Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1941-1942, 1942-1943 (Budapest, 1942)
I. Általános rész
A Budapesti Építésügyi Szabályzat módosítása. Garzon lakások számának korlátozása. Osztási tilalom vízvezeték nélküli területen. Határidő meghosszabbítás felvonó átalakításánál, kerítés létesítésénél és régi épületek felülvizsgálatánál. Üj Építésügyi Szabályzatunk életbeléptetése óta eltelt két év alatt számos eset merült fel, melyek azt igazolták, hogy a Szabályzat egyes rendelkezései magyarázatra vagy módosításra szorulnak. (10.402/1941.) Azoknak a rendelkezéseknek tekintetében, melyek különböző értelmezésre adtak lehetőséget, a székes- főváros vezető tisztviselőivel történt megbeszélés alapján oly megállapodásra jutottunk, hogy addig is, amíg a Szabályzat revíziója során az átszövegezés megtörténik, a folyó ügyek hatósági elbírálása egyöntetű értelmezéssel történjék. A módosításra szoruló rendelkezések tárgyalására tanácsunk külön bizottságot küldött ki, s az illetékes hatóságoktól bekért és beérkezett javaslatok alapján a bizottság ezt a munkáját meg is kezdte. A beérkezett javaslatokat tekintve remény van arra, hogy a Szabályzat általános revíziója még ez év folyamán befejezést fog nyerni. A rendkívüli viszonyok azonban már eddig is szükségessé tették, hogy tanácsunk néhány fontos intézkedést tegyen. így például általános panaszra adott okot, hogy az utóbbi években rendkívül elszaporodott a konyhanélküli, ú. n. gar<?on-lakások száma, sőt a tapasztalat szerint a magánépítkezés túlnyomólag ily lakások termelésére irányult. Ezek a gar?on-lakások családalapításra alkalmasnak egyáltalában nem mondhatók s ezért elszaporodásuk egy igen egészségtelen antiszociális jelenségnek a tünete. Bár kétségtelen, hogy a családalapítás, és a lakosság természetes szaporodása több más, ettől független, s mélyebben rejlő tényezők függvénye, mégis a székesfőváros törvényhatóságának indítványára a tanács elvben elhatározta (7107/1941/1), hogy új építkezéseknél a gar?on-lakások arányszámát az összes lakások számához képest korlátozza, annyival is inkább, mert tagadhatatlan, hogy a lakáshiány leginkább a családalapításra és gyermekszaporulatra alkalmas lakásokban mutatkozik. Véglegesen ez ügyben a tanács az Építésügyi Szabályzat revíziója során fog dönteni. A szétszórt és közművek nélküli területen történő építkezések megakadályozására is tett tanácsunk intézkedést, kimondván, hogy a háborús anyaggazdálkodás időtartama alatt nemcsak építési, hanem osztási engedély sem adható oly útvonal mentén, ahol nincs vízvezeték. (4746/1942.) A háborús viszonyok tették szükségessé, hogy a felvonók átalakítására, egyes övezetekben a kerítés kötelező létesítésére, valamint az 50 évnél idősebb épületek műszaki felülvizsgálatára az Építésügyi Szabályzatban meghatározott határidőket meghosszabbítsuk. Ezeket az intézkedéseket az anyag- és munkáshiány is indokolják. 14