Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1909, 1910, 1911 (Budapest, 1910, 1911, 1912)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1910 - Bevezetés
2 telekárak ugrásszerű emelkedését vonta maga után. Mivel azonban ily áremelkedésnek igazi gazdasági alapja nincsen, a kérlelhetetlen számítás minél előbb el fogja végezni a rendes mederbe terelés munkáját. Nehezebb a helyzet a másik esetben, a mikor kisajátításoknál alakulnak ki túlhajtott árak. A bíróság az eseteket egészen elszigetelten vizsgálja és nehéz feladatában gyakran nem talál biztos támaszt azokban a szakértői véleményekben, melyek általában bonyodalmas, a bíróság részéről alig ellenőrizhető számításokból vannak levezetve és e mellett óriási különbségeket tüntetnek fel. Érthető, hogy az igy felidézett bírói kétkedés nem biztosan találva meg az igazság útját, abban az ismeretes felfogásban keres menedéket, mely a gyengébbet veszi oltalmába az erősebb ellen. A kisajátítás viszonylataiban mennyire csalékony ez a vélelem, eléggé tanúsítja már az a körülmény, hogy a kisajátító hatóság nem találhatja hivatásával összeegyeztet- hetőnek — és a városfejlesztés érdekeinek sem felelne meg — oly árajánlatot tenni, mely a törvény czélzata szerint való teljes kártalanítás követelményén alul maradna, sőt következetesen számba veszi a kisajátításban rejlő kényszer mozzanatát is. Habár tehát az árajánlatok ezzel a körültekintéssel tétetnek, annál inkább, mert a kisajátítási és a kártalanítási eljárás költségei is a kisajátítót terhelvén, ennek még bizonyos áldozat árán is érdekében áll a kiegyezés, — a bírói ármegállapítások nem ritkán mégis oly túlzásba mennek, hogy általa a kisajátítást szenvedő fél valóságos praemiumhoz jut. Ebből eredő aggodalmunkat tovább vissza nem fojthatjuk, nem a concret esetek, hanem következményeik miatt. A bírói ármegállapítás hatása ugyanis nem szorítkozik az eldöntött esetre, hanem kisebb-nagyobb körzetre mintegy árszabályozóvá válik és bírói határozat tekintélye alatt megnyitja az utat oly áralakulás előtt, melynek a gazdasági viszonyokban reális alapja nincsen. A város boldogulását innen ki nem számítható károk fenyegetik, két irányban. Először is tartani kell az amúgy is növekvő socialis bajok mesterséges fokozásától. Az építkezés három tényezője közül az anyag árában és a munka bérében az állandóság jellegével fellépett emelkedés világgazdasági okokban gyökerezvén, fel nem tartóztatható. Ezért a harmadik tényezőnek: a telek árának már annál inkább kellene szorosan viszonyainkhoz alkalmazkodnia és ha e helyett az árak mesterséges felcsigázása a lakásbérek szertelen felszökését vonja okszerűen maga után: a fennakadásnak el kell következni azon a ponton, hogy a társadalom kereső és fizető képessége — sajnos — nem bírja el az általános drágulás terhét. A másik irányban bénítóan kell hatni a fejlődésre a telekárak túlzásainak a miatt, hogy a kulturális és gazdasági haladás szolgálatában végzett kisajátítások a rendelkezésre álló, nagyon is korlátolt fedezeti alapot időnap előtt kimerítik és megfosztják attól a képességtől, hogy kisajátítással járó közhasznú műveleteket tartson napirenden, a miből kiviláglik, hogy a kisajátítási praemium egyúttal megkárosítása a köznek. A kisajátítási törvény soká nem késhető revíziójával a mutatkozó visszásságok intézményes orvoslása kétségtelenül el fog következni; de az éppen fehozott elvi szempontok— egyezően az igazság követelményével —addig is felette óhajtandóvá teszik, hogy a telekárak kisajátítások eseteiben se térjenek le a kereslet és kínálat
