Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1947)

Lexikon-rész

Községi fiúotthon. (XIV., Erzsébet királyné-út 6.) Az intézetet Bernjeid Mór alapította, aki végrendeletében nyaralóját, ennek árvaház céljára való átalakításához pénzt, az árvaház további fenntartására pedig értékpapírokat hagyományozott. Az épület átalakítását 1911-ben indította meg a főváros, az intézet 1912-ben 12 növendékkel nyílt meg. 1924-ben a főváros 40 személyesre építette át és bővítette az intézetet, majd a férőhelyek száma a későbbi évek alatt 48-ra emelkedett. Az otthon vezetője Kelecsényi Ödön tanító. Klotild-leányotthon. (XII., Szilágyi Erzsébet-fasor 8.) Az otthonban elsősorban erkölcsileg veszélyeztetett ellemi iskolás leánygyermekek vannak gondozásban, akik az intézetben végzik tanulmányaikat ú.-aa. munkaiskola keretében. Vannak gondozásban azonban középiskolás és iparostanulók is. Az intézetet dr Baránszky Jób Lászlóné nevelőintézeti helyettes igazgató vezeti. Bánffy-utcai leányotthon. (XII., Bánffy-u. 3.) A főváros 1946-ban vette kezelésbe a felosz­latott Gyermekvédő Liga XII. Bánffy-u. 3. sz. alatti leányotthonát s helyreállítva a főváros ostroma alatt súlyosan megsérült épületet, ott egy 90 személyes leányotthont nyitott meg. Az intézetben 14—18 éves középiskolás és iparostanulóleányokat gondoz a főváros. Vezető : Hoffmann Marianne áll. nevelőintézeti igazgató. Alapítványi fiúotthon, ipari és kereskedelmi nevelőotthon. (III., Szél-u. 11—13.) Az intézet a főváros tóivényhaiósági bizottságának 269/1937. kgy. számú határozata alapján, több gyermek- védelmi célú alapítvány alapító oklevele értelmében, az alapítványok készpénzvagyonából épült 1939-ben, a III., Szél-u. és Kerék-u. által határolt mintegy 2150 négyszögöl nagyságú telken. A telket a főváros az otthon tulajdonául engedte át és hozzájárult ahhoz, hogy a telek és a rajta emelt épület az alapítványok közös tulajdona legyen olyan arányban, mely arányban az alapít­ványok az intézet létesítéséhez hozzájárultak. A 200 ágyas otthon egy épületben elhelyezve, két különálló részből áll. Az egyik részben átmeneti fiúotthon, a másik részben ipari- és kereskedelmi nevelőotthon működik. Az utóbbi célja az ipari- és kereskedelmi pályára alkalmas fiúnövéndékek gondozása és munkahelyeiken való kiképeztetése. Az átmeneti otthonban 3—6 éves és 6—14 éves átmeneti gondozásra szoruló fiúgyermeket gondoznak. Az óvodások foglalkoztatása az intézet­ben történik, az iskolásgyermekek a környék iskoláiba járnak. Minthogy az átmeneti gondozásra szoruló gyermekek száma egyre emelkedik, az intézet ma az iparostanulók ágylétszámának csök­kentésével elsősorban átmeneti elhelyezésre szoruló gyermekeket gondoz. Az intézetet Máthé János nevelőintézeti megbízott igazgató vezeti. Fiúotthon. (VI., Bajza-u. 53.) A főváros 1941-ben megállapodást kötött az Országos Gyermekvédő LigaésGyermekszanatórium Egyesülettel,melynek értelmében a főváros a Gyermek­védő Liga 1938. óta működő fiúotthonában száz 8—12 éves olyan fiúgyermeket helyezett, akik nem tudnak beleilleszkedni az iskolai közösségbe. Elhelyezést nyernek ebben az intézetben azok a 12 évnél fiatalabb, rendőrség vagy bíróság elé kerülő gyermekek, akik züllésnek indultak vagy a züllés veszélyének vannak kitéve eddigi környezetükben. A fővárost terhelik az intézethez kiküldött tanítók és a segédszemélyzet illetményei, továbbá a gyermekek felruházásával, élel­mezésével, a tüzelőbeszerzéssel kapcsolatos és kisebb kiadások költségei. A jelenleg felszámolás alatt álló Gyermekvédő Liga eme intézete a közeljövőben teljesen a fővárosé lesz. Az intézet az ostrom alatt kisebb sérüléseket szenvedett s egyelőre csak 75 gyermek helyezhető el. Az intézet vezetője Molnár Gábor tanító. Fiú- és leányotthonokba való felvétel iránt kérelmet az iskolagondozó útján a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Központhoz kell előterjeszteni. A kérelem kivizsgálása után a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Központ javaslata alapján a felvétel tekintetében a polgármester dönt a gyermek elhelyezéséről. Fizetések a fővárosnál. Lásd : Fővárosi alkalmazottak illetményei c. a. Fogyasztási adók. Lásd : Adók c. a. Fogyasztási adókirendeltségek. 2. Fehérvári-út XI. 268—427 ; 3. Kelenföldi p.-u. XI. 268— 096; 4. Budaörsi-út XI.; 5. Déli sz. p.-u. I.; 6. Budakeszi-út I.; 6/a Normafai m. ház I.; 7. Bécsi- út III. 162—935 ; 8. Szentendrei-út III.; 9. Déli t. p.-u. I.; 10. Váci-út XIII. 201—020 ; 11. Vizafogó p.-u. V/b; 12. Erzsébet királyné-út XIV.; 13. Szent László-út XIII.; 14. Füredi-tér VlI/b.; 15. Kerepesi-út VlI/b ; 17. Külső Jászberenyi-út VIII/a 182—594; 18. Gyömrői-út X.; 19. Ullői-ut VIII/b 383—525; 19/a Hangya VIII/b; 20. Ferencvárosi p.-u. IX/b ; 21. Soroksári-út IX/b 138—913; 22. Dunaparti t. p.-u. IX/a; 23. Budapesti,nagyvásártelep IX/a; 26. Ferenc József- rakpart IV.; 27. Nyugati t. p.-u. Vl/b; 28. Nyugati s'z. p.-u. Vl/b 126—214; 30. Keleti p.-u. XIV. 138—682 ; 31. Józsefvárosi p.-u. VIII/b ; 32. Széchenyi alsó rakpart IV.; 35. Nagykovácsi- út II.; 36. Hidegkúti-út II.; 33. Palotai-út XIII.; 39. Maglódi-út X.; 40. Budapest—Kispest p.-u. VIII/b; 41. Kőbánya alsó p.-u. VlI/b ; 42. Kőbánya felső p.-u. VIII/a; 44. Budapest kitérő p.-u. IX/a; 45. Ferencvárosi kikötő IX/a; 46. Gyáli-út IX/b; 47 Balatoni muut XI. Forgalmiadók. Lásd : Adók c. a. 244

Next

/
Oldalképek
Tartalom