Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1909, 1910, 1911 (Budapest, 1910, 1911, 1912)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1911 - X. Vegyesek

XL Utcza­Tévjegyzék. VEGYESEK. A felmerült gyakorlati szükséghez képest a főváros utainak, utczáinak és tereinek névjegyzékét 1903-ban külön hivatalos kiadásban is a hatóságok és a nagyközönség rendelkezésére bocsátottuk. Azóta fővárosunk külterjes fejlődése oly rohamosan haladt előre, hogy a szabályozási tervbe felvett utczák jelentékeny része tényleg is megnyittatott, azok mentén a telkek beépültek és az új utczák nevet kaptak. Ehhez képest az 1903-ban kiadott hivatalos névjegyzék is lénye­ges kiegészítésre szorult és az elmúlt év végén új névjegyzéket bocsá­tottunk ki. Az első és a második hivatalos névjegyzék kiadása közt eltelt idő alatt 195 új utat, utczát, illetőleg teret neveztünk eh A főváros nagyarányú fejlődésének egyik bizonyítékául említhetjük meg továbbá, hogy mig 1873-ból csak 618, névvel ellátott fővárosi útvonal van adatszerűén feljegyezve, 1890-ben már 900, 1900-ban 1000, 1903-ban 1300, ma pedig 1500-nál is több az ilyen utak száma. Az utcza-elnevezések törvényes feladatának teljesítésében nemcsak az újonnan nyitott utak névvel való ellátásáról kell gondoskodnunk, hanem számolnunk kell a minduntalan megnyilvánuló olyan kívánságokkal is, hogy egyes utaknak gyakran régi keletű nevük helyett, újat adjunk, pedig a főváros úthálózatában már úgyszólván meggyökeresedett elneve­zéseknek megbolygatása nem ritkán sérti a múlt emlékeit, s e mellett rövidebb-hosszabb időre forgalmi zavarokat okoz, amik a kézbesítések és az üzleti élet érdekében a lehetőségig keriilendők. Az említett okokból az utcza-elnevezésekre vonatkozólag bizonyos irányelveket állítottunk fel, azért is, hogy igy lehetőleg elejét vegyük a sokszor nem is hivatott forrásból eredő s helytelen alapon indult

Next

/
Oldalképek
Tartalom