Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1934)

Betűsoros hivatali útmutató

59 tos helyszinrajzot és be kell jelenteni azt, hogy mily terjedelmű, mily célra kívánja kérelmező a közterületet elfoglalni. Árusítási rend a vásárcsarnokokban. Lásd : Vásárcsarnokok árusítási rendje c. a. ÁRVAHÁZAK. A székesfőváros öt árvaházat és két üdülőtelepet tart fenn árvagyermekek elhelyezésére. Az üdülőtelepek az árvák nyári elhelyezésére szolgálnak. A háború előtt az árvaházak csaknem összes kiadásait az alapítványi tőkék kamatai fedezték, de mióta az alapítványok vagyona elértéktelenedett, e kiadások túlnyomó- részt a fővárost terhelik. József-fiúárvaház. (VIII., Üllői-út 76.) A székesfőváros legrégibb és legnagyobb árvaháza, 200 árvának otthona. Létesí­tését 1837-ben határozták el a beteg József nádor felgyógyulásá­nak emlékére. Az árvaház a főváros polgárságának adományá­ból épült fel az Üllői-úti kb. négy holdas telken, melyet gróf Festetich Antal adományozott. Az árvaház 1842-ben nyílt meg. Az árvák elemi iskolát végeznek és ipari pályára készülnek. Közülük mintegy 80 kiváló szorgalmú, tehetséges és jómagaviseletű növendék magasabb iskolát (középiskolát, egyetemet) látogat. Erzsébet-leányárvaház. (XL, Szent Imre herceg-útja 29.) Az Erzsébet királynéról elnevezett árvaház 150 árva befoga­dására alkalmas. Az alapszabályok értelmében a teljesen vagyon­talan árvák, vagy apátián félárvák 3—10 éves korukban vehetők fel az intézetbe, A növendékek ellátásban és nevelésben része­sülnek ; elemi és polgári iskolai tanulmányaik befejezése, vala­mint a háztartási munkák és varrás elemeinek elsajátítása után, a 15. életévük betöltésével, hagyják el az intézetet. Mayer Ferene-fiúárvaház. (L, Városmajor-u. 31.). Az árva­ház nevét Mayer Ferenc cs. és kir. tábornoktól nyerte, aki 1857- ben 370.000 koronát hagyományozott az intézet alapítására. Az alapító oklevél szerint 6—10 éves budapesti illetőségű, keresz­tény árvák vehetők fel az intézetbe, amely 68 árva befogadására alkalmas. Az árvák 14 éves korukig a külső (elemi és polgári) iskolákat látogatják, azután rendszerint ipari pályára lépnek. A tehetséges, szorgalmas és jómagaviseletű növendékeknek az intézet arra is módot ad, hogy középiskolát végezzenek. Községi szeretetház. (II., Marcibányi-tér 3.). Az intézet 75 árva befogadására szolgál. 1883-ban létesült. Az intézetbe fölvehető minden 6—12 éves teljesen árva, félárva, vallásra és illetőségre való tekintet nélkül. A tehetségesebbek a negyedik középiskola elvégzése után magasabb kiképzést is nyernek, a többiek pedig ipari pályára kerülnek. Az elméleti oktatás mellett minden növendék konyhakertészeti gyakorlatot is végez az intézetben. Községi árvaház. (Bernfeld Mór-féle fiúotthon.) (VII., Erzsébet királyné-út 6.) Az árvaház 42 növendék befogadására alkalmas.

Next

/
Oldalképek
Tartalom