Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1939)

Lexikon-rész

66 az őt megillető egyéb értékeket nem kívánja személyesen felvenni. Társaságok és társvállalkozók a pénzfelvételre vonatkozó meg­bízást csak együttesen vonhatják vissza és csak együttesen jelöl­hetnek ki a pénzfelvételre más megbízottat. Fővállalkozók köte­lesek az ajánlatukban megnevezni azokat az önálló iparosokat, akik mint alvállalkozók a munkálatok elvégzését elvállalják és csatolniok kell az alvállalkozók ily értelmű nyilatkozatait, vala­mint ipari jogosultságukat igazoló okirataikat. Csatolni kötelesek továbbá egy oly értelmű nyilatkozatot, amely szerint feljogosítják a székesfővárost, hogy a munkálatnál közreműködő alkalmazottak és alvállalkozók igazolt járandóságát, ha szükséges, saját köve­telésük terhére folyósíthassa. Pályázni csak a székesfőváros által kiadott hivatalos nyomtatványokon (ajánlati, költségvetési űrlap stb.) lehet és pedig mindegyik versenytárgyalási hirdetménnyel kapcsolatban külön-külön. Ha valamely versenytárgyalási hir­detményben többféle munka vagy szállítás van megjelölve, az egyes munkálatokra (munkanemekre) külön-külön is lehet aján­latot tenni. Az ajánlatot lepecsétel és felirattal (címzés, verseny- tárgyalási hirdetmény száma, munka vagy szállítás megjelölése), ellátott sértetlen borítékban kell benyújtani az illető versenytár­gyalási hirdetményben megjelölt helyen és időben. Az ajánlati űrlap első íve a 158.762/1932. P. ü. rendeletben körülírt fokozatos bélyegilleték alá esik, az ajánlat többi ívét, az ajánlat kiegészítő részeit (költségvetés, tervek stb.), valamint mellékleteit ugyan­ennek a miniszteri rendeletnek az értelmében csak a munka elnye­rése esetén utólag, az ajánlat elfogadásától szóló értesüléstől számított 15 nap alatt kell megfelelően felbélyegezni. A fővárosi illetékjegyek lerovása szempontjából mindenkor a fennálló rendel­kezések az irányadók. Budapesti ajánlattevő ajánlatát postán nem küldheti be. Az ajánlati nyomtatványok valamennyi rovatát tisz­tán és olvashatóan, magyar nyelven kell kitölteni. — Az ajánlato­kat cégszerű aláírással kell ellátni. — Ha az ajánlattevő nem keres­kedő, úgy saját kezűleg írt ajánlatát tanuzás nélkül, idegen kézzel vagy géppel írt ajánlatát pedig 2 tanúval előttemezve kell aláírnia. Ugyanígy kell aláírni az ajánlat esetleges mellékleteit (költségvetés, minták, tervek stb.). Az ajánlatban kihúzásnak, törlésnek, vaka­rásnak, beszúrásnak vagy egyéb javításnak nem szabad előfor­dulnia. Ha az ajánlaton annak benyújtása előtt javításra mégis szükség van, ezt az ajánlat végén külön záradékban a javított tételek tüzetes felsorolása mellett ugyanúgy kell aláírni, mint magát az ajánlatot. Ott, ahol az ajánlati nyomtatványokon össze­geket kell beírni, ezeket betűkkel is ki kell fejezni és pedig nem­csak az ajánlati végösszeget, hanem a költségvetésben szereplő egy­ségárakat is. Az ajánlattevőnek ki kell jelentenie, hogy a hirdetett munka vagy szállítás teljesítésére vonatkozólag érvényben lévő általános és részletes vállalati feltételeket, továbbá a terveket, a helyi (telek stb.) viszonyokat ismeri s hogy az említett feltételeket, valamint a székesfőváros szokásos elszámoló szabályzatát magára nézve mindenben kötelezőnek elfogadja. A több ívből álló aján­latot esetleges mellékleteivel (kivéve a bánatpénz letételét igazoló

Next

/
Oldalképek
Tartalom