Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1935)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa
65 akik mint alvállalkozók a munkálatok elvégzését elvállalják és csatolniok kell az alvállalkozók ily értelmű nyilatkozatait, valamint ipari jogosultságukat igazoló okirataikat. Csatolni kötelesek továbbá egy oly értelmű nyilatkozatot, amely szerint feljogosítják a székesfővárost, hogy a munkálatnál közreműködő alkalmazottak és alvállalkozók igazolt járandóságát, ha szükséges, saját követelésük terhére folyósíthassa. Pályázni csak a székesfőváros által kiadott hivatalos nyomtatványokon (ajánlati, költségvetési űrlap stb.) lehet és pedig mindegyik versenytárgyalási hirdetménnyel kapcsolatban külön-külön. Ha valamely versenytárgyalási hirdetményben többféle munka vagy szállítás van megjelölve, az egyes munkálatokra (munkanemekre) külön-külön is lehet ajánlatot tenni. Az ajánlatot lepecsételt és felirattal (címzés, verseny- tárgyalási hirdetmény száma, munka vagy szállítás megjelölése), ellátott sértetlen borítékban kell benyújtani az illető versenytárgyalási hirdetményben megjelölt helyen és időben. Az ajánlati űrlap első íve a 158.762/1932. P. ü. rendeletben körülírt fokozatos bélyegilleték alá esik, az ajánlat többi ívét, az ajánlat kiegészítő részeit (költségvetés, tervek stb.), valamint mellékleteit ugyanennek a miniszteri rendeletnek az értelmében csak a munka elnyerése esetén utólag, az ajánlat elfogadásától szóló értesüléstől számított 15 nap alatt kell megfelelően felbélyegezni. A fővárosi illetékjegyek lerovása szempontjából mindenkor a fennálló rendelkezések az irányadók. Fővárosi illetékbélyegek a polgármesteri központi segédhivatalban (IV, Központi városháza, fdsz. 6.) szerezhetők be. Budapesti ajánlattevő ajánlatát postán nem küldheti be. Az ajánlati nyomtatványok valamennyi rovatát tisztán és olvashatóan, magyar nyelven kell kitölteni. — Az ajánlatokat cégszerű aláírással kell ellátni. — Ha az ajánlattevő nem kereskedő, úgy sajátkezűleg ír+ ajánlatát tanuzás nélkül, idegen kézzel vagy géppel írt ajánlatát pedig 2 tanúval előttemezve kell aláírnia. Ugyanígy kell aláírni az ajánlat esetleges mellékleteit (költségvetés, minták, tervek stb.). Az ajánlatban kihúzásnak, törlésnek, vakarásnak, beszúrásnak vagy egyéb javításnak nem szabad előfordulnia. Ha az ajánlaton annak benyújtása előtt javításra mégis szükség van, ezt az ajánlat végén külön záradékban a javított tételek tüzetes felsorolása mellett ugyanúgy kell aláírni, mint magát az ajánlatot. Ott, ahol az ajánlati nyomtatványokon összegeket kell beírni, ezeket betűkkel is ki kell fejezni és pedig nemcsak az ajánlati végösszeget, hanem az egyes költségvetési tételek összegeit is. Az ajánlattevőnek ki kell jelentenie, hogy a hirdetett munka vagy szállítás teljesítésére vonatkozólag érvényben lévő általános és részletes vállalati feltételeket, továbbá a terveket, a helyi (telek stb.) viszonyokat ismeri s hogy az említett feltételeket, valamint a székesfőváros szokásos elszámoló szabályzatát magára nézve mindenben kötelezőnek elfogadja. A több ívből álló ajánlatot esetleges mellékleteivel (kivéve a bánatpénz letételét igazoló okiratot) együtt zsinórral egybe kell fűzni, a zsinór végét az ajánlat hátlapján cégszöveget tartalmazó pecséttel ellátni. A fentiektől •eltérőleg kiállított ajánlat a közszállítás odaítélésénél nem jön Radó—Gárdonyi: Budapesti Hivatali Útmutató. 5