Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1904, 1905 (Budapest, 1905, 1906)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1905 - V. Vasutak

46 — A köztemetői vasútból kiágazólag Rákosfalváig, illetőleg Rákos- Szent-Mihályig tervezett villamos közúti vasút. Az 1902-1 k évi jelentésünkben ismertettük azt a tervezetet, mely szerint a budapesti közúti vaspályatársaság Kőbánya és Rákosfalva között összekötő vonalat kiván ópiteni. Mivel azonban ez a tervezet, főként a közúti vaspályatársaság által hozzáfűzött föltételek következtében a székesfővárost ki nem elégítette ; ennélfogva fölhívta a székesfőváros tanácsa a budapesti villamos városi vasúttársaságot arra, hogy tegye tanulmány tárgyává azt a vonalvezetést, mely szerint a villamos városi vasúttársaság köztemetői vonalából kiágazólag összeköttetés létesittetnék egyfelől Rákosfalva és a főváros központja közt, és pedig a Ligettelkidülőn elterülő nagy Népliget körüljárásával, másfelől pedig a vasúti vonal a Kerepesi-utaí keresztezve, a Zugló felé úgyszintén a Füredi-utczán át, Rákosfalva mentén Rákos-Szent-Mihályig vezettetnék. — A villamos városi vasúttársaság elvileg késznek nyilatkozott arra, hogy ez uj vasút ügyében, a székesfőváros közönségével tágyalásokba bocsátkoz­zék, még pedig a vonalvezetést illetőleg, azon az alapon, hogy a vasút a köztemetői-vonalából kiágazólag a m. kir. államvasutak töltésénél, a Királyváltó aláhidalásával a Róna-utcza irányában tervezett 24 öles népligeti kereszt- utba befordulva, a 24 öles Atlós-utig haladjon; majd pedig a rákosfalvai Füredi-utcza irányában, a Népligeten keresztül jusson el a Szent-Mihályi dűlőig. A múlt évben lefolyt, ide vonatkozó tárgyalások során, városren­dezési szempontból és ama czél érdekében, hogy a vasút minél közelebb jusson Kőbányához és igy Rákosfalva és Kőbánya között minél kedvezőbb összeköttetés hozassék létre, — ama kívánságunkat fejeztük ki, hogy a vasúti vonal a Népliget megkerülésével vezettessék és hogy a budapesti villamos városi vasút részvénytársasággal a tárgyalás ennek megfelelően íoly- tattassék. Nem tartjuk ugyanis még ideiglenes jelleggel sem megengedhetőnek, hogy a lótesitendő uj Népliget a Füredi-utcza irányában vasút által keresz­tül hasittassék, mert ez a terület a közönség nyugalmas tartózkodásának és üdülésének van szánva s a vasúti vonalnak ily irányú vezetésére a liget belsejének könnyebb megközelitóse czéljából sincs szükség, a mennyi­ben az általános szabályozási terv szerint a Róna-utcza, Halom-utcza irá­nyában, az uj ligeten keresztül tervezett körúton, villamos közúti vasút, amúgy is fog létesülni. * A budapesti h. é. vasutak Budapest Erzsébetfalvai vonalának villamos Üzeműre való átalakítása. A budapesti közúti vaspályatársaság sertésközvágóhidi vonalának megépí­tésével a közúti vasút a soroksári h. é. vasút °/i0 szelv. közötti vágányain peage használatot nyervén, a budapesti helyiérdekű vasutak részvénytársasága elhatározta, hogy a soroksári h. é. vasút °/io szelv.-től, vagyis a sertésközvágó­hidi közúti vasút elágazási pontjától folytatólag, a 3Vs5 szelv. között fekvő Frzsébetfalva állomásig terjedő részét is, valamint a Rudapest-Közvágóhíd

Next

/
Oldalképek
Tartalom