Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1947)

A polgármesteri ügyosztályok 1946/47. évi tevékenysége

Polgármesteri XIII. (Középítési) ügyosztály. Az ügyosztálynak a felszabadulást követő időkben az újjáépítéssel kapcsolatos nagy lendülettel meginduló és jelentős eredményeket felmutató tevékenysége 1945. év augusztusa táján megtorpant és körülbelül egy évig kényszerű szünet állt be. Ennek a körülménynek kétség­telenül legfontosabb oka a pénzromlással előállott gazdasági bizonytalanság volt, ami csak 1946. év augusztusára szűnt meg. Az eddig soha nem tapasztalt méreteket öltött infláció csak a leg­szükségesebb kisebbmérvű helyreállító munkák, egyes halaszthatatlan, életveszélyt elhárító munkálatok és néhány tetőhelyreállítási munka elvégzését tette lehetővé, bár erre az időre esik többek között a Köztársasági Elnöki Palota építkezésének nagyrésze, az amerikai hősi halottak Budaörsi-úti temetőjének jelentős építési munkája és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, valamint a megszálló katonai hatóságok részére igénybevett 80 épületen mintegy 280 ezer aranypengő értékű helyreállítási és átalakítási munka is. A stabil valuta bevezetése után a forint-költségvetés keretébe az újjáépítési munka megfelelő elindításához még nem kerülhettek jelentősebb összegek, de az adóbevételeknek az előirányzatnál kedvezőbb alakulása és a közmunkaváltságból befolyó összegek októberre már lehetővé tették a helyreállítási és újjáépítési munkák megindítását. Az újjáépítési munkák időközi kényszerű leállását arra használta fel az ügyosztály, hogy a székesfőváros 4464 épületének helyreállítási és újjáépítési munkáihoz szükséges előterveket és keretköltségvetéseket elkészítse. A főváros épületeinek háborúokozta károsodásai, hozzávető­legesen 640 millió forintra rúgnak, így a nagyterjedeimű munka műszaki előkészítése jelentős feladat elé állította az ügyosztály mérnökeit és műszaki tisztviselőit. Kidolgozott ezenkívül ez idő alatt az ügyosztály a székesfőváros épületeinek helyreállítására, újjáépítésére, további fejlesztésére és korszerű színvonalra való emelésére irányuló 10 éves tervet is, melynek keretében a tulajdonképeni újjáépítési munkák zöme az első 5 évben fejeződne be. A második 5 évre csak a műtörténeti értékkel bíró épületek, műemlékek és templomok végleges újjáépítési munkái húzódnának át. A 10 éves tervben lefektetett munkálatok összköltségéi 621 millió aranypengővei irányozta elő az ügyosztály. Egyébként az ügyosztály 1946. évben és az 1947. év első negyedében kifejtett működésének főbb vonásai az alábbiak szerint alakultak : A lakóházak, kislakásos bérházak és lakótelepek csoportjánál az ügyosztály 617 épület tetőzetét javította ki és 143 eddig lakhatatlan lakást épített újjá, további 98 lakás helyreállítását pedig megkezdte. Nagyobb munkák voltak a X., Pongrácz-út 9., IX., Kén-utca 3., IX., Aszódi-úti telep, X., Hős-utca 15., III., Timár-utca 17 és II., Mártírok-útja 64/a—b. alatti épület-, illetőleg iakáshelyreállítási munkák. A kislakásépítő csoport a Magdolnavárosban létesülő kislakásos telepen rendeltetésének átadott 5 épületet összesen 186 új lakással és további 8 épületnél indította meg a munkát, ami által újabb 258 teljesen új lakás fogja rövidesen enyhíteni a mai katasztrofális lakásínséget. A közoktatási épületek csoportjában 113 iskola-, 24 óvodaépületen és 3 sporttelepen végzett az ügyosztály helyreállítási munkákat. A munkálatok az életet veszélyeztető állapot megszün­tetésére, a tetők helyreállítására és az állagot megóvó munkákra irányultak. Tetőhelyreállítás volt 99 iskola, 22 óvodaépületen és 3 sporttelepen. A háborús behatások következtében össze­omlott és "erősen sérült épületrészek helyreállítása csak ott kezdődött meg, ahol a hiányok az épület állagát nagyon veszélyeztették, vagy egyébként használható tantermek megközelítését akadályozták. Nagy erővel indult meg a VIII. kér. Mária Terézia-téri Neveléstudományi Intézet teljes helyreállítása is. A közegészségügyi épületek csoportjában a tetőhelyreállítási és kisebb helyreállításijnunká- kon kívül jelentősebb munkák voltak a Rókus-kórház hivatali helyiségeinek, műtőinek és kór­termeinek helyreállítása, az alsóerdősori kórház emeletráépítése, a Szent István-kórház szülészet­nőgyógyászati osztályának áthelyezésével kapcsolatos munkák, a Szent János-kórház egyes pavilonjainak helyreállítási munkái, a Szent László-kórházban a XXIII. pavilion tűzkárának helyreállítása és a Gyöngyösi-úti Egészségház átépítése. Ezek mellett még jelentős lépés volt 12.000 m2 ablaküvegezés elvégzése, ami által sikerült segíteni a legégetőbb hiányokon. A közélelmezési épületek csoportjában fontosabb munkák voltak a Nagyvásártelep 14 épületén folyó helyreállítási munka, 12 vásárcsarnok helyreállítási munkái, a Marhaközvágó- hídon 8 épületen, a Sertésközvágóhídon'4 épületen, az Állategészségügyi (telepen 3 épületen, a Gépüzemnél 3 épületen megkezdett újjáépítési munkák, a Vágóhíd-utcai kubikus-szállás munkái, a Teleki-téri zsibárucsarnok részleges helyreállítása, az Elelmiszerjegy-Központnál végzett újjáépítési munkák és végül a Községi Kenyérgyár bővítési és korszerűsítési munkái. A népjóléti épületek csoportjában 17 Anya- és Csecsemővédő Intézetben, 9 gyermek- és ifjúságvédelmi épületen, 3 szociális telepen, 4 árvaházban, 6 szeretetotthonban, 2 menhelyen és a Népszállóban voltak folyamatban jelentősebb munkálatok. Tetőhelyreállítás készült 20 épületen, állagmegóvó munkák 11 és belső helyreállítási munkák 36 épületen. Jelentősebbek voltak ezek közül a Városmajor-utcai Mayer Ferenc és az Erzsébet királyné-úti fiúárvaházák, a Szilágyi Erzsébet fasorban levő Klotild-leányotthon, a Szondy-utcai iparostanoncotthon, Erzsébet leány- árvaház, a Marczibányi-téri és Menház-utcai szeretetotthon, a József fiúárvaház és a Bajza-utcai 126

Next

/
Oldalképek
Tartalom