Független Budapest, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-30 / 13. szám
111. évfolyam. HM)8. Márezius 30. ,-----------------------------------------------------------------------------—-------—---------------------.-------------------- 1». szám Bu dapest' székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap, Budapesti függetlenségi és 48-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... ... ... ......... ... 10 korona. Fél évre ... _ ...................... ... 5 Fő szerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: B. VIRAGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5 A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágli Géza czimére küldendők . VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Telefon 71—53. A Csáky szalmája. Hiszen való igaz, hogy a világ nem dől össze és a főváros sem pusztul el a föld színéről, ha a gázgyárat becslő urak akár egy milliócskát kapnak fáradozásuk jutalma gyanánt. Ez a székesfőváros már annyi százezret dobott ki az ablakon, hogy még néhány százezer koronácska meg se kottyan. Legfeljebb még egy piczikét nagyobb lesz a deficzit. Hát aztán? Felemeljük újra a községi adóterhet. Oly könnyű dolog 8—10 %-os kis adóemelést megcsinálni. Csak akarni kell és megvan. Azért egyáltalán nem érdemes annyit Írni és beszélni erről a kis gázszakértői honoráriumról. Mert hogy igazán kicsi, azt nem lehet tagadni. Lám a szakértők elnöke panaszos levelében krajczárokat emleget. Hát csakugyan krajczárokról van szó. Hét miliő krajczárról, annyiról, a mennyi sok vidéki takarékpénztár alaptőkéje, annyi, a mennyit a fővárosi tisztviselők túlnyomó része egy emberéleten át össze nem körmöl. annyi, a mennyivel ezer koldus gyermeket lehetne egy esztendőn át tisztességesen tanítani és nevelni, annyi ... de hát igazán nem érdemes tovább folytatni. Ismerjük el lojálisán, hogy az a hét millió krajczár csakugyan igen kevés ahhoz a rengeteg, hónapokig tartó munkához képest, a mit a szakértő urak végeztek s melynek legnagyobb részét az az elvi vita vette igénybe, vájjon a telkek a beszerzési árban vagy a mai torgalmi értékben veendők fel. Egy fél esztendőt töltött el ez elvi kérdés feszegetésével a szakértők gyülekezete s ez a félesztendei fáradságos, testet es lelket ölő, emésztő munka csakugyan megéri a fejedelmi honoráriumot. melyet az urak követeltek. Akár fizessék ki nekik fejenként a 105 ezer koronát. Mit alkuzssza le a íőváros hetven ezerre? Ez a kis szakértői honorárium azonban, melytől nem dől össze a világ, tipikus, messzire világitó példája annak a fejetlen és könnyelmű gazdálkodásnak, mely ebben a városban folyik. Kiküldenek egy becslőbizottságot, melynek igen nagy, sok millió értéket képviselő ingatlanokat és gyárakat kell felbecsülni. Tudja — mert tudnia kell neki — a tanács, hogy a miként Krisztus koporsóját sem őrzik ingyen, azon- képpön a szakértői becsléseket sem szokás szerelemből végezni. És ezért kötelessége lett volna a tanácsnak jó előre gondoskodni a becslés költségeinek a megállapításáról. A mit e részben felhoznak most utóbb, a tanács mentségére, hogy ez az előzetes megállapítás „immorális“ lett volna, szelíden szólva: értelmetlenség. Igen, tetszett volna tisztességes mértékkel, bőkezűen, a szaktudást megillető taxaczióval megszabni a szakértők tiszteletdiját a megbízás alkalmával. Fogadni mernénk, hogy az ország valamennyi legkiválóbb technikusa köszönettel és megelégedéssel vette volna, ha fejenként 20 ezer korona tiszteletdijat biztosit neki a főváros, pláne oly ügyben, mely a főváros közérdeke, a melyben dolgozni tehát egyúttal nobile officium, és melyben ily bizalmi funkcziót végezni megtiszteltetés, mely elől önérzetes férfiú, a minők a szakértőbizottság egyénileg egytől-egvig kiváló tagjai, nem tértek volna ki. Most — utólag — persze nem is rosszalható a szakértők magas követelése. uk egyszerűen a maguk érdek- képviseletének : a mérnök- és épitész- egylet taksája szerint számítják a dijukat. a mihez ellenkező megállapodás hijján teljes joguk is van. És az a sok szóbeszéd, mely az ügy pertraktálása körül folyik, nem is a szakértők eljárása ellen, hanem a tanács vétkes hanyagsága ellen irányul, melylvel elmulasztotta a szakértői honorárium kérdését előzőleg megállapítani. Ez a mulasztás teljesen beleillik a budapesti gazdálkodásba. Tiz és százezrek mennek itt veszendőbe haszontalan dolgokra és bátran állítható, hogy egvetlen egy nagy városa sincs a földkerekségének, a hol az adminisztráczió oly drága volna. Kezdve a százezres kocsipénzen, folytatva a rettenetesen felhalmozott személyzeti kiadásokon, a középületek építésénél észlelhető pazarláson, a fővárosi háztartás egész vonalán végig tapasztalható ez a felületes, könnyelmű gazdálkodás, mely mindent a duplájával fizet meg annak, a minek egyszereséért ugyanazt elvégeztethetné. A tetejébe pedig még ez a íejős tehén, a főváros kérhet majd bocsánatot. Most is igy lesz. A főváros két szakértője a hercze- hurcza láttára lemondott a tisztetet- dijáról. Ezt persze a tanács majd nem fogadja el, mert hiszen a íőváros nem dolgoztathat meg ingyen két előkelő urat a maga érdekében. Ennélfogva a tanács ragaszkodni tog a hetvenezer koronák kifizetéséhez, a két szakértőnek bizalmat, köszönetét fog szavazni és a végén majd meg a főváros könvö- röghet, hogy száznegyvenezer koronájától megszabadulhasson. így képviseli a tanács a főváros anyagi érdekét és erkölcsi reputáczió- ját. A magyar községi politika tankönyvének leendő megirója ennek a gázgyári esetnek külön fejezetet fog szentelni, melynek találó felirata ez lesz: „A főváros és Csáky ék szalmája“. A községi takarékpénztár. II. Annak a kettős czélnak, mely a községi takarékpénztárat, hasznossá és szükségessé teszi, ez az intézmény nálunk csak bizonyos előfeltételek mellett szolgálhat. Egyrészről a kis ember hitelét olcsón és előnyösen csak úgy elégítheti ki, ha maga is olcsó tőkével dolgozik. Másrészről a maga betevőinek megfelelő kamatozást csak úgy nyújthat, ha a betéteket előnyösen tudja gyümölcsöztetni; a két ellentétes szempont között harmadikul pedig ott áll a főváros fiskális érdeke, mely azt követeli, hogy a községi takarékpénztárból a főváros háztartására is háramoljék haszon. Ennek a három szempontnak összeegyeztetése nem könnyű feladat. A részvénybankok és takarékpénztárak óriási jövedelmezősége éppen abból származik, hogy mentői alacsonyabb betétkamatláb mellett, mentői magasabb kölcsönkamatlábbal dolgoznak. A különbözet a kapott és a fizetett kamatok közt igen nagy. Ám ezt a részvényesek szempontjából helyes üzletpolitikát a községi takarékpénztár nem folytathatja, mert hiszen ennél a közérdek szolgálata nem frázis, hanem létének alapja és működésének a jogczime. A községi takarékpénztár igazán nem nyerészkedésre alapilott vállalkozás, habár arra törekszik is, hogy valamelyes üzleti felesleget biztosítson a község háztartásának. Már ebből is nyilvánvaló, hogv a községi takarékpénztár nem lehet száraz, bürokratikus intézmény, mely arra szorítkozik, hogy betéteket elfogadjon és azokat adandó alkalommal gyümölcsözőleg elhelyezze. Ebből a szempontból az ügyosztály alaptervezete igen helyesen jár el, a mikor a községi takarék- pénztár üzletkörébe a banküzlet legkülönbözőbb ágait felveszi. Csakis mindenféle kínálkozó üzleti alkalom gyors igénybevétele mellett lesz lehetséges a betevő pénzeit kellőképen gyümölcsüztetni. Viszont azonban ez a czél nem lesz ugv elérhető, a mint ezt az alaptervezet kontemplálja. Ugyanis az igazgatósági és a felügyelőbizottsági tagság a tervezet értelmében nobile officium, dijtalon tiszteletbeli állás. Teljes lehetetlenség, hogy ingye
