Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1902 (Budapest, 1903)
I. Szabályozás
0 ellen nem volt észrevételünk. Aggályaink támadtak azonban a hid feletti medenczét illetőleg, mert igy a város 2 kilométer hosszban lenne a Dunától elzárva és ezt a városfejlődés érdekeivel összeegyeztetni nem lehet. A kikötő műszaki leirásában azzal a nézettel találkoztunk ugyan, hogy a kérdéses terület városfejlődési czélokra különben is alkalmatlan, — de e nézetet annál kevésbbé fogadhatjuk el, mert hiszen a talajviszonyok eredetileg hasonlók voltak egyebütt is és a dunapart mindkét oldalon mégis szépen kiépült, kivételt a partnak csak az a szakasza képez, mely a pesti oldalon a pályaudvar és a közraktárak elhelyezésével a várostól mesterségesen elszigeteltetek, de éppen az itt található sajnos állapot óva int arra, hogy a mi rosznak bizonyult a múltban, azt ne ismételjük a jövőben. — Bele játszik a hid feletti medencze lótesitósónek kérdésébe még két lényeges körülmény. Az egyik az, hogy az ipar és kereskedelem természetszerűleg a balparti városrészben helyezkedett el, fejlődése is csak ott várható, s tehát ha a helyi forgalom érdekeire gondolunk is, ezeket jobbparti telepitéssel czélirányosan kellőleg kiszolgálni nem lehet. A másik körülmény az, hogy a kereskedelmi minisztériumot komolyan foglalkoztatja egy forgalmi és ezzel kapcsolatos téli és esetleg ipari kikötő létesitésónek eszméje, felölelvén az nemcsak a fővárosnak, hanem az egész ország érdekét és ehez képest megvalósitása csak idő kérdése lehet. Tekintve pedig, hogy a lágymányosi téli kikötő alsó medenczéje 280 hajó befogadására van tervezve, alig férhet kétség ahoz, hogy a szükségletet egymagában is hosszú ideig és minden esetre legalább addig ki fogja elégiteni, mig a forgalmi kikötő kiépül, mi által a különben is csupán bővitésül contemplált lágymányosi felső medencze önként feleslegessé válik. Noha azonban ezek az észrevételeink voltak a kérdéses felső medencze ellen, a szabályozás módosításának tervénél azzal mégis számoltunk, de másfelől arról is gondoskodtunk, hogy elejtése esetében területe a szabályozás keretébe czélszerüen be legyen illeszthető. A téli kikötővel kapcsolatos még a hegyi vizek elvezetésének kérdése is. A kikötőt tárgyazó műszaki művelet azt czélozza, hogy a németvölgyi, sashegyi és sasadi vizek a kelenföldi állomás mellett épitendő csatornába foglaltassanak és a főváros határa mentén vezettessenek a Dunába. Az eszme műszakilag nem lehetetlen ugyan, de financzialis nehézségei szinte legyőzhetetlenek. A kikötő műszaki leirásában gondolt nyomon, ugyanis ezek a hegyi vizek mintegy 2 kilométerrel hosszabb vonalon juthatnának csak a Dunába, a zárt csatorna költségei tehát oly magasra emelkednének, hogy azokkal a székes főváros még hosszú időre való felosztás mellett sem birhatna. Másrészt városfejlődési és fontos közegészségi érdekek miatt arról sem lehetne szó, hogy ezek a hegyi vizek, hacsak időkö- zileg is, nyitott csatornában vezettessenek. Ily körülmények között kénytelenek voltunk azon eredeti elhatározásunknál maradni, hogy az árok az általános szabályozási tervben kijelölt nyomon haladjon. Ez egyébiránt az esetleg mégis megépítendő felső kikötőt sem fogja hátrányosan érinteni. Az árok a kikötő délnyugati sai’kába torkol ; ha tehát rakna is itt le iszapot, ez a kikötő használatát nem akadályozhatja, annál kevésbé, minthogy a hordalék már útközben az iszapfogókban rakodik le és magába a kikötőbe csak finom iszap juthat. A kikötőnek a kelenföldi pályaudvarra] való összeköttetéséről két