Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-13 / 33. szám
4 FÜGGFT I - EN BUD A PEST. A belényesi választókeriilel függetlenségi pártja Kardos Árpád budapesti takarékpénztári igazgatót jelölte képviselőül. Az oláhok erőlködésével szemben — kik Lukács Lászlót jelölték — összefognak a kerület összes magyarjai, hogy Kardos megválasztását előmozdítsák. * Beszámolók Szabó károly, a szekszárdi választókerület képviselője most fejezte be beszámoló körútját s mindenütt lelkesedéssel fogadták. A választók bizalmat szavaztak neki, kijelentve, hogy rendületlenül kitartanak a függetlenségi és 48-as párt mellett, egyúttal pedig szeretettel üdvözlik a párt nagynevű vezérét, Kossuth Ferenczet. Dr. Hoffmann Ottó, a tabi kerület országgyűlési képviselője ismét vasárnap Őszödön beszámoló beszédet mondott. A nagy számmal egybegyült választópolgárok a beszámolót lelkesedéssel fogadták. A gyűlésből Kossuth Ferencz kereskedelemügyi minisztert táviratilag üdvözölték. Markos Gyula, a péri kerület országgyűlési képviselője vasárnap beszámolót tartott Nyulfalun nagyszámú választó polgárság jelenlétében. A közönség zajos tetszéssel fogadta a beszámolót, valamint Csépán Géza beszédét, a ki a képviselőt elkísérte. Dr. Becsei] Károly, Szeged második kerületének képviselője e hó 15-en, Nagyboldogasszony napján tartotta a beszámolóbeszédét az ottani alsótanyán. fíccseyl ez alkalomból Endrey Gyula, Mn- kies Simon, Nagy Emil. Fábry Sándor és Reöck Iván képviselők elkísérték kerületébe. Herényi Gotthárd Sándor, a szombathelyi kerület képviselője, szeptember 1-én tartja beszámolóját Szombathelyen. NYILTTÉR. Magyar élelmiszer szállító részvény-társaság. Van szerencsénk a t. érdeklődőkkel közölni, hogy Buda- j pesten a IX., Tóth Kálmán-utcza S-10. szám alatt fekvő és | tojás, vad, hús, baromfi, vaj. tej, sajt, friss gyümölcs, déli gyümölcs, friss főzelék, méz, hal, káviár, növények, gumók, csirák, sör, bor, pezsgő, ásványvíz, végül szőrmeáruk beraktározására és konzerválására szolgáló ~— nyilvános hütő és —= fagyasztó raktárházunkat az általános használatnak megnyitottuk. Kimerítő leírásokkal, prospektussal, üzletszabályzattal, díjszabással és minden egyéb kívánatos felvilágosítással kész- | ségesen szolgál központi irodánk : V., Nagykoroua-uteza 17. «z. vagy hűtőházi kirendeltségünk, IX., Tóth Kálmán-u. 8—10. Kivaló tisztelettel Magyar élelmiszer szállító részvény-társaság. Kereskedők és Iparosok Banktarsasága Alapiba 1886, 8udapest. Deák-tér 6. Alapítva 1886. Fizetésképes kereskedők és iparosoknak adunk: tárczahitelt 1000 koronától 20.000 K-ig, személyhitelt 500 „ 12.000 „ kedvező feltételek mellett. Az igazgatóság nevében: Kohn Gábor, elnök. Hírek, Interpelláczió Benedek János orrához. Budáról kapjuk a következő sorokat: Azt hallom, hogy a clémokraiavilág Budapesten emlékezetes lesz fővárosunkra nézve. A demokrata uralom II. kerületi emléke már is emelkedik. Olt építik éppen Benedek János országos képviselőnek, a demokratapárti fővárosi bizottsági tagnak az erkélye alatt. Ott lesz éppen a l. j demokrata városatyának a szeme és orra előtt az uj — illemhely. Ott van a Margithid budai fejénél a szép Margilpark, a budai közönség ■ kedvelt sétálóhelye. Emlékezetes, hogy nagy vita i után határozta el a fővárosi közgyűlés, hogy a Dunapartnak azt a részét nem építi be, hanem a nagyközönség részére ott parkot emel. Talán 20.000 frtba került ez a park, s fentartásáa, gondozására is sokat áldoz a főváros, mert ott szép kerteket tart fenn. Most ezt a szép parkot s az egész környéket elcsúfítják, a sétálókat onnan elzavarják, egy látogatott kávéházat megrontanak ezzel a szükségtelen építkezéssel. A parkra nézve szükségtelen ez, mert a park lulsó ! végén, az Üstökös-utczában már van hasonló j alkotás, ha pedig a Margitköruton járók számára készül, akkor arra találhattak volna más j helyei, például a parknak a hídnak másik olda- ! Iára eső részén, vagy a néplelen mellék-utczák valamelyikében. A Margitpark és környékeinek megmentése érdekében appelálunk Benedek János bizottsági tag úrhoz. Ha van orra a szaglásra, szeme a látásra, vegye észre a mi készül s akadályozza meg. Több budai polgár. Az Orient-szálló fővárosunk e régi, hírneves szállodája az utóbbi esztendőkben nagy átalakulá^kon ment át és a székesfőváros egyik elsőf^?rfüet3+jlissenient-jévé fejlődött. A nagy fellendülés a szálloda jelenlegi tulajdonosának, Molnár Sándornak a müve, a ki széles latkörrel, igazi európai ízléssel és nagy áldozatkészséggel emelte üzletét a virágzás jelen lokára. A székesfőváros nagyságához képest aránylag szűkében van a jó szállodáknak és éppen ezért az annyira szükséges idegenforgalom emelése érdekében egy-egy előkelő szálloda valóságos missziót teljesít. Ä főváros középpontjában, a legforgalmasabb Rákóczy-uton lévő Orient-szál- loda ennek a fontos hivatásának a legteljesebb módon megfelel és Így a főváros közérdekeit is érdemes módon szolgálja. Alapittatott 1877. SGHILLINGER ANNA gözmosodája BUDAPEST GYÁR és FÖÜZLET: VI., Vorösmarty-utcza 47/a. saját ház. FIÓK-ÜZLET Vili., Rökk Szilárd-utcza 8. Stálily-utczával szemben. Elvállal mindennemű finom női és férfi fehérnemüek, kelengyék. csipkefüggönyök tisztítását, valamint fehérnemüek kiló- számra való mosását is csak mángorolva szállítok. Szállodák, vendéglők és kávéházak részére. Figyelmes kezelés és pontos kiszolgálás biztosittatiк . — 2 koronán felüli összegnél klubtagoknak 5% engedmény. Balassa Kornél Budapest, VI. kér. Andrássy-ut 47. szám. (Abbázia kávéház mellett). Telefon 98—75. Ajánlja a legkitűnőbb minőségű gyógyáruit, vegyszereit, valódi angol és franczia illatszereit, háztartási,- kötszer- és betegápolási czikkeit A világhírű „UGORKATEJ“ készítményeinek egyedüli szétküldés helye. „Országos 3par-hiteiszö vetkezet'‘ VII. kér. Kertész-utcza 57. Király utcza sarkán. Alapittatott 1886. évben. Tagok felvétetnek és azoknak az általános hilelegyletben vagy tárczabitelegyletben hiteleit nyujtatnak, ingatlanokra kölcsönt, értékpapírokra előleget a legelőnyösebb feltételek mellett nyújt. Takarékbetéteket kamatozás mellett és betéteket Cheek számlára a legku- lánsabb visszafizetési módozatok mellett elfogad. Bővebb felvilágosítással szolgál 0—1 és 3—5-ig az igazgatóság. M0CZNIK A. mérleggyár BUDAPEST. Iroda és raktár: Rákóczi-ut 57. Gyár : Alföldi-u. 10. Legújabb találmányit egyensúly-mérleg. Kikapcsolhattál! alacsony szerkezettel. Állandó biztos működés, mert kiugrás, kikapcsolás, alkatrészek kihullása és elvesztése, megakadás, helytelen mérés és folytonos javítgatás teljesen mellőzve van; és Lg3r minden üzletnek fontos előnyére és megtakarítására szolgál. Hartl L. és Társa festék-, kencze- és lack-gyáriraktáruk a „Keleti pályaudvarhoz“ Budapest, VII., Baross-tér 20. sz. Ajánlja kitűnő minőségű Parquet-viasz, borostyán és linóleum padló-lack és festékét. Zománczfesték minden színben. Féregirto és fertőtlenitő-szerek. Ecsetek és jiadlókefék. Állandó dús választék a legmodernebb arany-, ezüst-ékszerekben, órák-, disz- órákban, melyek mind igen jutányos árakon és gyönyörű kivitelben kaphatók ✓ órás és ékszerész, a Vígszínház ékszerésze uj helyiségében VII., Erzsébet-körut 54. Lelkiismeretes kiszolgálás. — Olcsó árak. Telefon 5 S0. Saját óra- és ekszermiihely, ahol javítások pontosan eszközöltetnek. KLISÉK CZINK0GRAF1AK AUT0T1PIÄK kereskedők, hivatalok és magánosok részére legpontosabban és legolcsóbban készülnek FREUND JÓNÁS utóda czinkográfiai műtermében BUDAPEST, V, KÁLMÁN-UTCZA 15. WEINWURM ANTAL BUDAPEST. IV., KÁROLY-UTCZA 5. Klső mag-yarorszügi fényképészeti, cinkografiai és chromo-antotypiai sokszorosító műintézete és KLÍSÉGYÁR A. fi réna nagyvendéglő Tulajdonos: NAGY GÉZA. VII., Aréna-ut5S. sz. Színházzal szemben. A függetlenségi párt nyári helyisége. Kitűnő magyar konyha. Tiszta fajborok Olcsó árak. — Pontos kiszolgálás. „AGRÁRIA“ KUKORICZASZÁR- TÉPÖ-GÉP = ÁSVÁNYI szabadalom A takarmányozási eljárásról készséggel felvilágosítást nyújtunk. Levélczim: AGRÄRIA BUDAPEST, VÄCZI-UT 2. STILLER IGNÁCZ kárpitosmester és bútorkereskedő Budapest, VII., Garay-utcza 44. sz. Ajánlja saját készitményü kárpitos- és asztalos-áruit. Márkus Samu könyvnyomdája Budapest, V., Báthory-utcza 20.