Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1909, 1910, 1911 (Budapest, 1910, 1911, 1912)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1910 - IV. Vasutak

37 A Budapesti villamos városi vasúttársaság vonalainak kiterjesztése és e vasúttársaság egyéb épitkezései. Miként azt már a múlt évi jelentésünkben előadtuk, a Budapesti villamos városi vasúttársaság engedélyt nyert arra, hogy Mester-utczai vonalát, az Erzsébetfalvára vezető vonalához való csatlakozással a Markusovszkg-utczán át, - az Újpesti rakparton levő, a Viktória malomnál végződő vonalát pedig, a Dráva-utczán át a Váczi-utig, meghosszabbíthassa. A vasúttársaság mind a két vonalmeghosszabbitást a lefolyt évben megépítette s azokat a folyó év elején forgalomba helyezte. Hozzájárulásunkkal engedélyt nyert a vasúttársaság Népszinház- utczai vonalának a Király-utczai vonalával való összekötésére, valamint a Boráros-téren és a nyugati pályaudvar előtt tervezett ideiglenes for­duló vágányoknak megépítésére, a mely létesítményeknek előzetes tárgyalásait, múlt évi jelentésünkben részletesen ismertettük. Úgyszintén hozzájárultunk ahhoz, hogy a vasúttársaság a Köztemetői vonala mentén, a X. kér., Külső Jászberényi-uton, a Részvény serfőzde és a Polgári serfőzde iparvágányai között, a Fehér-uti dűlőben levő aviatikái telephez irányuló személyforgalom czéljaira, kitérő vágányt építhessen, továbbá, hogy a dunaparti vonalának Erzsébet-hid alatti szakaszában a vágányok vizmentesitésére szükséges berendezéseket létesíthesse. Engedélyt nyert a vasúttársaság a köztemetői vonala tápláló veze­tékeinek megerősítésére és a Fehér-uti aluljáró lejáróinak északi oldalán 3 darab vezetéktartó felállítására, továbbá arra, hogy a Nagymező-u. - Podmaniczky-utcza kereszteződésében két darab kábelelosztó-szekrényt helyezhessen el és hogy ezektől a Podmaniczky-utczai vonal 2 vágá­nyához 1 — 1 kábelt fektethessen le. — Ez által ugyanis az idáig vezető, már meglevő Pozsonyi-uti, Országház-téri, valamint a Podmaniczky-utczai uj kábelpár szétágaztatásával, az Országház-téri alsó vezetékes vonal- szakasznak, valamint a Nagykörúti vonal Kertész-utcza- Nagymező-utczai szakaszának táplálása megjavítható és az uj elrendezéssel a Podmaniczky- utczai vonal megfelelő táplálása is biztosítható. Hozzájárultunk ahhoz, hogy a vasúttársaság a Kőbányai vonalán, a X., Kápolna-utczában, a X., Füzér-utczával szemben levő megállót a Martinovits-térre; a Nagykörúti vonalán a József-körut 2. és Erzsébet- körut 2. sz. házak előtti megállókat pedig olyképen helyezhesse át, hogy ott 2-2 kocsi megállására hely legyen, és a Rákóczi-út - József-körut kereszteződésében megtorlódó villamos kocsiknak a Rákóczi-uton való gyorsabb áthaladása lehetővé tétessék. — Hozzájárultunk ahhoz is, hogy a Vili., Baross-utczai vonalon, a Lujza-utcza sarkán levő feltételes meg­álló rendessé alakíttassák át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom