Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1934)

Budapest székesfőváros üzemei és intézményei

273 kötelezte magát. A BART üzemkezelésébe átadott és menet­rendszerűen kiszolgált környékbeli vonalak száma 8. A BSzKRt kezelésében levő Autóbuszüzem által kiszolgált 23 vonal hálózati hossza az 1933. évben 135 kilométer volt. A polgármester 1932. évi június 10-én 51.176/1932—V. szám alatt kelt rendelete folytán a székesfővárosi Autóbuszüzem 1932. évi július hó 1-i hatállyal a BSzKRt üzemkezelésébe került. Az üzemviteli szerződés meg­kötésére vonatkozó tárgyalások befejezés előtt állanak. Igaz­gatósági tagok: dr. Bárczy István elnök, dr. Yerebély Jenő alelnök, dr. Bódy László, Erney Károly, dr. Hajdú Marcel, Horváth Károly, dr. Hoór Tempis Móric, dr. Miklós Ferenc, dr. Orova Zsigmond, Pásztor Imre, Sármezey Endre, Sávolt János, Szabó József, Temple Rezső, dr. Urbanovich G. Zoltán, dr. Weiller Ernő, dr. Darányi Ferenc miniszteri biztos, min. tan. Felügyelőbizottsági tagok: Hochenburger Antal, Luger Kamilló, Monus Illés, dr. Schaffer Zsigmond, dr. Zboray Gyula. A végrehajtó szolgálatot Folkusházy Lajos vezérigazgató, dr. Márkus Jenő vezérigazgató-h., Csilléry Dezső igazgató, dr. Lengyel Endre igazgató, dr. Patz Sándor igazgató, dr. Perczel György igazgató, Stankovits Szilárd igazgató, Tóbiás Károly igazgató, Sós Artúr igazgató-h. vezetik. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROSI KÖZSÉGI TAKARÉKPÉNZ­TÁR R.-T. (V., Dorottya-utca 4., távbeszélő száma : 81—870.) : Alapította Budapest székesfőváros közönsége a 80.759/1928—IV. számú belügyminiszteri leirattal jóváhagyott 274/1928. kgy. számú hatá­rozatával az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár rész­vénytöbbségének megszerzése útján. A részvénytőke 10,800.000 pengő, mely 108.000 darab ä P 100 névértékű részvényre oszlik. A takarékpénztár cégét az 1928. évi július hó 12-én tartott köz­gyűlés változtatta meg »Budapest Székesfővárosi Községi Takarék- pénztár R.-T.«-ra. A Takarékpénztár ügyeit a közgyűlési pártok által delegált s a takarékpénztár közgyűlése által megválasztott igazgatóság intézi. A Takarékpénztár 1933-ban érte el, mint fővárosi intézmény, fennállásának ötödik évfordulóját. A Takarék- pénztár 5 év alatt elért fejlődésének legszembetűnőbb eredménye betétállományának ez idő alatti fejlődése. A takarékkönyvekre és folyószámlára elhelyezett betétek összege ugyanis az 1928. évi december hó 31-én kimutatott 22'2 millióval szemben 1929. évi december hó 31-én kimutatott 41-6 millióra, 1930. évi december hó 31-én kimutatott 47’6 millióra, 1931. évi december hó 31-én kimu­tatott 52-4 millióra, 1392. évi december hó 31-én kimutatott 57‘3 millióra és 1933. évi december hó 31-én kimutatott 62‘9 mil­lióra növekedett. Ilyenformán betétei az 1933. évben 5‘6 millióval emelkedtek, ami legjobb bizonyítéka a székesfőváros lakossága részéről a Takarékpénztárral szemben mindinkább fokozódó biza­lomnak. Ha a Székesfőváros községi folyópénzei és különleges ren­R^dó—Gárdonyi: Budapest; Hivatali ÜtinuGtÓ. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom