Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1923-1927 (Budapest, 1928)
XII. Személyi ügyek
tanácsnokot. Ugyancsak elhúnyt dr. Heinrich Kálmán orvos, m. kir. udvari tanácsos, tagságának megszűnése után. Rózsavölgyi Gyulának, tanácsunk egyik érdemes, régi tagjának, a székesfőváros egyik legkiválóbb főtisztviselőjének 1924. április havában bekövetkezett elhúnyta őszinte fájdalmat váltott ki bennünk. Rózsavölgyi Gyula hervadhatatlan érdemeket szerzett, különösen mint a fővárosi tanács tanügyi osztályának vezetője és később mint alpolgármester. Nagy tudásával, gazdag tapasztalataival és tapintatos modorával a legnehezebb időben is jelentős sikereket ért el. A Közmunkatanács nagy érdemű, közszeretetnek örvendett tagját gyászolja az elhúnytban. Hartig Sándor köztisztviselői működését a kereskedelemügyi minisztérium szolgálatában fejtette ki, de nem kevésbbé értékes az az odaadó munkássága, amelyet a kormány kinevezése alapján a Fővárosi Közmunkák Tanácsában kifejtett. Tanácsunk ülésein még nem is olyan régen három nagy mérnök vállvetve küzdött a mérnöki kérdések eszméiért. Mindegyik egy fogalmat reprezentált: Hoszpotzky Alajos, dr. Zielinski Szilárd és Hartig Sándor. Hartig Sándor maradt utolsónak. Kedves, férfias egyénisége, önzetlen munkássága, Budapest székesfőváros iránt táplált meleg szeretete, kegyelettel zárja őt szívünkbe. Dr. Vázsonyi Vilmossal egy nagy küzdő elme dőlt ki a magyar közélet csatasorából. Harci fegyverei voltak óriási jogi tudása, nagy szónoki képessége, önzetlensége és jellemének tisztasága. Életének fő célja volt a székesfőváros népe boldogulásának előmozdítása, Budapestnek naggyá, széppé fejlesztése. Ez a nemes szándék hozta őt közénk is, hogy Budapestért kifejtett nagyarányú működése teljesebb legyen. Felszólalásait tanácsüléseinkben a szakszerűség, előrelátás és a főváros szeretete jellemezte. Dr. Hauszmann Alajos nagyjaink sorába tartozott, de tudásával, böl- cseségével és a nemzet érdekében végzett munkássága osztatlan sikereivel még nagy társai közül is kiemelkedett. Dr. Hauszmann Alajos 40 évi műegyetemi tanársága alatt az országnak hatalmas művészgárdát nevelt s messze kiható lelkes tanításával évtizedeken át a magyar építészet fejlődésének irányító lendületet adott. Érdemeit elismerték a legfelsőbb helyen, elhalmozva őt kitüntetésekkel, de elismerték tudományos intézményeink is, az akadémiai tiszteleti tagság és a technikai doktorátus adományozásával. Tanácsunknak 31 éven át volt buzgó tagja s minden építészeti és városrendezési kérdésben az ő biztos nagy tudása és bölcs szava rendszerint döntően hatott elhatározásunkra. A székesfőváros iránt érzett nagy sze- retetéből folyóan tanácstagságát élete végéig megtartotta. A hosszú évtizedeken át tartó együttműködés egybeforrasztott vele és kivételes egyéniségének elvesztése reánk valóban nagy csapás. Olyan alkotó művészt vesztettünk el benne, aki számos monumentális köz- és magánépület megalkotásával örökítette meg nevét a székesfőváros és az ország építőművészeti történetében. Fock Ede tanácstag elhúnyta nemcsak a székesfővárosnak nagy vesztessége, hanem minket is mélységes fájdalommal töltött el,