Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-08 / 14. szám
II. évfolyam. If. szám. ERZSEBETVAROS Budapest székesfőváros és különösen a VII. kerület érdekeit felölelő — város - politikai és társadalmi lap- = ■■■■ __ Л VII. kerületi függetlenségi- és 4cS-as párt, valamint a »Zugló és környéke függetlenségi és 48-as pártkör« hivatalos lapja. l-)Oé. április 8. régi törzsfőnökök sátrai között és hogy az egybeolvadás megtörténjék, még a politikát- lanság generalzaftját is alkalmazásba vették, csakhogy elrejtsék, hogy mi a birka, mi a marha, mi a kétlábú és mi a négylábú állat húsa; — addig a főváros függetlenségi szervezetei, függetlenségi érzelmű polgárai minden kerületben külön-külön mártást készítettek saját maguk számára, sőt egyes kerületekben még saját maguk között is külön töredékeket alkottak és harczoltak ilyen körülmények között — az egyetemes czélért? Dehogy! Versenyeztek egymás legyűrésében, egymás lekisebbitésében; kapaszkodtak az elsőségért és a kapaszkodás közben nem vették észre, hogy lábukkal a saját pártjukhoz tartozót rugdossák és kezükkel az ellenféllel paroláznak, csakhogy győzhessenek. És ez a hiba rettenetesen megbosszulta magát. Azokról, kik azt mondották, hogy az ördöggel is szövetkeztek, csakhogy bejuthassanak és majd bebizonyítják a városházán, hogy ők függetlenségiek maradtak, nem hiszi el senki sem, hogy hűek maradtak elveikhez. visszaélés eredménye lehet e mai állapot. Ez a tudat azonban kevés az orvoslásra, kevés a megnyugvásra. De kevés a munkálkodásra is. Ha a közvélemény visszhangja nem fedi az intéző körök, a bizottsági tagok tevékenységét hirdető szólamokat, nincsen meg az összhang a polgárság és a hatóság között, nincsen meg a reménység arra, hogy a bizottsági tagok és az ezek befolyása alatt álló hatóságok tevékenysége a közérdek szolgálatában történik. Hogy lehet azonban mégis, hogy ez az eredménye lett a községi választásnak ? Nem illő ugyan a kesergés, a múltak hibáinak hánytorgatása, a bűnbakkeresés, de ha mi a múltakra vissza-visszatérünk, nem is ez okból és ezért teszszük ezt, hanem azért, hogy a múltak hibáinak felismerése által elejét vegyük a jövendőben hasonló eredmények hekövetkezhetőségének. Elismert hiha volt, hogy mig a községi demokrata párt saját táborát szaporítandó, lerontotta a válaszfalat az 6 táboruk és a Szövetkezés — egyesülés. (S.) Hitka eset az, hogy valamely választás eredményével mindenki meg volna elégedve. Elégületlenek a legideálisabb fegyverrel végig- harczolt választás után is maradnak. Hogyne volna tehát nagy az elégületlenek tábora a mi legutolsó községi választásunk után, melyet hazugsággal, perfidiával, köpönyegforgatással, terrorizmussal, holtak és idegen névre hallgató elevenek leszavaztatásával küzdöttek végig. Egyben azonban mégis különbözik ez a legutolsó választás minden előző községi választástól. Abban tudniillik, hogy a kedélyek sehogyan sem tudnak lecsillapodni; abban, hogy a felkavart pocsolya vize sehogyan sem akar megtisztulni; abban, hogy az idő múlása nem hoz megnyugvást sem a győzőknek. sem a legyőzőiteknek. Ez a jelenség pedig másban nem lelheti magyarázatát, mint abban, hogy a győzők tudják, hogy győzelmük nem nyugszik az igazságon és a legyőzöttek látják, érzik, hogy övék a többség, övék az igazság és csakis Krónika. Passzív rezisztenczia. íme gyönyörű példája a modern divat nagy térhódításának. A székesfőváros tisztviselői karának egy tekintélyes része elkeseredik a demokrata uralom hangzatos jelszavain és semmittevésén és a mikor a saját életérdekeinek előbbre vitelét sürgeti, úgy vél magán segíteni, hogy kimondja a passziv rezisz- tencziát, a mi népies nyelven annyit jelent, hogy dolgozni fog ugyan, de munkáját elvégezni nem fogja. Mi ez? Kétségtelenül pendantja a törvényhatóság működésének, a mely szintén a passziv rezisztenczia jegyében él. Vagyis nincs működő életszerve. Ez nem tud cselekedni, az nem akar cselekedni. De jöjjünk a dolgokkal tisztába. A székesfőváros tisztviselői anyagi helyzetének megjavítása a demokratapárt egyik erőséshathatós programmpoutja és kortesfegyvere volt — a községi választások előtt. Ide-oda négy hónapja, hogy az uj törvényhatóság megalakult, de a tisztviselői kar anyagi helyzetének megjavítása érdekében üres szólamoknál és Ígérgetéseknél egyéb a törvényhatóságban még nem történt. A csalódott és elkeseredett tisztviselői kar most erősebb fegyverhez akar nyúlni. Ki akarja mondani a passziv rezisztencziát mindaddig, a mig az ő ügyüket is sorra veszik az uralkodó hatalmasok. Hát szó sincs róla, a tisztviselői kar panasza jogos, követelése indokolt. De a fegyvert, a melyhez nyúlni akarnak, perhorreszkáljuk. Illetve nem értjük. Mit akarnak a passziv rezisztencziával, a mikor a fővárosnál amúgy is a passziv rezisztenczia üli orgiáit időtlen-idők óta? Hiszen a főváros adminisztrácziójának lassúsága közmondásos ma Budapesten ! Hisz az ügykezelés egyszerűsítését és gyorsítását áhitozza ma minden emberfia, a kinek a városházán ügye van! A passziv rezisztenczia nem azt jelenti, hogy ezentúl nem dolgozzák fel az aktákat, hanem azt, hogy ragaszkodván a szolgálati utasítások írott betüihoz, elvégzik kötelességszerü munkájukat, egyéb semmit. Hátha ez az érdemes tisztviselői kar ezzel fenyegetődzik, nem viszi ügyét hajszállal sem előbbre. Ez nem fenyegetés, csak nyílt bevallása és folytatása az eddigi rendszernek, a mely megteremtette Magyarország állatvilágában a tengeri kígyót, értsd alatta; az ügyet, amely évekig húzódik, de soha véget nem ér. A tisztviselői kar jogos követeléseinek forradalmi eszközökkel érvényt szerezni nem fog. Hagyják meg ezt az eszközt a szoeziál- demokrata munkások fegyverének, a kik nyíltan hirdetik az osztályharczot. De a diplomás tisztviselői kar nem állhat az osztályharcz alapjára. Mert bármily jogosult a mai általános drágaság közepette fizetés javítására irányuló törekvése, és bármennyire indokolt is ez a törekvés, a mai többségi párt nagyhangú ígéretei után, éppen ez a tisztviselői kar van abban a helyzetben, hogy a főváros nehéz anyagi viszonyait mérlegelni tudja. Akkor, a midőn a deíiczit Damokles-kardja már nemcsak a főváros feje fölött függ, de már le is esett a fejére; akkor, a midőn a főváros egyre fokozódó szükségleteit csak folytonos adóemelésekkel lehet kielégíteni, melyek évröl- évre újabb terheket rónak a polgárság összességének vállaira : talán helyén való volna, ha a tisztviselői kar ezzel a súlyos financziális helyzettel is számot vetne. Mert bármily rokonszenves is a tisztviselői kar törekvése, tagadhatatlan tény, hogy a köztisztviselői hierarchiában nem igen akadunk jobban fizetett tisztviselőkre, a mi nem azt jelenti, hogy a főváros tisztviselőinek helyzete javításra nem szorulna, különösen a kisebbranguaké. De ha a főváros tisztviselői elérkezettnek tudják az időt arra, hogy az a váltó, a melyet Ehrlichék állítottak ki a községi választások alkalmával és a melyen a tisztviselői kar helyzetének javítása volt ígérve — lejárt, úgy beváltás végett prezentálják a váltót a demokrata többségnek. A demokrata párt akarata dönt ma a városházán. Megígérte a fizetésrendezést, adja is meg. Ha azonban erre képtelen, úgy hintsen port a fejére és vallja be, hogy a tisztviselőket elbolondította. Ehrlich ur, önnél a hatalom, önnél a dicsőség, önnél — Vázsonyi Vilmos, honorálja a váltóját! Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágli Géza czimére küldendők : VII., Almássy-tér 17. Telefon 8S—98. Főszerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: B. VIRAGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Almássy-tér 17. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára: Egész évre ............................................ Ю korona. Fé l évre .............................................- — 5