Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1935)

A szerkesztők előszava

AZ OLVASÓHOZ. Önérzettel és teljes tudatában vállalt kötelezettsé­günknek, adjuk az olvasó kezébe a Budapesti Hivatali Útmutató második kiadását. Büszkén és megelégedetten valljuk, hogy becsületes munkát végeztünk és igyekez­tünk feladatunknak minden tekintetben megfelelni. Úgy érezzük, hogy ez teljes mértékben sikerült és így nyugodt lelkiismerettel bocsátjuk útjára közérdekű munkánkat, mellyel a főváros közönségét szolgálni akarjuk. Azt a közönséget, amelynek nagy többsége a mostani küzdel­mes világban, a megélhetés súlyos gondjaival terhelten állandó érintkezésben van a hatóságokkal, ahol ügyes­bajos dolgai elintézésre várnak. A munkával túlhalmo­zott tisztviselő gyakran a legjobb szándék mellett sem képes nyomban teljesíteni az ügykereső felek kívánságait és így akaratlanul is időveszteséget, sok utánjárást okoz az illetőknek. E könyv kifejezett célja, hogy az ilyen kellemetlenségektől, hiábavaló fáradozásoktól és félreértésektől megkímélje mindazokat, akik városi vonat­kozású ügyeikben sürgős és megbízható felvilágosításra szorulnak. Meggyőződésünk, hogy ezt a célunkat elértük, mert aki e könyv lapjait forgatja, megtalálja ott a leg­tökéletesebb tájékoztatást a főváros közigazgatásának minden kérdéséről. Szigorúan szem előtt tartva adataink föltétien megbízhatóságát, kiterjedt figyelmünk arra, hogy az olvasó a közigazgatás labirintusában el ne tévedjen

Next

/
Oldalképek
Tartalom