Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1923-1927 (Budapest, 1928)
II. Épitésügyi Szabályzat - az építkezések előmozdítása
32 Hirdető- és reklámtáblák alkalmazásának szabályozása. tővé akarja tenni, hogy a sínhálózaton a váltókat maga a kocsivezető irányíthassa. Ehhez a megoldáshoz villamos váltóállító készülékek alkalmazása szükséges, melyeknek egyik alkatrésze a kapcsolószekrény. Ott, ahol a kapcsolószekrények közlekedési okokból, vagy esztétikai szempontokból oszlopokra nem helyezhetők el, az épületek falára kell azokat erősíteni. Kérte tehát a közlekedési vállalat, hogy az ilyen kapcsoló- szekrények felszerelésének tűrésére az illető háztulajdonosok az Építésügyi Szabályzat 195. §-a alapján köteleztessenek. Az ügyet tárgyalva, megállapítottuk, hogy 22 cm hosszú, 23 cm széles és 54 cm magas kapcsolószekrényekről van szó, amelyeknek felszerelése tehát az épületeken ilyen kis méretben sem a gyalogforgalom, sem egyéb szempontból nem eshet kifogás alá. Viszont ez a megoldás feleslegessé teszi a váltóállítás végett az utcán álldogáló alkalmazottakat és a váltóállító bódékat, ami általános közlekedési és forgalmi biztonsági szempontból kétségkívül haladást és előnyt jelent. Mindezek alapján az Építésügyi Szabályzat 195. §-ának második bekezdését a következő kiegészített szövegben állapítottuk meg: „Úgyszintén tűrni köteles a tulajdonos, hogy házán vagy kerítésén a közlekedési vállalatok villamos vezetékeinek, vagy figyelmeztető tábláinak felfüggesztésére szolgáló huzalok és a megállóhelyeket jelző táblák, továbbá villamos váltókapcsoló-szekrények elhelyeztessenek”. Egyúttal pedig a műemlékszerü épületek védelme érdekében a 195. §. kiegészítéséül azt a rendelkezést állapítottuk meg, hogy műemlékszerű épületeken a 195. §-ban említett tárgyakat nem szabad elhelyezni. Az utóboi évek tapasztalatai kötelességünkké tették, hogy a hirdetések ügyével, a városkép szépségének megóvása végett, behatóan és intézményesen foglalkozzunk. Építésügyi szabályzatunk a hirdető- és reklámtáblák elhelyezése kérdésében csak egészen általános keretekben rendelkezik, amint ez a szabályzat életbeléptetésének idejében szükséges volt. A hirdetési ügy azonban azóta, a lefolyt egy évtized alatt, óriási fejlődést vett, e fejlődés kezdetlegességének minden kirívó hátrányával. Az architektúra, a kortörténet, a műemlék szempontjából figyelemre méltó épületeket, a rajtuk alkalmazott Ízléstelen hirdetések teljesen elék- telenítik. Feltűnően rikító színezetű, vásári jellegű hirdetések, amelyek hol az épületek legpregnánsabb díszítéseit, a párkányokat, hol az épület homlokzatát az emeleti részen, hol a kapubejárat melletti oszlopokat borítják, a legforgalmasabb útvonalainkat elcsúfítják. A homlokzatsze- rűen díszítendő u. n. takaratlan tűzfalakon alkalmazott hirdetések szin- zagyvalékaikkal a szemet sértik. A házak tetőzeteire egyes főútvonalakon aránytalan nagyságú világító reklámhirdetéseket erősítenek. Parkok mentén emeletmagasságú hirdetőtáblákat állítanak fel, sőt a hirdetések ízléstelenségétől a legszebb városképünket: a Dunapartot sem kímélték meg. Pedig a szép gyakori látása az Ízlést finomítja, a rút kép megszokása a szép iránti fogékonyságot tompítja. Az élet lüktető ereje megkívánja az elevenséget, amelybe beletartozik
