Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1934)

Betűsoros hivatali útmutató

45 ebek nyilváníttatnak haszoncélra, tenyésztés vagy vadászat céljára, illetve kedvtelésből tartott ebnek s ugyanakkor a tiszta- fajúság igazolását is szabályozza. A főváros szabályrendelete általában megfelel azoknak a rendelkezéseknek, amelyeket az új állategészségügyi törvény az ebadóra vonatkozólag előír. Az ebadó megállapítása, kivetése, beszedése, az adómentesség kérdé­sében és a bírságolási ügyekben elsőfokon a kér. elöljáró, másod­fokon a közig. biz. adóügyi bizottsága határoz. Jogorvoslati határ­idő 15 nap. Községi hatósági díjak. A székesfőváros hatósági díjat szed a székesfőváros hatóságaihoz és hivatalaihoz intézett beadványok, továbbá a székesfőváros hatóságai részéről kiadott bizonyítványok, engedélyek és jogosítványok után, végül a különböző hatósági cselekmények és hivatalos eljárások után is, abból az elvből kiin­dulva, hogy helyes és jogos mindazon hatósági ténykedések után díjat kiróni, ahol magánérdekből hatósági szolgáltatás vétetik igénybe vagy ahol a hatóság cselekményéből, engedélyéből a kérelmezőre jogi vagy anyagi előny származik. A hatósági díjak mértékét az 1921. évi 972. kgy. számú szabályrendelethez fűzött díjjegyzék állapítja meg. Az eredeti díjjegyzékben megállapított díjak a változott gazdasági viszonyokhoz képest többízben vál­tozást szenvedtek s azokat legutóbb a törvényhatóság bizottságá­nak közgyűlése a 188/1927. kgy. számú határozatával — anélkül, hogy a díjak mértékén változtatott volna — pengőre értékelt át. A községi hatósági díj kivetése, helyessége és jogossága, továbbá beszedése és visszatérítése ügyében, valamint bírság kérdésében elsőfokon a polgármester, másodfokon a közig, bizottság adóügyi albizottsága határoz. A kövezetbér, ősi jogosítványa az egyesí­tett fővárosnak azért a szolgáltatásáért, amelynél fogva a bér­kocsik számára állomáshelyet jelöl ki közterületen és azért az engedélyért, amely jogot ad a bérfuvarozási iparnak közterületen való gyakorlására. Ez évenként esedékes használati-díj jellegű szolgáltatás. Amikor a főváros által szedett díjak egységes sza­bályrendeletben nyertek megoldást, a kövezetbért is e szabály- rendelet keretébe illesztették. Az érvényben levő díjtételek ezidő- szerint : egyfogatú bérkocsi után évi 8 P, kétfogatú bérkocsi után évi 16 P, géperejű bérkocsi után évi 32 P, lófogatú idény- társaskocsi után évi 32 P, géperejű idény-társaskocsi után évi 80 P, végül egész éven át üzemben tartott lófogatú társaskocsi után évi 64 P és géperejű társaskocsi után évi 160 P. Adók behajtása. Lásd : Közadók c. a. Adókivetés elleni fellebbezés. A földadó, a házadó és a társu­lati idó kivetése elleni fellebbezéseket a pénzügyigazgatósághoz kell címezni ; az általános kereseti adó, továbbá a jövedelem- és vagyonadó elleni fellebbezéseket az adófelszólamlási bizottsághoz kell intézni. A földadó kivételével valamennyi adónemről fizetési meghagyást kézbesítenek az adózónak, a fellebbezést a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 15 nap alatt az illetékes

Next

/
Oldalképek
Tartalom