Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-11 / 6. szám
2 a főváros polgársága is, a mint azt a mult tavaszszal lezajlott politikai választások eredménye is mutatta. A politikai változást nem egy vidéki városban és törvényhatóságban nyomon követte a közigazgatás terén is az uj irány, vagyis a jobb jövő megalapozása. Ezen természetes folyamatnak a főváros törvényhatósági életében is be kellett volna állania. Ehhez csak egy volt szükséges, hogy mindazok, a kik a nemzeti küzdelemben együtt működtek, a törvényhatósági élet terén is együtt maradva, kiragadják a fegyvert azok kezéből, akik a fővárost anyagi romlásába hajtották. Ámde csoda történt. Az a férfiú, a ki fényes elméjének, remek tollának és kiváló agitatórius képességeinek összességét a főváros hatalmasai elleni harczban érvényesítette, abban a pillanatban. a midőn ellenfelei letörve terültek el az uj rendszer előtt, hátat forditva szövetségeseinek a harczban, odaállott az elleniéi mellé, hogy azt bár természetellenes, de ideig-óráig tartó, nem életre, hanem tengődésre galvanizálja Ha tehát szép fővárosunkban a boldogabb jövő hajnalhasadása késik, pedig késik, ne feledjük el, hogy ez elsősorban dr. Vázsonyi Vilmos bűne, a ki szövetségesei ellen, ellenfeleivel szövetkezett. Bizonyítvány. Az év végén szokták a gyermekek szüleiket ezzel az okmánynyal meglepni. Nem egyéb ez, mint a képességnek, mint az évközben kifejtett tevékenységnek az eredménye, számokban leszűrve. Az élet iskolája is kiállítja a maga bizonyítványait. Az élet külömböző alakulataiban működők szintén meglepik a nagyközönséget a maguk bizonyítványaival. A takarékpénztárak, a nagy bankok az évi zárszámadásban, a nyereség-és veszteségszámlában mutatják ki direktoraiknak, alkalmazottjaiknak sáfárkodását. A szövetkezetek az osztalékokban vagy az utánfizetések százalékának közlésével állítanak ki bizonyítványt a szövetkezeti tagokkal szemben tanúsított jóindulatukról és áldo- dozatkészségükról stb. stb. A törvényhatóság és más erkölcsi testületeknél a zárszámadások és a költségvetések töltik be a bizonyítvány szerepét. E két munkálat, ha igaz, hűen tükrözi vissza a törvényhatóság életét, a bizottsági tagok működésének eredményét és a jövőbe vetett reménységet. Fővárosunk zárszámadása és költség- vetése igazi bizonyítványa törvényhatósági bizottsági tagjai képességének, munkájuk eredményességének ; a tisztviselői kar munkaerejének, a polgárság áldozatainak, csalódásainak és reményeinek. Az a temérdek számcsoport, mely e munkálatok minden egyes lapját betölti, arról beszél, hogy mit és hogyan végeztek a mi az erzsébp:tváhos. tisztviselőink, a mi bizottsági tagjaink; arról tesz tanúbizonyságot, hogy fejlődött-e kezük alatt az elmúlt évben fővárosunk, javult-e polgártársaink helyzete és azt világítja meg, hogv van-e kilátás arra, hogy a jövő évben meg fognak-e történni ezek, s ha igen, milyen mértékben, s ha nem, mért nem ? Előttünk a főváros zárszámadása az 1905-ik évről. Rossz bizonyítvány. 375.810 korona hiányt mutat ki. Szomorú eredmény. A városnak rengeteg vagyona, temérdek jövedelme nem e'íég, az 1897-ben kölcsön vett százmilliós kölcsön is elfogyott. De hát mire? Hol vannak azok a közmunkák, szociális intézmények, melyek létesítésével indokolták a kölcsönök felvételét? Uj jövedelmi források megnyitásával produktiv inveszticzióval kecsegtették a város népét, mikor a rcgalekötvények 11.564,300 koronánvi kamatozó összegét eladták! Húsz millió burkolási kölcsön is elfogyott! Az ember szinte beleszédül a milliókba. S mindennek az eredménye a deficit a zárszámadásban. Nem a költségvetésben, hanem a zárszámadásban, vagyis el nem tüntethetően, újra ott állunk a kölcsönfelvétel szüksége előtt, vagy pedig meg kell valósítani a demokraták kedves szociálpolitikájának eredményét, az adóemelést! Átvizsgálva a zárszámadás után a költség- vetés tételeit, kezdjük megérteni a »Csáky szalmája« fogalmat. A felelősség nélküli közvagyonkezelés; az élőknek kedvébe való járás, a mindenkiének, mindenki részére való osztogatása, az igazságnak a baráti érzelem szerint való érvényesülése, természetes hogy megboszulja magát. De sajnos, a boszunak az áldozatai az ártatlanok lesznek ; maga a főváros, annak lakossága és nem azok, akik arra reá szolgáltak: a vezető tisztviselők és az autonómiát gyakorló bizottsági tagok. A fővárosnak összesen 758 napidijasa és kegydijasa van. Az ezeknek kifizetendő évi összeg 904.578 kor. 80 fillér. Nem az erre rászolgáltak és az erre rászorultak adnak alkalmat a kifogásolásra. De lehetetlen megjegyzés nélkül hagyni Márkus József 12520 kor. évi, csak a fővárostól kijáró nyugdiját; Halmos Jánosnak 18612 kor. évi nyug- és 3388 kor. évi kegydiját! A szolgálati évek száma még nem telte indokolttá nevezettek nyugdíjba vonulását, tehát csakis munkaképtelenség lehetett nyugdíj aztalásuk oka. De akkor hogyan tudja betölteni az egyik a közúti vasútnál, másik a városi vasútnál nyugdíjaztatása után elfoglalt igazgatói állását? Hogy tudnak megfelelni bizottsági tagsági kötelességüknek? Vagy tán nem munkaképtelenek? Hát akkor miért kapnak nyugdijat? Vájjon nem az eredményezi a fővárosnak ezt a rossz bizonyítványát, hogy bizottsági tagjai munkaképtelenek? De munkaképtelenek voltak már akkor is, mikor még aktiv hivatalt vezettek; mert az ő képtelenségüket bizonyítja a mostani állapot. S ezektől várjuk mi a helyzet szanálását ? Hát Phoenix madarak ők, hogy újjá születhetnek ? Temérdek szemetszuró adatot tartalmaznak a zárszámadás és költségvetés, mint ezt még majd kimutatjuk, de egyről már most bizonyságot tehetünk, hogy a főváros bizonyítványából az tűnik ki, hogy bizottsági tagjainak múltjában nincs öröm. Hát jövőjében? Hisz a régiek ! 6S.) Községi szocziálpolitika. I. (Folytatás.) Hiszen éppen ez a tapasztalati tény fejlesztette ki a községi autonómia jótékony intézményét, mely minden politikai vonatkozása mellett mégis csak elsősorban a népjólét megvalósítására szolgáló berendezkedés. A község önkormányzatában legalább igy kellene lenni, bár fővárosunkban, sajnos nincs igy, a lakosság maga intézi a maga ügyeit, illetve intézleti őket bizalmának letéteményeseivel A népesség bajai, óhajai, panasza és sérelme az önkormányzatban közvetlenül megnyilatkoznak, mivel a községi kormányzat mintegy rajta tartja a kezét — ha hivatásának magaslatán áll — a lakosság eleven szervezetének ütőerein. Ha szocziálpolitika annyi, mint a népjólét előmozdítása, úgy a szocziálpolitika megvalósítója és gondozója csakis a község lehet, nem pedig az állam, mely mint rideg kényszer és az életviszonyok kérlelhetetlen szabályozója lebeg a honpolgárok felett. Székesfővárosunk, mely külsőleg oly gyorsan és szépen fejlődött, a szocziálpolitika terén egyáltalán nem tart lépést — mint mondani szokás — a haladó korral. A kultúrának csak külső kontúrjai, úgyszólván a legprimitívebb esztétikai követelményei vannak csak megvalósítva. Szép utczaburkolat, díszes homlokzatú épületek, monumentális bazilika és Mátyás-lépcső, tágas, luxussal berendezett iskolák, egy-két szintén diszes városi közkórház, kevés, de parádés városi fürdő. Ha azonban levakarjuk a külszínen tapadó fényes, de vékony mázat, bizony nem lelhetjük örömünket abban, a mit figyelmes szemlélődés mellett észlelnünk kell. A lakások egészségtelenül túlzsúfolva, a lakosság széles rétegei drágán, de rosszul táplálkoznak, általában a kereseti viszonyok kedvezőtlensége mellett is rettenetesen drága a megélhetés; gondtól terhes, elégedetlen emberek, a kiknek létért való küzdelmét a városi hatóság nem hogy megkönnyítené, hanem még nehezebbé teszi. Jólét helyett egyenesen rosszlét, megelégedettség helyett csüggedés és elkeseredés, ez a budapesti ember lelkűidének diagnózisa. Eépten-nyomon bele kell ütköznie ennek a csüggedt, ideges pesti embernek a városi hanyag és rossz gazdálkodás folytán felhalmozott akadályokba s ha részletes képet tudnánk festeni erről a mi büszke metropolisunkról, a kulturhisztorikus bizonyára Abde- rát vélné felismerni a képben. Csoda e hát, hogy az, a mi minden nagyváros polgárságában oly erősen ki van fejlődve : a szeretet városa iránt, a büszkeség arra, hogy az illető város fia vagy polgára, szóval az úgynevezett »lokálpatriotizmus« nálunk Budapesten teljesen hiányzik. Mig a párisi ember büszkén vallja városát a világ közepének, a berlini polgár Berlint a germán szellem középpontjának és a bécsi ember unalomig magasztalja az ő »Kaiserstadt«-ját, meg a »weana Hamur«-t és »vveana Gmütlichkeit«-ot, addig a budapesti polgár szivét városához
