Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1947)

A polgármesteri ügyosztályok 1946/47. évi tevékenysége

A főváros gyermekfelruházási készletéből 8.962 fővárosi iskolásgyermeK, 4946 pár cipőt, 197 pár szandált, 189 pár harisnyát, 1.116 darab kabátot, 3.033 darab fiú- és leány­ruhát, 3.592 darab fiú- és leányfehérneműt, 1.472 darab fiúnadrágot, szwettert és mackóruhát, a dán Redda Barnen adományából 786 iskolásgyermjek 1.094 darab különféle ruházati cikket kapott. Felnőttvédelem: A kerületi népjóléti osztályok az év utolsó hónapjában 113.647 családot gondoztak, amelyhez 378.217 személy tartozott. A gondozottak között 4.102 teljesen munka- képtelen, 7.031 csökkent munkaképességű, 282 vak család volt. A gondozottak száma az ostrom idejétől fokozatosan emelkedett és decemberben csúcspontját érte el. A támogatásra szorulók ily nagy számát a hatóság egymagában nem láthatta el. Ezért a társadalom hathatós támogatását is igénybe vette. A társadalom a hatósági munka támogatására kerületi munkaközösségekbe tömörült. A gondozottak számának nagymérvű emelkedése szükségszerűve tette, hogy a Gondozottak Központi Nyilvántartó Hivatalának munkakörét kibővítsék és tevékenységét a céltudatos, tervszerű társadalomkutató munka irányába fejlesszék. A szociális gondoskodás egyik főfeladata a szociális népélelmezés helyes megoldása. Olyan viszonyok között, amikor az élelmiszer beszerzése különös nehézséget okoz és drága, a tömeg­főzőhelyek jelentősége emelkedik. A hatóság épp ezért a hatósági főzőhelyekre különös súlyt helyez és nemcsak arra törekszik, hiogy az ínséges és nélkülöző lakosságot élelemmel lássa el, hanem arra is, hogy főként a dolgozók olcsó, ízletes és tartalmas étkezését biztosítsa. A főváros a főzőhelyeket a szükséglethez mérten állítja fel, ezért a főzőhelyek száma változó. Januárban 136, decemberben 98 főzőhely működött. A főzőhelyekről látja el hároméves kortól kezdve az óvodás- és iskolásgyermekeket, valamint a rászoruló felnőtteket. Külön főzőhelyeket tart fenn a főiskolai hallgatók részére. A főzőhelyeken kiszolgáltatott élelmezés tápértéke az év végére jelentősen emelkedett. Az év folyamán kiosztottak 1,880.882 adag reggelit, 7,531.631 adag ebédet, 1,198.775 adag* uzsonnát, 729.663 adag vacsorát. Átlag naponta 3.497 óvodásgyermek, 3.195 iskolásgyermek, 616 kereskedő és ipariskolai tanuló, 14.241 felnőtt kapott ebédet. A hatósági főzőhelyeken fel­használtak 293 vágón élelmiszert és 395 vágón tüzelőt. A székesfővárosi szeretetotthonokban összesen 1408 férőhely van, ebből 200 férőhely az Alsóerdősori közkórházban áll rendelkezésre, ahol a magatehetetlen öregeket és a súlyos betegeket helyezik el. Háborús cselekmények következtében a Hajléktalanok Menedékhelyének Pillangó-utcai épülete majdnem teljes egészében elpusztult s ma már csupán harminc öreg házas­pár tartózkodik ott. A Kerepesi-úti menhely férőhelye a rongálódások következtében 300-ra csökkent, amelyet az év folyamán 400 férőhelyre emeltek fel. Az egyházak és karitatív egyletek a székesfővárossal karöltve 43 kisszeretetotthont tar­tanak fenn, amelyekben 270 munkaképtelent helyeztek el. A munkaképtelen öregek helyzetének javítása érdekében az év folyamán 500 öreget vidéken családi gondozásba helyeztek. A Dózsa György otthont teljes egészében rendbehoztuk s ma már ismét 438 családi közös­ségen kívül élő dolgozónak biztosít szállodaszerű elhelyezést. A főváros két szociális telepén a X. kér., Ceglédi-út 30. és a X. kér., Kozma-út 7. szám alatti telepeken a magyarországi seettlement mozgalom megvalósítása érdekében tevékeny munka indult meg. Munkatársi otthont rendeztek be, amelyeknek keretében a telep önkéntes munka­társai gyakorlati irányú szociális kiképzésben részesülnek. A telepek gyermekfoglalkoztatót, ifjúmunkásotthont és nőotthont tartanak fenn s a család keresetének növelése érdekében otthon végezhető háziipari munkatanfolyamokat szerveztek. A kerületi népjóléti osztályok december végén 17.011 hadigondozott családot támogattak. A támogatottak közül 8.351 hadirokkant, 9.358 hadiözvegy, 2.627 félárva, 174 szülőtlen árva, 521 hadigondozott családtag volt. A hadirokkantak közül 3.025 részesül járadékban. Ezek közül 785 az első ellátási csoportba, 2.240 a második ellátási csoportba tartozik. A hadiözvegyek közül 6.684 kapott járadékot. A hadisegélyben részesülő családok száma a júliusi 10.120 létszámról, decemberben 7.094-re csökkent. Ebből a 7.094 családból feleség 5.983, gyermek 6.822, egyéb hozzátartozó 3.075, összesen 15.880 személy. A Háziipari Foglalkoztató 32 főzőhelyet szerelt fel és 577.000 forint értékben 50.437 darab felszerelési tárgyat adott ki. A felruházási akció keretében 600.000 forint értékben 26.000 darab ruházati cikket osztottak szét. Végrehajtotta az UNRRA szállítmánnyal érkezett ruhaneműek és cipők szétosztását is. Állandóan foglalkoztat 120 személyt. A ruházati cikkekből 7.923 gyermek és 13.472 felnőtt részesült. A főváros kezelésében levő lakóházakban összesen 16.932 lakás, 586 üzlet és 63 műhely­helyiség van. A 16.932 lakásból 3.701 szükséglakás, 13.231 bérlakás. A lakások közül egyszobás lakás 9.544, kétszobás lakás 1.985, kétfülkés lakás 1.312, háromszobás lakás 360, négyszobás lakás 26, ötszobás lakás 4. Augusztus elsejétől 11 kislakásos bérház 1.662 bérleményében ismét bevezették a sokgyermekes családok részére biztosított szociális lakbért. E kedvezmény alapján a gyermekek számától függően, a lakbér 20, illetve 50%-át engedik el. 116

Next

/
Oldalképek
Tartalom