Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1906, 1907, 1908 (Budapest, 1907, 1908, 1909)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1907 - XI. Vegyesek
— 90 — a törvényhozás czólzatát, mint a sajátját, bizonyára jól és hiven ismerte. De találkozunk vele meg nem szakitott rendben az összes későbbi kormányoknál is, azon tények képében, hogy kezdettől fogva spontán gondoskodnak a hidak fentartásáról és arról, ami a Dunaszabályozás műveleténél a fen- tarfcás fogalma alá tartozik. Teszik pedig ezt következetesen 36 év óta, bizonyára nem a törvény ellenére, hanem a törvény végrehajtásaképpen, mely egyáltalán nem nyújt támpontot arra, hogy egyazon rendelkezés közösségéből a rakpartok fentartása ki legyen rekeszthető. E kirekesztés előbb nem is volt észlelhető; a rakpartok fentartása csak évtizedek múltán került ki a kormány gondozása alól, a nélkül, lmgy a fentartás iránt más elvi intézkedés történt volna. A törvény értelmezését illetőleg súlyt fektetett a minister elnök úr a pénzügyministeriumnak 1876. évi márczius 3-án 56709/1875. sz. a. a fővároshoz intézett leiratában foglalt azon kijelentésre, hogy a kölcsönből létesített beruházások, tehát a rakpartok fentartásával is a közmunkák tanács, mint a fővárosi pénzalap kezelője bizatott meg. Úgy hisszük azonban, hogy a pónzügyministerium és a főváros között történt nyilatkozatváltásokból reánk jogi következmények nem származhatnak. Ettől eltekintve, az idézett kijelentést megfosztja súlyától ama tény, hogy a kincstár akkor is következetesen gondoskodott a vállalatok fentartásáról ott, ahol erre szükség volt, pl. a hidaknál. ügy áll tehát előttünk a kérdés, hogy a hidak, a dunaszabályozás és a rakpartok fentartását a törvény egészen azonosan rendezvén el, mig a sorsolási kölcsön végleg törlesztve nincsen és mig a törlesztésre lekötött jövedelmek a fővárosi pénzalap javára fel nem szabadulnak, addig az ern- litett vállatok fentnrtása mint egészben, úgy részben sem hárítható a fővárosi pénzalapra, melynek nevében méltán figyelmet igényel az a további szempont, hogy a törvényhozás az alapot képessé sem tette eme fentartási teher viselésére, sőt — az útadó egyedüli kivételével — régen elapadtak azok az erőforrások is, melyeket a törvény — bár más czélból — számára kijelölt. Okfejtésünk kiegészítésére hivatkoztunk ama másik lényeges elvi szempontra, hogy a rakpartok a kincstárnak tudvalevőleg jövedelmező objectumát képezik. Jövedelmüket az 1870. X. t.-cz. 4. §-ának f) pontja leköti ugyan a sorsolási kölcsön fedezésére, ámde jövedelem alatt más jelzés hiányában sohasem érthetők a brutto bevételek, hanem csak a tiszta jövedelem. Különösen áll ez akkor, ha az illető objectum jövedelme, mint a jelen esetben, valamely meghatározott czélra szolgák És ha az az objectum fentartási és esetleg egyéb költséget okoz, a bevételekből legelső sorban ezeket a költségeket kell fedezni; minélfogva jövedelem csak, az ami a brutto bevételekből az emlitett költségek levonása után tisztán fenmarad. A rak
