Független Budapest, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-06 / 1. szám
2 a városatyák sorából. Minden terror ellenére még akadt nehány kerület az ország szivében, a mely a polgár- erénvek ideálját nem abban találta, hogy valaki elzárkózzék az egész országot lelkesítő nemzeti eszméktől és a mely a főváros kormányzatát nem óhajtotta kisebbségi különvélemény gyanánt szembehelyezni a nemzeti uralommal. Mert bármennyit papoljanak is a városházi többség vezérei, ez az egyetlen összetartó erő, közös jellemvonás a községi párt széthúzó elemei között. Az, hogy „nem politizálunk“, ez a negativ tényező nem lehet pártalkotó erő. Hanem igenis összetartja a heterogén részekből összeverődött demokrata többséget, melyben a demokrata puritánság testvéri ölelésben egvesül a liberális panamázás- sal, a nemzeti törekvések fumigálása és az a kozmopolita szellem, a mely ha tényleg a világvárosok jellemzője volna, Budapest kétségtelenül az első helyre kerülne a világvárosok sorában. A mai városházi kisebbség küzdelmének éppen ez adja meg a jelentőségét. Lehetetlen, hogy a városi politikában ne éreztesse magát az az általános szellem, mely eltölti e politika mestereit. A kozmopolita érzület befurakodik a legszűkebb résen minden egyes fővárosi intézménybe, ha a rést be nem tapasztja az őrtálló kisebbség. Minden egyes kérdésnél az antagonizmusnak ez a forrása válik láthatóvá, légyen bár egy tanügyi kérdésről szó, avagy a tisztviselők helyzetéről avagy bármi más egyébről. A többség politikája mindig és kizárólag pártpolitika, a kisebbségé ellenben a főváros érdekeit a nemzeti érzülettel összhangba iparkodik hozni. Nehéz viszonyok közt derekasan megállja a helyét ez a küzdő városi ellenzék. Es lehetetlen, hogy a férfias, nyilt, komoly fellépésnek azok a példái, melyeket az ellenzéki férfiak csaknem valamennyi közgyűlésen tanúsítanak, fel ne keltse a főváros lakosságának a szimpátiáit. Végre is ki fogja magát ragadni ez a fővárosi polgárság a demokrata jelszavak köntösébe burkolt kozmopolita szellem ölelő karjaiból és be fogja látni, hogy méltó letéteményese a bizalmának nem lehet egv oly párt, mely szembehelyezkedik az egész ország érzületével. Addig, mig oly férfiak állanak a kisebbség elén, mint a Platt- hyak, Szebenyek, Ballagiak igazán nem féltjük a függetlenségi eszme sorsát még a fővárosban sem Ám tessék párhuzamot vonni a demokrata vezér urak kertelő, taktikázó magatartása és például Platthy György nyilt egyenes fellépése között, mely a" tisztviselők drágasági pótléka kérdésében jutott kifejezésre, és nem lesz nehéz a választás. Es nem hihetjük, hogy ez a komoly, meggyőződéses küzdelem eredményében szélmalomharcz volna, mert ismerjük ezt a mi szép városunkat és lakosságát. Ez a polgárság hiszékenv, egy darabig az orránál fogva vezethető, de azért alapjában véve jó érzésű és tiszta szivü. Megrázza magát hirtelen és szétveri a nyakán élősködő, demagóg FÜGGETLEN BUDAPEST. jelszavakat hangoztató, de önző czélo- kat követő úgynevezett pesti demokrá- cziát, hogy a mai függetlenségi kisebbséget állítsa a főváros ügyeinek az élére. Megingathatatlanul bízunk ebben a fordulatban és ez a bizalom lelkesítse továbbra is küzdelemre a derék, elszánt városházi kisebbséget. Uj fővárosi illeték a deficzit eltüntetésére. Irta : Hartmann Sándor dr. fővárosi ügyvéd. Nem bocsátkozom annak vitatásába, hogy mi okozza a fővárosi gazdasági politikának csődjét, hanem megállók ama szomorú tény előtt, hogy fővárosunk mérlege minuszszal záródott, hogy tehát ezen segíteni kell! Igen közelfekvő módja volna a deficzit eltüntetésének a következő eszme keresztülvitele. A fővárosban évente körülbelül 100 millió korona értékű vagyon változtatja meg, mint hagyaték, tulajdonosát. Az örökség már term észéi ép.él fogva feltétlenül vagyoni előnyt jeléiig olyan vagyoni előnyt, melyet az örökös’ minden hozzávetes nélkül, tisztán a vérségi kapcsolat véletlene,,'vagy esetleg az örökhagyónak iránta táplált jóindulata folytán szérpz meg. Itt tehát nem olyan vagyongyarapodásról van: szó, melynek elérhetéséért az egyéni ver'ejtélées munkát fejt ki. Nem olyan természetű adótárgy ez, mint a hivatalnoknak keserves munkájával szerzett fizetése, mint a kereskedőnek éjjel-nappali küz- ködéssel szerzett jövedelme. Vagyongyarapodás az örökség, mely vagyongyarapodás bekövetkezése idejére a leendő örökös mindig bizonytalanságban van, nem számit tehát ezen vagyongyarapodásra úgy, mint rendesen visszatérő jövedelmére az iparos, a kereskedő, a hivatalnok, a lateiner, ki pontosan beosztja, kiszámítja, hogy mennyit fordít belőle ruhára, mennyit élelemre, stb. Ha az ilyen jövedelem adóját emeljük fel, az egyértelmű avval, hogy kiveszszük az agyonnyomorgatott polgár szájából a kenyeret, lehozzuk a testéről a ruhát. Az egyenes adó emelése ma képtelenség, a közvetett adók emelése pedig lelketlenség. Még drágább legyen a hús ára? Hisz ott tartunk már, hogy a munkás, a kisiparos asztalára még ünnepnap sem kerül húsétel?! Ahelyett, hogy ezen az osztályon segítenénk, még a többi osztályok szájából is kivegyük a falatot ? Mit legyünk hát? Hogy tüntessük el a főváros háztartásából a deficzitet? Mint fentebb kifejtettem, igen alkalmas illetéktárgyul kínálkozik erre a hagyaték. Mondja ki a törvényhozás, hogy a hagyaték értékének bizonyos százaléka a főváros pénztárába szol- gáltattassék be, éppúgy mint bizonyos százalék az állampénztárba vándorol. A hagyaték megfúrja mindkét terhet. Kérdezzük csak meg a polgárt, mit venne szívesebben? Azt-e, hogy évi jövedelmi adója emeltessék s igy rendes szükségletei fedezésére szolgáló összeg állandóan csökkentessék, avagy akkor fizessen többet az eddigi illetéknél 2—3%-kai, mikor szerencsés véletlen folytán örökséghez jut ? Tekintve, hogy átlagos számítás mellett a fővárosban évente több mint 100 millió korona a hagyaték összértéke, ha ezekre például 3%-kal több illeték vettetnék ki a főváros javára, ez évi 3 millió bevételi többletei jelentene s eltűnnék a deficzit. Ezen terv ellen épenséggel nem vethető fel az, hogy a hagyatékok ezáltal lullerheltetnének. Nem vethető fel pedig az a kifogás egyrészt a hagyatéki vagyon természete miatt, de már azért sem, mivel a legtöbb esetben a hagyatéknak nem valódi értéke után vettetik ki az illeték s igy tulajdonképen az a csak példának felvett 3% a valóságban 2%-ot, sokszor kevesebbet tenne ki. tekintve, hogy a hagyatéki vagyon nagyrésze — készpénz, értékpapírok — eltitkolhatok s tényleg a legtöbb esetben el is vonatnak az illetékkiszabása alól. Nem volna helyes azonban az ideának merev keresztülvitele, hanem progresszive kellene az adókulcsot alkalmazni, mert annak, ki 100 koronát örököl, jóval nehezebb 3 koronát közczélokra fordítani, mint 3000 koronát annak, ki egy 100.000 korona értékű hagyaték szerencsés tulajdonosa. Értékhatárok állapitandók meg tehát és olyképen, hogy a hagyaték értékének emelkedésével az illetéki % 's arányosan emelkedjék. Ez volna szerény véleményem szerint a módja annak, hogy a főváros deficzitje megszűnjék a nélkül, hogy az adók alatt roskadozó polgárság újabb terheket venne a vállára. Andrássy. Anclrássg Gyula gróf belügyminiszter abban a kétes értékű megtiszteltetésben részesült, hogy a nagy Yázsonvi megveregette a vállát. Yázsonvi a többek között igy szólt: Mi a fővárosi törvény revíziójától az általános választójogot várjuk, olyan módon, mint a hogy azt a kormány eredeti programmja tervezi. Erre nézve különben megnyugtató a belügyminiszter kijelentése. A belügyminiszter, kinek becsületessége és korrektsége ösme- retes, ellentáll majd a terroristák pressziójá- nak és olyan fővárosi törvényt csinál, a milyenre a fővárosnak tényleg szüksége van. A belügyminiszter nem hajlandó kortes-reformokat és kortes-törvény eket csinálni és nem hajlandó egyes urak fájdalmának enyhítéséről külön törvényczikkekkel gondoskodni. Yázsonvi tehát megdicséri Andrássy becsületességét és korrektségét. Kétségtelenül Andrássy erre nem szorult rá, hanem igenis Yázsonvi és a demokrata párt szorultak arra rá. hogy Andrássyhoz dörgölődzenek. Azt azonban mégis különösnek kell találnunk, hogy a belügyminiszter, a kinek a kormány féltuczat félhivatalos kőnyomatosa áll rendelkezésére, éppen Yázsonvi utján tétet ily kijelentéseket, hogy mit hajlandó és mit nem hajlandó csinálni. Ez kérkedés Vá- zsonvi részéről, kérkedik azzal, hogv ő, a koaliczió-ellenes néptribun, ő a nemzetközi szoczialisták barátja mily intim viszonyban áll Anclrássg Gyula gróf belügyminiszterrel. Nem sokallta még meg Andrássy ezt a kérkedést ? * A fővárosi alkotmány pár ti hazafias polgárságnak lenne a feladata Andrássy figyelmét felhívni arra, hogy neliallgasson körnveze- tére, a mely őt a kozmopolita nemzetközi kompániával való szövetkezés hírébe keveri. A fővárosnak nem szabad elveszni a magyar nemzeti ügyre nézve. Vázsonyi 1907. október 8-ikán nyíltan szövetkezett a nemzetközi szoczialistákkal. A városháza nem maradhat kozmopolita kézben. Ezen segíteni kell a fővárosi törvény mielőbbi revíziója által. És Andrássynak nem szabad ezt késleltetni. Andrássy Gyula gróf, a nemzeti ügy hatalmas harczosa elnézésből se lehet pártfogója a kozmopolita törekvéseknek.
