Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1906, 1907, 1908 (Budapest, 1907, 1908, 1909)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1906 - Bevezetés
— 2 — A ministerelnök úr meg nem állva egy magában véve szerény kérelem teljesítésénél, mint korábbi kormányelnöksége idejében az uj hidak létesítésénél és a katonai laktanyák beváltásának meglepően szerencsés műveleténél láthattuk, ezúttal is a nagyszabású kezdeményezés terére lépett. Híven ahoz a nemzeti felfogáshoz, mely mindjárt alkotmányunk helyreállítása után a fővárosnak, mint országos központnak fejlesztését tételes törvénynyel elsőrendű állami feladattá avatta, a nagy alkotásoknak a 90-es években mintegy megszakadt fonalát újból felvette abban a törvényjavaslatban, melyet „Budapest fő- és székváros fejlesztéséről s a háztartásának rendezése végett teendő állami intézkedésekről“ a napokban terjesztett a képviselőház elé s melylyel nekünk már előbb volt alkalmunk foglalkozni. Felöleli e törvényjavaslat: 1. az Attila-körút és környékének szabályozására adott 2 millió korona kamatmentes állami előleg jóváhagyását; 2. a Sárosfürdő vételára fejében fizetett 1,050.795 korona 23 fillér visszatérítését a székesfőváros javára; 3-, egy uj közúti dunahid építését a Hungária-körut és a III. kerület között a vele járó városrendezési munkálattal együtt; 4., a Margitsziget megszerzését, összes tartozékaival és felszereléseivel együtt; 5., a Margitszigeten országos növénykert telepítését; 6., az államrendőrség költségeiből a székesfőváros hányadának évi 800.000 korona átalányban való megállapítását és a székesfőváros felmentését az 1905—1906. évekből származó hátralékának befizetése alul; 7., a helybeli italmérési illetékek átengedését a fővárosnak a folyó évtől kezdve; 8., a főváros némely részeiben az építkezés előmozdítását, rendkívüli állami adókedvezmény biztosításával. Ami ezen intézkedésekből a községi háztartás javára esik, ennek méltatása nem reánk tartozik; nem hallgathatjuk el azonban örömünket a felett, hogy a törvényhatóság ezen erőgyarapitással bizonyára kedvezőbb helyzetbe fog jutni ama feladatok szempontjából is, melyekre — bár a fővárosi pénzalap rendeltetésével rokontermészetüek, — az 1870. X. t.-cz. 26. §-a értelmében rendes jövedelmeinek legalább 50 százalékát lenne hivatva fordítani. A javaslat többi rendelkezései minket már közvetlenül is igen közelről érdekelnek. Közülök különösen kettőnek nagy jelentőséget tulajdonítunk. Az egyik a Hungária-körut irányában az V. és III. kerület között építendő uj közúti hid, a másik a Margitsziget megszerzése. A törvényjavaslat immár a nyilvánosságnak átadott indokolásában részletesen