Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1941-1942, 1942-1943 (Budapest, 1942)

I. Általános rész

I. ÁLTALÁNOS RÉSZ. Már előző évi jelentéseinkben rámutattunk azokra a körül­ményekre, amelyek a háború következményeképen tanácsunk működésére bénítólag hatottak. Ezek között elsősorban kell említenünk a katonai behívásokat. Tanácsi tisztviselőinknek körülbelül egyharmadrésze telje­sít már hosszú idő óta katonai szolgálatot. Leginkább a műszaki osztályban érezhető a hiány, mert a mai hadviselés mellett a műszaki képzettségű férfiak igénybevétele fokozottabb mérték­ben történik. Ugyanez a körülmény az oka annak is, hogy a hadbavonult tisztviselők ideiglenes munkaerőkkel sem igen pótolhatók. A műszaki erőkben a katonai behívások következ­tében előállott hiányt növeli még az a körülmény is, hogy a katonai szolgálatot nem teljesítő műszaki erők a magánirodák­ban és magánvállalkozásokban igen előnyösen tudnak elhelyez­kedni s nem hajlandók aránylag sokkal szerényebb fizetéssel a közhivatalokban munkát vállalni. Most jelentkeznek a maguk valódi nagyságában azoknak a visszás körülményeknek káros hatásai, amelyek az utóbbi két évtizedben az ifjúságot a mér­nöki pályától valósággal elriasztották. Ugyancsak a háborús állapot következménye, hogy az Anyaggazdálkodási Hivatal számos tisztviselőnket még most is igénybeveszi. Ennek a végeredményben tarthatatlan állapotnak mindenképen igyekeztünk véget vetni, s a múlt év őszén meg is állapodtunk az Anyaggazdálkodási Hivatal vezetőségével, hogy a tőlünk igénybevett 17 tisztviselőt ez év elejéig fokozatosan visszabocsátja. (8005/2—1941.) Az Anyaggazdálkodási Hivatal azonban természetesen ugyanolyan okok hatása alatt szintén hiányt szenved műszaki erőkben, s ezért megállapodásunknak teljes mértékben mindezideig nem tudott eleget tenni, amibe a kényszer hatása alatt bele kellett törődnünk. Katonai behívások. Anyaggaz­dálkodási Hivatal. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom