Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1902 (Budapest, 1903)
Bevezetés
Nagyméltóságu magyar királyi Ministerium! Az 1870. évi X. t.-cz. 27. §-ában megszabott kötelességnek teszünk eleget, midőn jelentésünket 1902. évi működésünkről ezennel bemutatjuk. Általánosan tapasztalható, hogy a székes-főváros fejlődése lassúbb ütembe ment át. Az előbbi évtized bő éveire szükebb évek következtek. A fordulat több oknál fogva ki nem maradhatott. Az uj hidak épitése, a velük kapcsolatos szabályozások, a katonai laktanyák beváltásának nagy művelete, az ezredévi országos kiállítás stb. hovatovább kisebb mértékben képezik a fejlődés ható erejét, mely virágzásában itt-ott túlzásba vitt számításokra is ragadta a vállalkozást. Természetes, hogy azon a ponton, hol a gyors ütemet hirtelen lassúbb ütem váltotta fel, ez annál érezhetőbbé vált, mert egyidejűleg általános közgazdasági depressio állt be, melynek hatásától a szék es-főváros fejlődése egyébként sem maradhatott megkímélve. Ezek a zsibbasztó körülmények a fejlődés menetének fékezőjévé váltak ugyan, de megállást szerencsére elő nem idéztek. Sőt a némileg máris javult viszonyok remélni engedik, hogy a jövőre alapított számításokból a túlzás eleme kiküszöböl- tetvén, oly egészséges irányzat ver gyökeret, mely mellett Budapest további fokozatos fejlődése ismét szabad folyást vehet. Megállás nélkül, szüntelenül haladni, ebben látjuk a jövő biztos zálogát. Ez a haladás természetszerűleg függésben van az általános közgazdasági viszonyok l