiváncsiak serege, hogy a Gyermekvédő Liga által rendezett sorsjáték olt kiállított nyereménytárgyail megtekinthesse. A sorsjáték agilis, figyelmes rendezősége arról is gon doskodott, hogy az érdeklődők ne csupán a kiállított szebbnél szebb nyeremény tárgyakban gyönyör ködhesscuek, hanem más élvezetben is részesüljenek