Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1903 (Budapest, 1904)

Bevezetés

Nagyméltóságu magyar királyi Ainisterium! Jelentésünket 1903. évi működésünkről törvényes kötelességünkhöz képest bátorkodunk ezennel bemutatni. A múlt esztendőhöz hivatásunk körében különösen két nagyfontosságu művelet szerencsés befejezésének emléke fűződik. Az egyik: a dunai uj hidak létesítése; a másik: a katonai laktanyák beváltása. A hidak kezdeményezése még a 90-es évek elejére esik; s bár akkor elő­terjesztésünkhöz képest eleinte csak a Ferencz József-hid építéséről volt szó, a tárgyalások oda vezettek, hogy az 1893. évi XIV. t. ez. azonkívül az eskütéri hidat is felkarolta. Az előbbi a két parti városrész közlekedési ereinek nélkülözhetetlen, szerves kiegészítő kapcsát képezte, úgy, mint északon a Margithid. E két hid által a jobbparti és a balparti belső körút teljes körré fejlődött és az összforgalom első alapvető gyűrűjét képezi. Eme rendeltetésénél fogva a Ferencz József-hid már a 70-es évek óta mindig szem előtt lebegett s mikor az eszme megvalósulásának fel­tételei bekövetkeztek, szabályozási szempontból a helyzet olykép volt előkészítve hogy abba a hid szükségszerűen beilleszkedjék. Így volt lehetséges, hogy a Ferencz József-hid a hozzátartozó rendezéssel együtt a millenáris évben a forgalomnak átadathatott. Ellenben az eskütéri hid egyszersmind mélyreható szabályozási művelet szük­ségét idézte fel a Duna mindkét oldalán s főleg a régi belváros lényeges átalakítá­sát és a Kossuth Lajos-utcza kiszélesítését vonta maga után, hogy igy a hid meg­felelő tágas útvonalon legyen elérhető, szerves kapcsolatba hozva a fő útvonalakkal. A feladatnak reánk hárult ezt a részét, amely tetemes kisajátítással volt összekötve, iparkodtunk úgy ellátni, hogy a hid építése, mire a sor reá kerül, zavartalanul meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom