Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-15 / 28. szám
о hatodik kerület volt kaszinó-csoportja és talán egy része a lipótvárosiaknak is. De viszont a gázgyár megváltásáért fog küzdeni minden kerületből a le nem kenyerezett, becsületes elem, az V. kerületbeliek túlnyomó nagy része, úgy hogy ezekből és a jelenlegi városházi ellenzékből kikerül majd a megváltás keresztülviteléhez szükséges többség. Ez pedig ma minden becsületes városatya legfőbb óhaja. A megváltásnak meg kell lennie, mert a székesfőváros anyagi és szocziális érdeke ezt okvetlenül megköveteli. Ha azonban Yáizmnyi a inai mesterséges többség fentartása érdekében deferálna a gázigazgatóknak avagy csak nyilt kérdésnek haggná a megváltás ügy ében való állás foglalást, ezzel egész életére kompromittálná magát és azt bizonyítaná, hogy de- mokrácziája közönséges humbug volt egyéni aspirácziók szolgálatában. Fel hát a nyilt sisakkal. Hadd roppanjon össze a többség, de győzzön a becsület és a főváros érdeke. Ä vezér és trombitása (S.) Az elmúlt hét eseményekben terhes volt fővárosunk életére. A koaliczós kormány, félretéve az indokolt bizalmatlanságot a »nem politizáló községi demokrata« párttal szemben, segítő kézzel belenyúlt a főváros háztartásának mérlegébe és nemcsak az égető bajokon segített, de megvetette az alapját egy nagyszabású, városfejlesztési politikának is. A koalicziós kormány javaslatait többféle szempontból bírálják és bírálták, de — nem habozunk a kijelentéssel — a bírálatokban sokkal több volt a személyes motívum, mint közérdek. A városházán lévő kisebbségi párt idegen- : kedéssel fogadta már az első kopogtatás alkalmával a kormány intézkedéseit, mert [rossz néven vette, hogy a koalicziós kormány a javaslatokhoz Vázsonyi előzetes szentesítését kérte ki. A »nem politizáló községi demokrata párt« teje vezérczikket ir a kommercziális érdekek szolgálatában szaktekintélyt képező német nyelvű lapban s ebben a koalicziós kabinet alkotmánypárti minisztereit héroszokként dicsőíti a javaslatokért s haragja mennyköveivel sújtja a függetlenségi politikusokat, s. nem átalja leírni, hogy a kormány idegenkedése a fővárossal szemben abban leli magyarázatát, mert a köz- j ségi választáson a függetlenségi párt elbukott, j Persze arról, hogy az ő várospolitikájában uj életre keltette a fővárosi háztartás és a főváros társadalmának vampirjait — következetesen hallgat. Arról azonban, hogy a IV. kerületet ért kedvezményről bírálatot ne mondjon s az ö szeretett kebelbarátjának személyét, a »sasok«-nak nevezett konglomerátum látható fejt t meg ne simogassa még akkor is, mikor a közérdek szempontjából kell bírálatot mondania, következetesen nem feledkezik meg. Volt azonban egy következményeiben nagy jelentőségű színi előadás is az elmúlt héten az országgyűlésen. Szereplője két, ugyanegy táborhoz tartozó neves és hangos férfiú. A vezér és a trombitás. A jó vezér soha sem árulja el a maga tervét még a hadsegédének sem; természetes, hogy a trombitásnak még kevésbé fogja a kürtjére kötni. FÜGGETLEN BUDAPEST. Csak természetes, hogy a trombitás — ha csak meg nem bolondult — vezére parancsait hirdeti a hallgatónak, és annak engedelmeskedik. Vázsonyi megrój ja, hogy a koalicziós kormány függetlenségi tagjai elfogultsággal vannak a fővárossal szemben. De vájjon micsoda érzéssel van ő maga eltelve a főváros bizottsági tagjaival szemben? Hallgassuk csak a trombitás harsonáját! Olvassuk csak el a kerek asztal lovagjának, Olay Lajosnak beszédjét, interpelláczióját! Mert hogy Olay Lajos száján keresztül Vázsonyi lelke riogatott, azt csak a laikusak nem látják. Megrendelte tehát a vezér az interpellácziót, hogy válaszolhasson reá, s elmondja az országházában azt, a mit a városházán, mint jól nevelt ember nem mondhatott volna el; mert feszélyezte volna öl a jelenlévő nem politizáló községi demokraták »szerénysége«. Hogy azután a trombitás Olay Lajos már kevésbé volt jól nevelt s mindazt kimondta, a mit Vázsonyi, mikor csak egyféle demokrácziát ismert, hirdetett és követelt; s hogy nem nézte a helyet, a nyilvánosságot, hogy hol mondja el mindazt, a mit a kerékasztalnál maguk között, de a távollévőről itéletképen hirdetnek, azért talán magát a vezért is szemrehányás illetheti meg saját pártja részéről, mert minek bízza olyanra a kürtölést, ki csak a régi nótákat ismeri, s ki a macsics-nótára is csak verbungost tud járni, s a ki a demokráczia alatt még most is csak azt érti, hogy a ki a klikkhez tartozik, az a gyehenna tüzére érdemes és igy nem lehet hilhü demokrata, születési előnyei daczára. Bárhogyan sikerült a trombitás szereplése, az nyilvánvalóvá vált, hogy a demokraták kerek asztalánál az auguruk nincsenek megelégedve a néppel, s maga a vezér bizalmatlan táborával, de sőt táborkarával szemben. És azt véli a vezér, hogy csak ő ismeri népét ? Hát ilyen körülmények között nem ő maga jogosítja fel nemcsak a kisebbségi pártot, de a kormányt is arra, hogy bizalmatlan legyen a mostani többségi párttal szemben ? A hol a gáznagyságok, a villamos magasságok, a szoczialista pálinkakereskedők, a humánus tej sokszorosítók egy gyékényen árulnak Vázsonyival, olt csak természetes, hogy a legelső kürtös Olay lehet; mert csak ő képes még egy- egy demokrata hangot kicsalni az Ehrlich kályhák és Nessi-féle kéményseprések állal eldugult, elkormositolt közélet tábortüze mellett. A fővárosi törvény revíziója. A „Független Budapest4 ankétja. A fővárosi törvény revíziójához kétségtelenül igen érdekes, bő és hasznos anyagot nyújtanak azok a vélemények, melyek immár hosszabb idő óta jelennek meg lapunkban. Körkérdésünket a főváros legelőkelőbb vezér- férfiai is szívesen fogadták, a miről az eddig megjelent és még ezután megjelendő czikkek tesznek tanúbizonyságot. Ebben a számunkban közreadjuk l)r. Nagy Dezső országgyűlési képviselőnek körkérdésünkre írott alábbi czikkét : A télen megejtett fővárosi törvényhatósági bizottsági tagválasztások a program шок egész áradatát zúdították a választó közönségre. A pártok minden kigondolható jól ígért, úgy, hogy ezen a téren újabb felfedező útra indulni, meddő dolog lenne. Nekem sem czélom ez. Ezekből a programmokból olyan fővárosi törvényt lehetne összealkolni, a mely ritkítaná párját. Az ígéret tehát innen is, onnan is megvolna bőven, csak a kellő őszinteség szükséges a végrehajtáshoz. S azt hiszem, itt van a küldésnek ugrópontja. A főváros közügyeihez annyi magánérdek, de sőt magánexisztenczia fűződik, hogy az évek hosszú során kialakult érdek- csoportoknak megbolygatása sok ezer ember idegeit hozza fájdalmas rezgésbe. Ezzel számolni kell mindenkinek, a ki ehhez a kérdéshez erős kézzel hozzányúl. Ebben rejlik a kibontakozás főakadálya. A fővárosi ügyekkel azok törődnek, a kik által magándolgaikban is érdekelve vannak a többiek, a tömeg, kiket távolabbról érint a dolog, közömbösek a város ügyei iránt. Erről győződtünk meg a téli községi választások alkalmával is, a melyeknél miután hiányzott a politikai választással járó lázas inger, lehetetlen volt a tömeget a közügy iránti tiszta önzetlen érdeklődés jelszavával mozgásba hozni, innen van a már egyszer meggyökeresedett klikkuralom kiirtásának úgyszólván lehetetlen volta. Innen van, hogy a községi választás nemcsak nem alakult a rövid pár hónappal azelőtt megejtett politikai választás képére, hanem ellenkezőleg csaknem minden ponton annak hátlapját mutatta. Részemről részben ennek tulajdonítom azt is, hogy olyan erős egyéniség, mint Vázsonyi a fen forgó viszonyok közt, ha hamarosan pozitív módon érvényesülni akart a városi, községi politikában, kénytelen volt a régi glédába beállani Azokat a miliő csomóval összebogozott érdek- szálakat a legnagyobb szellemóriás sem képes szétszaggalni; pillanatnyilag nagy erővel lazíthatok ugyan, de az ellenerő hatásának megszűnése után csak annál szorosabbra fűződ nek. Ezen az állapoton segíteni a mai törvény alapján teljes lehetetlenség, s alig képzelhető el ol}r tökéletes törvény-reform, mely e bajt egy kardcsapással kétté vághatná. Szakértelemmel biró tapasztalt törvényhozó ilyen csudaszert nem is igényel az alkotandó fővárosi törvénytől, a mit tőle követelhetünk, csak az, hogy e tehetetlen állapotból való kibontakozásra a törvény adja meg a lehetőséget és állapítsa meg annak útját. S e tekintetben két kiemelkedő mozzanat lebeg az én szemeim előtt. Az egyik az általános választói jog megvalósítása. Nem kívánok e helyen a fővárosi községi választói jog és annak gyakorlása körül felmerülő sokat megvitatott viszásságával, mondhatnám szörnyűségével foglalkozni, de tény az, hogy annál tökéletesebbet a klikkérdekuralom megteremtésére és meggyökereztetésére elgondolni sem lehet, midőn az uralkodó törzsfő és emberei kezében van letéve nemcsak a választók számának az érdekekhez simuló szabályozása, hanem a választok személyének megválo- gatása is. Az általános választói jogról azonban, a hol a tizezeres tömegek mozdulhatnak meg, a szükebb körben ugyan nagy erővel és intenzitással működő klikkuralom rendszerint erőtlennek bizonyul A második főtényezö a legszigorúbban keresztülvilt inkompatibilitás és ennek a kérdésnek városi érdekköröktől távol eső független bíróság döntésére való bízása. Szükséges módot nyújtani arra, hogy bármely polgárnak megfelelő alakban lett bejelentésére az inkompatibilitási eljárás folyamaiba teendő legyen. Az összeférhetetlenséget szigorú megtorló szabályok védelme alá kell helyezni. Meg vagyok győződve, hogy a gyomlálás teljes erővel fog megindulni. Az az ellenvetés, hogy az összeférhetetlenek érdekbefolyásukat kerülő utón fogják gyakorolni, tarthatatlan. Igaz ugyan, hogy ilyen kerülő utat törvény utján kizárni lehetetlen, de ez már csak halvány árnyéka lesz a közvetlenül érvényesíthető uralomnak és a kormányzásban, igazgatásban való közvetlen részesedésnek. Megszűnik az ereje, kihull a méregfoga, a mely neki a hatalmat adja. A hatalom meg- rázkódásával, elhalványulásával az érdekszálak a természetes dekompoziczió útjára térnek és a felbonthatatlannak hitt érdekszálak szövevénye külbehatás nélkül adatik át megérdemletl belső feloszlásnak. A többi részletkérdés, a mivel majd annak idején fogunk foglalkozni.
