Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-08 / 14. szám
AZ ERZSÉBETVÁROS. Község szocziálpolitika. Közlekedésügy. VII. Székesfővárosunk nagy fellendülésének legcsalhatatlanabb fokmérője a közúti közlekedési vállalatok amerikai méretekben való fejlődése. Nem kell öreg embernek lenni, hogy élénken emlékezzünk arra a patriarchális korra, a mikor a fővárosnak csak egy-két fő utvonalán döczögött végig a lóvasut, harsány tülköléssel jelezve érkezését, egyhangú csilingelőssel szakítva meg az utczák csendjét. Ivét évtizeden belül kiépült a közúti és a városi villamos óriási hálózata, mely elvezet a nagy város perifériáiig. Maga ez a körúti üzem tagadhatatlanul a modern kor színvonalán áll berendezésének tökéletességével, a közlekedés gyorsaságával és kényelmével. Nem szólhatunk azonban hasonló elismeréssel a villamvasuti vállalatokról, a mikor azt vizsgáljuk, hogy a nagyközönség igényeinek mely mértékben felelnek meg, értve a nagvközönség alatt nemcsak a módosabb osztályokat és a polgárság felsőbb részét, hanem egyúttal a fővárosi népesség legalsóbb, legszegényebb rétegeit. Mert tagadhatatlan, hogy a jó és olcsó közúti közlekedésre legnagyobb mértékben éppen azok a legalsóbb osztályok vannak ráutalva, a melyek a főváros külső részein laknak, nagy távolságban munkájuk és foglalkozásuk színhelyétől és nap-nap után kénytelenek messzire menni, hogy kenyerüket megkeressék. A főváros közúti közlekedése pedig, sajnos, sem ezt a fontos szocziális szempontot, sem pedig a forgalom lebonyolításában általában a közönség igényeit és érdekeit szem előtt nem tartja. Holott helyes városi közlekedési politika csak az lehet, a mely beilleszkedik az egészséges községi szocziálpolitika keretébe és ennek egyik eszközévé válik. Mennyire igaz ez, bizonyítja az a tény, hogy a helyes községi lakáspolitika egyenesen a szocziális szempontok szerint szervezett közlekedéstől van függővé téve. A székes- főváros immár közismert tűrhetetlen lakás- mizériáin, melyek a legridegebb lakásuzsorában, a túlzsúfoltságban és kifejezett lakáshiányban nyilvánulnak, csakis a sokat hangoztatott külterjes fejlesztéssel lehet gyökeresen segíteni. Minden gondolkodó polgár tisztában van azzal, hogy olcsó és egészséges munkáslakások tömeges építése mellőzhetetlenül szükséges, már pedig ezeket csakis a város külterületein lehet létesíteni, a hol a telek még nem drága. Ennek a külterjes fejlődésnek az előfeltétele azonban az, hogy a közúti közlekedés a külterületekre minden irányban ki legyen építve, mert a város távoli határait csak ekképen lehet forgal- milag a belső részekkel, melyekben pedig az üzleti és ipari élet lefolyik, kapcsolatba hozni. És e tekintetben egyáltalán nem elegendő önmagában az, hogy létezik a külső területekre közúti vasútvonal, hanem lényeges és elmaradhatatlan kelléke a külterjes fejlődésnek, hogy ez a közlekedés igen olcsó legyen, mert hisz különben a közlekedés költsége az önmagában olcsó lakást nagvon megdrágítja. Ha például a kültelken lakó családapa naponta csak egyszer használja a villamost hivatalba, üzletbe vagy munkába menésekor és jövetelekor szintén villamosra ül, ez már naponta 40 fillér; fia vagy lánya a város belsejében lévő műhelybe vagy boltba, jár, ez is két személynél naponta 80 fillér, az apával együtt tehát 120 fillér, azaz havonta 36 korona vagyis évente 432 korona. Ennvi- vel drágul tehát a lakás bére. Ennyi pénzért pedig a városban is kapna lakást — ha ugyan volna lakás. Ámde a deklarált lakáshiány miatt kiszorul a lakosság jórésze a távoli vidékekre, úgy hogy végeredményben e kényszer folytán az ördög háta megett is méregdrágán laknak az emberek. Ha azonban a fenti család bérletjegyet vált, akkor is még mindig 30 korona havonta, azaz 360 korona évente a közlekedés költsége. Pedig fentebbi számításnál ugv vették az esetet, hogy sem a családapa, sem a kereső kél gyermek ebédre nem jár haza. A követendő eljárás tehát világosan áll előttünk. A székesfővárosnak gondoskodnia kell róla, hogy a közúti közlekedési vállalatok tarifáinak megalakításába necsak elvileg, szólhasson bele, hanem hogy e vitelbérek megállapítása mindenkor a nagy távolságban lakó néposztályok teherviselési képessége arányában állapitassanak meg. Erre nézve elég példa áll rendelkezésre a külföldi nagyvárosokban. Így Bécsben reggel 7 óráig bárhova, bármely távolságban a viteldij a villamoson 10, azaz tiz fillér, oly viszonylatokban is, a hova nálunk csak 30 fillérért juthat el a szegény munkás. Az oly sokat szidott osztrák császárvárosban tehát minden munkás, alkalmazott és egyéb kisember olcsón és gyorsan juthat el hivatalába, gyárába vagy üzletébe és felhasználhatja a közúti közlekedés jótéteményét. Míg nálunk a legtöbb szegény ember alvási idejéből kénytelen egv- egy órát elszakítani, hogy a távol fekvő gyárba, műhelybe vagy üzletbe gyalog menjen, nem áldozhatván nap-nap után 20--30 fillért vagy esetleg még többet a kocsikázásra. E tekintetben a mi székesfővárosunkban csakugyan még nagyon hátramaradtunk. Budapesten a legkisebb vitelbér a villamoson 12 fillér, mely az úgynevezett szakaszjegy után fizetendő; ámde a szakaszok, melyekre ez a minimális vitelbér szól, kivétel nélkül csak rövid távolságunk, úgy hogy bármily paradoxnak lássék is: nem kevésbbé igaz, hogy olcsón náluuK csakis a jobbmóclu emberek utaznak a villamoson, a kik megengedhetik maguknak azt a lukszust, hogy kis távolságra, a harmadik-negyedik utczába is villamoson menjenek. Azok a százezrek ellenben, kiknek nagy távolságra kell utazniok, hogy otthonukba érjenek, a 20—24—30 filléres és még drágább vitelbéreket kell fizetniük. íme a budapesti szocziálpolitika egy remek gyümölcse ! Ily körülmények között azután ne siránkozzunk azon, hogy a budapesti nép az egész világon legkevésbbé becsüli meg az idő értékét, holott más nagyvárosokban mindenütt tisztában van a legszerényebb munkásember is »az idő pénz« axiómájával. Hát ha igaz is, hogy az az idő, melyet a pesti szegényember kutvagolással tölt el, a helyett hogy felülve a villamosra, gazdaságilag veszteséget jelent, viszont nem kevésbbé pénz az a nagy vitelbér, a mit a villamosvasút bevasalna rajta, ha felülne reá. És ezt a pénzt jobban megérzi a szegény ember, mert a zsebében marad, ha el is kutyagol a maga pihenési és szórakozási idejéből egy vagy két órát. E visszás állapotnak véget kell vetni. A közúti közlekedési vállalatokat a székesfővárosnak oly tarifapolitikára kell reászori- tania, mely a röuidebb vonalak arány logos drágításával a nagy távolságokat igen olcsóvá teszi. Ez valósággal progresszivitást eredményezne oly értelemben, hogy a jobbmóduak drágábban utaznának, mint a szegény néprétegek. A reggeli órákban pedig minden távolságra egy minimális, egységes vitelbér állapítandó meg, a mint ez Bécsben van. Hogy a jelenlegi és a múltban fennállott vitelbérek valósággal kifosztását jelentették a főváros közönségének, azt frappánsul bizonyítja a közúti vasutvállalat anyagi helyzete. Ez a társaság, amellett, hogy évről-évre busás osztalékot fizetett a részvényeseknek, és dús javadalmazást juttatott az igazgatóságnak, ma már 125, azaz százhuszonöt millió korona vagyon felett rendelkezik, a melyből csak 50 millió van a vasúti üzembe belefektetve. A társaság tartalékalapjai 40 millió koronára rúgnak. Készpénzbetéte pénzintézeteknél 10 millió korona, értékpapír-birtoka 20 millió korona, házakba vagy 8 milliót épített bele. Ezt a rengeteg vagyont a drága vitelbérek révén a közönség zsebéből húzta ki. Kérdjük már most minden igazságos érzésű embertől, vájjon jogos és méltányos dolog-e az, hogy a vállalat, mely monopo- lisztikus helyzetben van, hatósági jóváhagyással oly rengeteg vitelbérek mellett bonyolítsa le a közforgalmat, melyek nemcsak az üzemköltségeit téritik meg és busás hasznot biztosítanak, hanem ezenfelül még azt is lehetővé teszik, hogy a társaság a felesleg feleslegéből rengeteg nagy vagyont halmozzon fel? A közúti 125 millió vagyonában vájjon hány millió embernek fáradsága, verejtéke, betegsége és idő előtti pusztulása foglaltatik, a kik a drága vitelbérek miatt nem vehették igénybe sohasem a közutat, hanem gyalogosan támolyogtak haza a nap fárasztó munkája után. Ha a milliók beszélni tudnának! Mily tanulmánvos meséket beszélnének el fővárosunk dicső szocziálpolitikájáról! „AGRARIA“ KUKORICZASZÁÍG TÉPÖ-GÉP = ÁSVÁNYI szabadalom A takarmányozási eljárásról készséggel tel- Világositást nyújtok. Levélczim: AGRARIA BUDAPEST, VÁCZÍ-UT 2. FEST,TISZTIT! Gyár és föüzlet: Budapest VÍL, Szövetség-utcza 37. Gyűjtőtelepek a székesfőváros minden részében. — Képviseletek a vidék nagyobb városaiban. Telefon 58—45.
