Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1946)

Lexikon-rész

bélyeggel kell ellátni és a polgármesterhez címezve az ápolást nyújtó kórházcsoport (a kórházak csoportbeosztását lásd : Közkórházak c. a.) számvevó'ségi kirendeltségénél kell benyújtani. A kérelemben a kórházi ápolás törzskönyvi számára hivatkozni kell. Amennyiben az ügyben már polgármesteri intézkedés történt, a kérelmet a polgármesteri határozat számára való hivatkozással a Központi városháza iktatóhivatalánál (tsz. 6.) kell benyújtani. Gyógyfürdő szegénybetegeknek. A közegészségügyi törvény alapján a szegénybetegek gyógykezelésére beszerzett gyógyfürdőjegyekért az igénylő szegénybetegeknek a lakhely szerint illetékes kerületi elöljáróság kerületi orvosánál személyesen kell jelentkeznie. Gyógyintézetek engedélyezése. Lásd : Szanatóriumok, gyógyintézetek c. a. Gyógyintézetek felállítását és működését a m. belügyminiszter az 1300/1932. N. M. M. sz. rendelet alapján engedélyezi. Az engedély elnyerése iránt benyújtott kérelmet a polgármester, a kerületi elöljáró és a tiszti főorvos meghallgatásával véleményezi és így terjeszti fel a m. belügy­miniszterhez. Gyógypedagógiai intézet. Lásd : Iskolák c. a. Gyógyszerek vegyvizsgálata. Lásd : Egészségügyi vizsgálatok c. a. Gyógyszertár áthelyezése. Lásd : Gyógyszertár felállítása c. a. Gyógyszertár felállítása iránt a kérelmeket a m. belügyminiszterhez kell címezni és a Központi városházán az iktatóhivatalban (földszint 6.) kell benyújtani. Általában mindenféle gyógyszertári ügyben a kérvények a Városházán nyújtandók be. A kérvényhez csatolni kell 1. a záradékolt gyógyszerészmesteri oklevelet eredetiben, vagy közjegyzőileg hitelesített másolat­ban ; 2. legújabb keletű erkölcsi bizonyítványt ; 3. a testi épséget és az érzékszervek hiánytalan- ságát igazoló tiszti főorvosi bizonyítványt ; 4. a megjelölt területre vonatkozó térképet, továbbá 5. a minősítvényt a működési bizonyítványokkal. A kérvényben pontosan meg kell határózni a területet, amelyre a kérelem irányul. Egy kérvényben több helyre folyamodni nem lehet. A polgár- mester az új gyógyszertár felállítása iránt benyújtott kérelmeket javaslattétel végett kiadja az illetékes kerületi elöljárónak, mint elsőfokú közegészségügyi hatóságnak és a tiszti főorvosnak, akiknek véleménye alapján előterjesztést tesz a törvényhatósági bizottságnak a pártoló vagy elutasító javaslattal való felterjesztésre. Az új gyógyszertár létesítésének engedélyezését vagy a kérelmek elutasítását a m. belügyminiszter dönti el és erről az illetékes törvényhatóságot értesíti. Ma már csak személyjogú gyógyszertárak engedélyeztetnek, melyek nem örökölhetők és el nem adhatók, hanem a tulajdonos — életében — a jogot csupán átruházhatja belügyminiszteri enge­déllyel egy másik gyógyszerészre. Az átruházást az eladó és a vevő együttesen benyújtott és közjegyzői hitelesítés mellett sajátkezűleg aláírt közös kérvényben köteles kérni. Ez a kérelem is a m. belügyminiszterhez címezve, a polgármesterhez adandó be és felszerelendő a vevő előbb felsorolt személyi okmányaival. A kérelmet az illetékes kerületi elöljáró és a tiszti főorvos vélemé­nyezése alapján a polgármester terjeszti fel a m. belügyminiszterhez döntés végett. A reáljogú gyógyszeretárak szabadon eladhatók, örökölhetők, ennélfogva a tulajdonjogban beállott változást a polgármester a bejelentő kérvényhez csatolt szerződés, vagy egyéb okirat alapján tudomásul veszi és ennek a levéltárban vezetett törzskönyvbe való följegyzése iránt intézkedik, valamint erről a m. belügyminiszterhez jelentést tesz. A jelentéshez csatolandó a tulajdonosok által bejelentett új felelős vezető személyi okmánya is. Az átruházás alkalmával a mindenkori miniszteri rendeletekben megállapított hatósági díj fizetendő % székesfőváros központi pénztárába. A gyógy­szertárakban alkalmazott személyek az okleveles vagy oklevélnélküli segédek és a gyakornokok. A gyakornokok felvételét a vallás- és közoktatásügyiminiszter által szervezett felvételi bizottság dönti el, mely előzetesen újságokban hirdetményt tesz közzé az iskolai tanév megkezdése előtt, melyben fel vannak sorolva a kívánt személyi okmányok, melyeket a kérvényhez kell csatolni. A felvételi bizottság elnöke a folyamodót a döntésről értesíti és fölvétel esetén az illető törzslapot kap, melyet a gyógyszertárba való belépéssel egyidejűén a törvényhatóság tiszti főorvosánál láttamoztatni tartozik. Helyváltoztatás alkalmával a törzslapon ugyanilyen módon történik az átvezetés, illetőleg bejegyzés, melynek megtörténte után az a bizottságnál is bemutatandó. Az a gyógyszertártulajdonos, vagy felelős vezető, aki gyakornokot kíván tartani, köteles a m. vallás- és közoktatásügyi minisztertől erre engedélyt kérni. Az erre irányuló kérelem a törvény- hatóság első tisztviselőjénél nyújtandó be, aki azt a tiszti főorvos véleményével terjeszti fel. A gyógyszertár vezetője az okleveles és nem okleveles segédeket, valamint a gyakornokokat a belépéstől számított 8 nap alatt és ugyancsak a kilépésüktől számított 8 nap alatt is köteles be-, illetve kijelenteni a tiszti főorvosnál, ahol a gyógyszertári személyzetről állandó nyilvántartás van. Előfordul, hogy a gyógyszertárak áthelyezése iránt nyújtanak be kérelmet, melyet a belügy­miniszterhez címezve a polgármesternél kell benyújtani. Ez esetben is a kerületi elöljáró és a tiszti főorvos meghallgatása után a polgármester javaslatával kerül fel a kérelem a m. belügyminiszter­hez. Az ilyen kérelmeket rendkívül nyomós indokokkal kell alátámasztani. Gyógyszertári személyzet. Lásd : Gyógyszertár felállítása c. a. 189

Next

/
Oldalképek
Tartalom