Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1947)

Lexikon-rész

Közlekedési biztonságot! A BSzKRt hároméves terve a járműátlomány szaporításával párhuzamosan : Nagy-Budapest közlekedésbiztonságának megterem­tése, illetve a . közlekedésbalesetvédelem■ megszervezése. Való, hogy a háború utáni emberekben nagy, morális elválto­zások történtek. A ma embere önmagával szemben is közömbös. felelőtlen és vétkesen könnyelmű. Újjá kell tehát alakítani az embert is. Nem szabad, hogy életerős és munkabíró emberek az utcai közlekedésben oly könnyelműen játszanak a saját és mások életével. A közlekedési balesetek ellen küzdeni a legszigorúbb értelemben vett közérdek. Miután minden ember résztvesz az utca életében, a közle­kedésben, így a legkisebb, az alig néhány alkalmazottal dolgozó üzemnek is saját érdeke és erkölcsi kötelessége segítségére lenni a BSzKRt által létesített Közlekedésbalesetvédelmi Intézetnek. Téves felfogás, hogy a járműállomány elégtelensége okozza a bal­eseteket. Ha Budapest utcáin egyetlen jármű sem közlekedne, nyilván­való, hogy egy közlekedési baleset sem történne. Ez természetes. Viszont azokban az államokban, ahol bőségesen állt jármű az utazóközönség rendelkezésére, régebben ugyanolyan mértékben emelkedett a balesetek statisztikája is. Mert mint nálunk, úgy szerte a világon mindenhol az emberek fegyelmezetlensége és nem kismértékben a tudatlansága okozta és okozza a közlekedési baleseteket. Ez a felismerés hozta létre külföldön a közlekedés-balesetvédelmi intézeteket, amelyek működésük révén 43—70%-os eredményt értek el. Sokat jelentő szám ez, ami nemzet- gazdasági szempontból szinte felbecsülhetetlen eredmény. A BSzKRt által megszervezett intézet a munkatervében olyan új elgondolásokat valósít meg, amiket a külföldi intézetek nélkülöznek, így például a peremvárosokban, majd a főváros kerületeiben és a gyermekjátszótereken művészi műsorral egybekötött oktató- és nevelő­célzatú szabadtéri előadásokat tart. Őszi és téli hónapokban pedig lehe­tőleg az összes üzemek kultúrhelyiségeiben rendez hasonló előadásokat. Iskolák, gyárak és más intézmények részére közlekedés-balesetvédelmi filmsorozatokat készít. Az intézet már javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy a közlekedéstudományt, mint kötelező tantárgyat iktassák tantervbe. Iskolai tanulók részére közlekedési rejtvénypályázatot hirdet. Ez egy harminckét, színes képből álló sorozat. Minden kép más és más közle­kedési helyzetkép, amit a tanuló fejt meg, illetve bírál el. A múlt csak statisztikát adott az utca áldozatairól. Meg­döbbentő, hideg számokat. Az intézet az ilyen számok helyett a fegyel­mezetlenül, könnyelműen és főleg tudatlanul közlekedő eleven, épkézláb embert akarja óvni és visszatartani az életnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom