Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-11 / 45. szám
II. évfolyam. 1907. November 11. 4:5. szám (AZ ERZSÉBETVÁROS) Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap, Budapesti függetlenségi és 48-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... ... ... ... — — Ю korona. Fél évre ... ... — — — — — 5 „ Főszerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: B. VIRAGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők : VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Telefon 71—53. Az a szocziális érzék! Az uj rend ellenségei, a kik nem tudnak beletörődni abba, hogy a nemzeti irány bevonult a kormányzat összes ágazataiba, nap nap után azt vetik a nemzeti kormány szemére, hogy minden szocziális érzék hijján a nagybirtokosok javára egyoldalú osztálypolitikát csinál. Kezdette e valótlan vád hangoztatását a nemzetközi szocziáldemokraták szócsöve: a Népszava, felkapták a gyanúsítást a fővárosi kormányzatot magukhoz kaparintott demokraták, s mindenfelé, a hol a régi letűnt rend, helyesebben rendetlenség titkos és nyílt hívei szóhoz jutnak, halljuk ismételni a kormány szocziális érzékének hiányáról költött dajkamesét. Különösen Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter az, a kire a valótlanságok mérgezett nyilait röpítik a szocziáldemokrata pártvezérek, s a kit úgy állítanak a közvélemény elé, mint a kiben dühöng a munkasgyülö- iet. Mindenki, a ki ismeri a függetlenségi párt nagynevű elnökének européer, modern gondolkozását, felvilágosodott- ságát, széles látókörét, szánakozva mosolyog az ellene emelt vád ellen, melv osztálypolitika üzését és anti- szocziális hajlandóságokat fog rá erre a minden izében progresszív férfiúra. Most azután maga a Népszava siet lerontani ezt a vádat, a midőn Kossuth Ferencznek oly fényéről ád hirt, mely minden egyébből fakadhatott, csak m u n к á sgy ü 1 ö 1 e t b ő 1 nem. A tanulságos eset a következő: A vasúti munkások országos szövetsége rákosi helyi csoportjának a megalakulását a főváros tanácsa nem vette tudomásul. Az érdekelt munkásszövetség a határozat ellen a belügyminiszterhez felebbezett, a ki ezl — illetékesség szempontjából — a kereskedelemügyi miniszterhez tette át. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter a határozatot feloldotta és utasította a székesfőváros tanácsát, hogy a szóban forgó helyi csoport megalakulásának tudomásul vétele iránt intézkedjék. A Népszava ezt a hirt maga is akként vezeti be, hogy „Kossuth Ferencz ki- tanitja a fővárosi tanácsot “ gs most állapodjunk meg egy perezre ennél az esetnél és vonjuk le belőle a tanulságokat. A fővárosi tanács tagjainak túlnyomó része a községi demokratapárthoz tartozik, ahhoz a párthoz, a mely folyton a száján hordja úgy munkásbarátságát és mely szocziális érzékével utón útfélen dicsekszik; mely pártnak a vezére: Vázsonyi Vilmos ügy gerálja magát, mint egyed- árusát, szabadalmas bérlőjét a szocziális haladás eszméinek, az egyesülés 7 о J és gyülekezés szabadságának, és mely párt — a hol csak lehet, — azzal gyanúsítja az országos függetlenségi és 48-as pártot, hogy programmjátói és elveitől eltérve, konzervatív velleitá- soknak hódol. A tisztelt demokraták hányszor ragadták már meg az alkalmat, hogy leszidják a nemzeti kormányt éppen a szocziális érdekek ürügye alatt és magukat a koaliczió- val szemben mint a szocziális eszmék letéteményesét dicsőítsék. És ime most mit látunk? Azt, hogy a főváros „demokrata“ tanácsa igazi nyárspolgári, maradi szükkeblüséget tanúsít a munkásság egyesülési jogával szemben, a midőn a vasúti munkásság egyesülését meg akarja gátolni, minekutána már a kőmivesek szakosztályának a létesítését sem akarta tudomásul venni. Hát ez a hires demokrata munkásbarátság! Ellenben a függetlenségi Kossuth Ferencz, a kire a szocialisták és Vázsonyiék minduntalan reákenik az antiszocziális törekvések rut vádját, a „demokrata“ tanácscsal szemben a vasúti munkások pártjára áll és respektálva egyesülési jogukat, a „demokrata“ tanács ellenében érvényt szerez e jognak. Ezek után nem lehet többé kétség az iránt, hogy kiben van igazi szocziális érzék. Vájjon demokrata bank- igazgatók, háziurak és panamistákban, Krónika. Monológok. Azt mondják, hogy a nagy férfiakat legjobban úgy lehet megismerni, ha hálókabátban, otthon nézzük meg őket. Ilyenkor minden póz nélkül, a maguk teljes mivoltukban láthatjuk a közélet nagy alakjait. Egy indiszkrét munkatársunk észrevétlenül megleste néhány kommunális nagyságunkat, a mikor legjavában monologizál- tak. Gyorsírói feljegyzései alapján, a következő önmagánbeszélgetéseket közölhetjük: A fővezér.- Rut háládatlanság, a mit velem elkövetlek. Én szántottam nekik a nemzeti ellentállás idején a budapesti utczát, a mikor a szoczialisták ellenük mozgósították a tízezreket. Az én híveim az 0-, Uj-, Dávid-, Szerecsen- stb. ut- czákból éljeneztek a népgyüléseiken s akkor még Rakovszky István is ölelkezett velem. — A nagy kibékülés után pedig eldoblak, mint egy kifacsart czitromot; még csak egy fiók-államtitkárság sem jutott nekem. Még fő- : polgármester is egy szürke városi ügyész lett, s nekem meg kellett elégednem az erkölcsi elégtétellel, hogy a fővárosban áz én pártom az ur. De hát igazán az én pártom-e ez a nagy közgyűlési többség? Nem kell-e szükebb párt- hiveimmel akárhányszor a szavazás elöl kivonulnom, a mikor a panamaszag oly erős, hogy legcsillogóbb demokrata-frázisaimmal sem tudom a bűzt elleplezni? És ki akarna ur lenni azon a szemétdombon, a melyet a névszerint pártomhoz tartozó panamisták és sáplovagok hordanak í össze! Hol vannak azok a boldog idők, a mi- : kor szellemem egész fölényével döröghettem le a zsebrákokat, a mikor horatiuszi szatírám gyilkos nyilait röpíthettem a klikkvezérek és törzs- főnökök fásult sziveibe? Most van egy úgynevezett nagy pártom, a mely fölött nem én vagyok az ur, mely folytatja a régi disznóságokat s az én becsületes nevem fényével aranyozza be a maga piszkát. De meddig tarthat még egykor oly ragyogó nini busóm, melyet nap-nap után járatnak le a kufárok és sápemberek? Es ha elkövetkezik újból a terézvárosi választás napja, lesz-e még valamim abból az erkölcsi tőkéből, melyet tiz esztendei demokratizálással és becsületes tartózkodással tudtam összegyűjteni. — Mintha az elmúlás szelének fagyos lehelletét érezném a közelben. Az ördög vitte volna el ezt a szövetkezést, mely az Ehrlichekel, Hűvösöket, Morzsányiakat demokratákká avatta, engem pedig lerántott a panamisták és klikklovagok csúnya kompániájába. — Bár lehetnék még egyszer városházi törpe minoritás! A bölcs. — Már hogy a Wekerle öcsém azt a Svint vagy micsodának is hívják gyárat az Üllői-utról nem akarj о kitelepíteni? Vagy akarjo? Akár akarja, akár nem, egyre megy, mert mivel ebben is benne van a mocskos keze annak a hun- ezut fiskálisnok, — hogy is hijják, Lengyel öcsém? Hja, Polónyi. — Micsoda gyár is az? Spirituszgyár? Az ördög vigye el a kontingensit. Ezernyolczszáz-
