Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1907-08-05 / 31. szám

FÜGGETLEN BUDAPEST. veszedelmek elhárítására és a péküzem egysze­rűsítésére a burgonyaliszt hivatott s a higieni- kusoknak is oda kellene hatni, hogy pép helyett a burgonyalisztet használják, mivel a pép elő­idézte fogyatékok kimutatása a hatósági ellen­őrzés alkalmával ámugv is alig foganatosítható. A II. kerületi elöljárói állást — mely Herein Károly halálával megüresedett - a tör­vényhatósági bizottság az ősz folyamán fogja betölteni. A komoly jelöltek között emlegetik dr. Raisz Rezső, Genjelyi Sándor és (loretzky Zsigmond tanacsjegyzők neveit, a mi értesülé­sünk szerint azonban a II. kerület elöljárója dr. Szalai/ Sándor tanácsjegyző lesz. paszományos NYÍLT TÉR. Magyar élelmiszer szállító részvény-társaság. Van szerencsénk a t. érdeklődőkkel közölni, hogy Buda­pesten a IX., Tóth Kálmán-utcza 8-10. szára alatt fekvő és tojás, vad, hús, baromfi, vaj. tej, sajt, friss gyümölcs, déli gyümölcs, friss főzelék, méz, hal, káviár, növények, gumók, csirák, sör, bor, pezsgő, ásványvíz, végül szőrmeáruk be­raktározására és konzerválására szolgáló Pálfi Mihály Budapest, VII., Damjanich-u. 33. különlegességek butorpaszományokban. Villamos felszerelési vállalkozó ___ Al apittatott 1877. SGHILLINGER ANNA gözmosodája BUDAPEST GYÁR és FÖÜZLET: VI., Vörösmarty-utcza 47/a saját ház. FIÓK-ÜZLET : Vili., RöEk Szilárd-utcza 8. Stáhly-utczával szemben. Elvállal mindennemű finom női és férfi fehérnemüek, kelen gyék, csipkefüggönvök tisztítását, valamint fehérnemuek к számra való mosását is csak mángorolva szállítok. Szállód , vendéglők és kávéházak részére Figyelmes kezelés és pontos kiszolgálás biztosittatik. — 2 koronán felüli összegnél klub tagoknak 5 '/„ engedmény._________ Жа в zás JBajos nagyvendéglős BUDAPEST^ VII., Rákóczi-ut 44. Magyar konyha, valódi zalai, csopaki borok- ról gondoskodva van. nyilvános hütő és = jjalassa Kornél: „Abbázia“ drogériája = és illatszertára = fagyasztó raktárházunkat Budapest, VI. kér. Andrássy-ut T7. szám. (Abbázia kávéház mellett). Telefon 98 75. Ajánlja a legkitűnőbb minőségű gyógyáruit, vegy­az általános használatnak megnyitottuk. Kimerítő leírásokkal, prospektussal, üzletszabályzattal, díjszabással és minden egyéb kívánatos felvilágosítással kész­ségesen szolgál központi irodánk: V., Nagykorona-ntcza 17. sz. vagy hűtőházi kirendeltségünk, IX., Tóth KáJmán-u. 8—10. Kivaló tisztelettel Magyar élelmiszer szállító részvény-társaság. Kereskedők és Iparosok Banktársasága Alapítva 1886. Budapest. Deák-tér 6. Alapítva ш. Fizetésképes kereskedők és iparosoknak adnak: tárczahitelt 1000 koronától 20.000 K-ig, személyhitelt 500 „ 12.000 „ kedvező feltételek mellett. Kohn Gábor, elnök. Iparnapot az iskoláknak. (Levél a szerkesztőhöz.) Tisztelt Szerkesztő Ur ! Becses lapja múlt számának vezérczikkke oly eszmét pendített meg, melylyel nemcsak érdemes, de szükséges is foglalkozni. A kérdés az, miként teljesítse nz iskola iparpártolási feladatát. Helyesen felel rá a miniszteri rende­let, hogy minden tanszert magyar forrásból kell beszerezni. Am ez nem elég. Nemcsak a tanszer­ipart kell az iskolának pártolnia, hanem az egész ipart s annak minden ágát. Hiába írnak a lapok hasábos czikkeket, hiába szónokolnak a magyar ipar mellett a gyűléseken, hiába díszeleg a mellen a tulipán ; nagyon bajos leszoktatni a mai nemzedéket arról, hogy ne idegen, hanem magyar forrásból sze­rezze be szükségleteit, mert nincs ránevelve, nincs a vérében, a szokás rabja. Generácziót kell nevelni a magyar ipar számára. Nagyon helyesen fejtegeti az idézett czikk, hogy tanítás közben következetesen és állandóan foglalkozni kell az iparfejlesztési kérdésekkel. Én még töb­bet óhajtok. Ha van a fáknak, madaraknak, a békének napja, legyen az iparnak is. Igen, legyen egy iparnap, midőn minden osztályt összegyűj­tünk és statisztikai adatok feltárásával bizonylt­juk a magyar iparpártolás nemzetien tartó erejét. Lássa a gyermek apái mulasztását, a magyar pénznek külföldre való özönlését, népünk pusz­tulását és fogyását. Érezze a gyermek, hogy neki is hazafias kötelessége síkra szállni és a vészt, a pusztulást feltartóztatni. Gyújtsuk fel a hazafias hevület tüzét már a gyermek ártatlan lelkében, aczélozzuk meg akaratát, hogy ne csak hitvallója, de apostola is legyen az ügynek. Iparnapot kérünk. Tisztelettel Egy tanár. szereit, valódi angol és franczia illatszereit, ház­tartási,- kötszer- és betegápolási czikkeit A világ­hírű „UGORKATEJ“ készítményeinek egyedüli szét- küldési helye. „Országos Зраг-hitelszövetkezd“ VII. kér. Kertész-utcza 57. Király-utcza sarkán. Alapittatott 1886. évben. Tagok felvétetnek és azoknak az általános hitelegyletben vagy tárczahitelegyletben hitelek nyujtutuak, ingatla­nokra kölcsönt, értékpapírokra előleget a legelő­nyösebb feltételek mellett nyújt. Takarékbetéteket kamatozás mellett és betéteket Check számlára a legku- lánsabb visszafizetési módozatok mellett elfogad. Bővebb fel­világosítással szolgál 9—1 és 3—5-ig az igazgatóság. M0CZNIK A. mérleggyár BUDAPEST. Iroda és raktár: Rákóczi-ut 57. Gyár ; Alföldi-u. 10. Legújabb találmányu egyensúly-mérleg. Kikap- csolhatlan alacsony szerkezettel. Állandó biztos működés, mert kiugrás, kikapcsolás, alkatrészek kihullása és elvesztése, megakadás, helytelen mérés és folytonos javítgatás teljesen mellőzve van; és igy minden üzletnek fontos előnyére és megtaka­rítására szolgál. HALÁSZ HUBERT vállalkozó Gyár és iroda: Budapest, VII., Angol-u. 25. Telefon 55—55. Beton-épitő, hídépítő, csatornaépítő. A m. kir. állam­vasutak, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye, valamint Budapest székesfőváros szerződéses vállalkozója, mindennemű hid-, csatorna- és burkolati munkára. Elvállal minden e szakmába vágó munkát. Költségvetésekkel szívesen szolgál. Hartl L. és Társa festék-, kencze- és lack-gyáriraktáruk a „Keleti pályaudvarhoz" Budapest, VII., Baross-tér 20. sz. Ajánlja kitűnő minőségű Parquet-viasz, borostyán és linoleum padló-lack és festékét. Zománczfesték minden színben. Eéregirto és fertőtlenitő-szerek. Ecsetek és padlókefék. Állandó dús választék a legmodernebb arany-, ezüst-ékszerekben, órák-, disz- órákban, melyek mind igen jutányos ára­kon és gyönyörű kivitelben kaphatók órás és ékszerész, a Vígszínház ekszeresze uj helyiségében VII., Erzsébet-körut 54. Lelkiismeretes kiszolgálás. — Olcsó árak. Telefon 5 80. Saját óra- és ekszermühely, ahol javítások pontosan eszközöltetnek. KLISÉK CZINKOGRAFIAK AUTOTIPIÄK kereskedők, hivatalok és magánosok részére legpontosabban és legolcsóbban készülnek FREUND JÓNÁS utóda czinkográfiai müGrmeben BUDAPEST, V, KÁLMÁN-UTCZA 15. WEINWURM ANTAL BUDAPEST. IV., KÁROLY-UTCZA 5. Klsö magyarországi fényképészeti, cinku^rntiai és chroiuo-aiitotypiai SOKSZOROSÍTÓ műintézete és KLISÉGYÁRA. 'xm nagyvendéglő •Ü' ^ Tulajdonos: NAGY GÉZA, VII., Aréna-ut 58. sz. Színházzal szemben. A függetlenségi párt nyári helyisége. Kitűnő magyar konyha. Tiszta fajborok Olcsó árak. — Pontos kiszolgálás. AGRARIA* KUKORICZASZAR- TÉPŐ-GÉP ­ÁSVÁNYI szabadalom A takarmányozási eljárásról készséggel tél- V i 1 ágositást nyújtunk. Levélczim : AGRÁRIA BUDAPEST, VACZI-UT 2. Márkus Samu könyvnyomdája Budapest, V., Báthory-utczÁlÉ STILLER IGNÁCZ kárpitosmesíer és bútorkereskedő Budapest, VII., Garay-utcza 44. sz. Ajánlja saját készitményü kárpitos- és asztalos-áruit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom