Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1935)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa
148 Hajléktalanok elhelyezése. A hajléktalanná vált ínséges magánosok elhelyezésére az állandóan működő menedékhelyek szűknek bizonyultak. Ezért a főváros a rendelkezésére bocsátott kaszárnyákban szükségmenhelyeket tart fönn főkép a téli hónapokban, továbbá hálódíjtérítés ellenében a Magyar Vöröskereszt Egylet által felállított éjjeli menedékhelyeket veszi igénybe. A menedékhelyeken elhelyezett hajléktalanok a hálóhelyen kívül élelmezési segélyben is részesülnek. Ellátásuk ellenében a munkaképesek kötelesek havonta legalább 10 napot, naponként 6 órát dolgozni, nevezetesen könnyebb természetű útrendézési és kertészeti közmunkát végezni. Míg a szükségmenhelyek csak éjjeli szállást nyújtanak és azokban a hajléktalanok nappal nem tartózkodhatnak, addig a melegedőszobák átéli hónapokban nappal állanak az ínségesek, főleg hajléktalanok rendelkezésére. A melegedőszobákban bárki minden igazolás nélkül, jelentkez- hetik és naponta kétszer egy-egy adag levest és 10—1Ő dg kenyeret kaphat. Az önhibájukon kívül kilakoltatott ínséges családok szükséglakásszerű elhelyezésére a főváros magánbérházakban, szoba-konyhás lakásokat bérel, melyekért az elhelyezett családok a főváros szükséglakásos telepein megállapított mértékben használati díjat térítenek meg a fővárosnak. Háziipari foglalkozás. Az 1924. évben megindított háziipari foglalkoztatást főképen a középosztályhoz tartozó nőknek ad otthon végezhető varrási munkát. A műhely minden megrendelésről előbb szabványt készít és azután adja ki varrásra. Az intézmény célja, hogy emberséges bérért az otthonában gyermekeit gondozó anya is keresethez jusson. Hatósági hússzék. A húsvizsgálat alkalmával korlátlan hús- fogyasztás alól elvont, illetve feltételes fogyasztásra utalt húsok árusítása a hatósági hússzékben történik, amely a sertésközvágó- hídon van (Gubacsi-út). A hatósági hússzékben egyrészt csekélye- lyebb tápláló és élvezeti értékű húsokat, másrészt a párolás folytán a közfogyasztásra alkalmas húsokat árusítják. A hússzékbe utalt húsok árát a közvágóhídak igazgatósága állapítja meg és pedig oly mértékben, hogy az ugyanazon fajú állatok húsának mindenkori árának 70%-ánál magasabb nem lehet. Csak magánháztartás céljaira egy-egy vásárló részére kiadható maximális mennyiség napi 3 kg. Az eladott árukból befolyt vételárat az adminisztrációs költségek levonása után a közvágóhídak intézősége házipénztára útján számolja el a hús tulajdonosával. Hatósági közvetítő hatósági felügyelet mellett a vidékről beküldött árukat bizományba köteles átvenni, eladni és a hatóság által megszabott jutalék levonásbavételével közvetlenül a beküldőnek elszámolni. Hatósági orvosi bizonyítványt a kerületi elöljáróság adja ki, részben az egészség, részben a betegség bizonyítására. A bizonyítvány kiállítása végett személyazonosság igazolásával ahhoz a