Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1906, 1907, 1908 (Budapest, 1907, 1908, 1909)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1908 - I. Szabályozás

6 A Lenkey- utczaáthelye- zése. A szabályozási tervre vonatkozólag a székesfőváros kebelében felmerült kívánságok tekintetében a következőleg határoztunk: 1. A Gyáli-út külső részén, egyfelől a m. kir. államvasutak munkás­telepénél, másfelől az országos posta- és távirda gazdászati telepénél tervezett mintegy 21 öl széles teret elejtettük, mert a fővárosi tárgya­lási iratokból arról győződtünk meg, hogy a tér czéljára kiszemelt területek az említett két telep kiegészítésére vannak lekötve. 2. Azt a javaslatot, hogy az elejtett tér helyett az utcza keresz­tezéseknél mindanégy sarkon a telkek nagyobb mértékben letompittassa- nak, nem fogadhattuk el, mert ez csak abban az esetben lenne megokolt, ha a felüljáró már a letompitás vonala előtt végződhetnék, ennek a meg­oldásnak azonban a fekszini viszonyok állják útját, s nevezetesen a megoldás csak a fekszinek jelentékeny emelésével lenne elérhető, de ezt feltétlenül mellőzni kell, mert különben a posta- és távirda gazdászati hivatalának szomszédos épületei elöntetnének. Ellenben kisebb mérvű letompitás a helyőrségi kórház telkéből és a szomszédos telekből lehetséges lévén, ehhez hozzájárultunk, egy­úttal pedig a felüljárónak a helyőrségi kórháznál levő kezdeténél a fek- szint + 20.00 m.-ről + 20.30 m.-re helyesbítettük, minek folytán a pósta- és távirdai gazdászati épületig vízszintes útfelület fog előállani, és e mellett a felüljáró emelkedése 3.29°/o-ról 3.20 %-ra csökken. 3. Elfogadtuk azt is, hogy a felüljáró a túlsó oldalon ne a Hungária-körútnál, hanem már a körúttal párhuzamos utczánál érjen véget, s itt az útszin magassága a 3.20 %-os, szelidebb lejtő érdekében “( 21.15 m. legyen. 5. Végül helyesléssel fogadtuk a szabályozási terv azon módo­sítását is, hogy a helyőrségi kórház déli homlokzata mentén tervezett 8 öl széles út, valamint egy másik tervezett utcza is az általános szabályozási tervből töröltessenek, és helyükbe a Gyáli-úttal párhuzamosan, a máv. munkástelep és a honvéd helyőrségi kórház mögött, egészen a Kén-utcza folytatásáig egy uj, 8 öl széles utcza vétessék fel. A terv végleges megállapítása előtt várjuk a székesfőváros törvényhatóságának formaszerü hozzájárulását. A belügyminister ur a bubó-pestis laboratóriumot, — mely ideig­lenesen az állami bakteriológiai intézetben van elhelyezve, — végleg a székesfővárosi Szent-Gellért-kórházzal kapcsolatosan óhajtja elhelyezni és mert a tárgyalások azt igazolták, hogy a laboratóriumi épület elhelye­zésének kérdése czélszerüen csak a kórházi telep déli határán elvonuló Lenkey-utcza területének igénybevételével oldható meg, a Lenkey-utcza itteni szakaszának az eltolása vált szükségessé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom