Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1897, 1898, 1899, 1900, 1901 (Budapest, 1898-1902)
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1897. évi működéséről - III. Katonai laktanyák beváltása
30 ták Khittel Rezső ezredes úrnak, ki is ezt a jelen jegyzőkönyv aláirásával külön is elismeri. Miről a jelen jegyzőkönyv két eredeti pédányban kiállittatván, az egyik eredeti Khittel Rezső ezredes úrnak, a másik pedig Rupp Imre min. tanácsos úrnak adatott át. Kmft. Aláirások. Jegyzőkönyv. Felvétetett Budapesten, 1897. október 29-én. Jelen voltak: A fővárosi közmunkák tanácsa részéről: Rupp Imre, ministeri tanácsos, Bakos János, osztálytanácsos és Garancsy Mihály, ministeri titkár; Budapest székes-fő város részéről: Dr. Yaszilievits János, tanácsnok, Heuffel Adolf, közópitósi igazgató, Lám pl Hugó, főszámvevő, Olhauser Pál, I. kei*, elöljáró és Melha Kálmán, t. ügyész. Tárgy: A budapesti gellérthegyi erőd és a hozzávezető út átadása, illetve átvétele. Rupp Imre, ministeri tanácsos, az 1894. évi XX. t.-cz. alapján folyamatban levő laktanyabeváltások ügyéből kifolyólag röviden ismerteti a gellérthegyi erődre vonatkozó előzményekét, melyek szerint a m. kir. pónz- ügyminister úr és a székes-főváros közt a Budapesten levő Károly-laktanya eladása, illetve megvétele iránt a megegyezés létrejött s tehát az 1894. évi XX. t.-cz. 3. §-a értelmében a szóban forgó erőd ingyen bocsátandó a székes-főváros közönségének tulajdonába. Ehhez képest, tekintettel arra, hogy a főv. közmunkák tanácsa a Gellérthegyi erődöt tartozékaival és a hozzávezető úttal együtt a jelen jegyzőkönyv kiegó- szitő részeként 7. alatt ide fűzött jegyzőkönyv tanúsága szerint mai napon átvette; tekintettel továbbá arra, hogy az éppen hivatkozott jegyzőkönyvben leirt megállapodások a székes-főváros fent megnevezett képviselőinek jelenlétében és hozzájárulásával jöttek létre, — a főv. közmunkák tanácsa képviselői a gellérthegyi erődöt s tartozékait, valamint a hozzávezető utat, úgy amint az a 2*/. alatt ide fűzött helyszinrajzon feltüntetve van, a katonai igazgatást megillető megszállási jogból folyó korlátozással és a székes-főváros közönségét terhelő bon