Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1895, 1896 (Budapest, 1896, 1897)
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1896. évi működéséről - IX. Vasutak
134 Abt-fóle kitérők alkalmazásával, megmarad a jelenlegi vasúti vonal, csupán az eddigi kitérőkön kivül még 3 uj kitérőt fognak alkalmazni. A villamos áram vezetés oszlopokon alkalmazott felső vezetékek útján fog eszközöltetni, az áram fejlesztő telepnek miként való berendezése későbbi tárgyalásra • hagyatott, mert nincs kizárva annak lehetősége, hogy eziránt a közúti vaspálya társasággal kedvező megegyezés jöjjön létre. Ez uj berendezések következtében a hosszabb vonatok közlekedése helyett, egyes kocsik sűrűbb közlekedése lép majd életbe és a gőzüzem egyóbb hátrányai is, mint pl. a korom, füst, gőz a svábbhegyi villák érdekében elkerülhetők lesznek. Tekintettel a villamos üzem nagy előnyeire, a szándékba vett átalakításhoz örömest járultunk, csupán azt kivántuk, hogy a mennyiben az Attila- ésKrisztina-körúti közúti vágányok direkt meghosszabbittat- nának a városmajor állomásig, ekkor megfelelő elrendezésről kell gondoskodni; továbbá kivántuk, hogy a jelen alkalommal a vasút vonala a Széchenyi hegyen, a városerdőig meghosszabbittassék. A Budapest-esztergom-doroglii helyérdekű vasút. A lefolv évben e vasút teljesen megépült, úgy hogy a dunai híd kivételével, annak műszaki fölül vizsgálata 1896. ápril 20-án és utána következő napjain, majd pedig a vasúti dunai híd elkészültével az O-Buda — Angyalföldi vonalrész műtanrendőri bejárása is meg volt tartható, mely idő óta a vonatok most már a m. kir. államvasutak nyugati pályaudvarából indulnak. — A vasútépítő vállalat ugyanebben az év*ben kérte, hogy a vasúttal kapcsolatban létesített útátjárókat, párhuzamos és hozzzájáró utakat a mint közigazgatási bizottság tőle vegyük át és adjuk át a székes-fővárosnak, de a bekövetkezett havazások miatt ebbeli föladatunk teljesítését 1897. tavaszára kellett halasztanunk. Különböző vasúti ügyek. A fontieken kivültárgyaltuk és elintéztük a következő vasúti ügyeket: Ifj. Cséry Lajos-féle szemétszállitó vasút kibővítése. Budapestvidéki b. é. vasútak Vágóhíd állomásától a IX. kér. Budapest Dunabalparti teherpálya-udvarig terjedő összekötő vágány. Goldberger S. F. é s f i a i-nak, a III. kér. dunajobbparti körvasút- ból kiágazó iparvágánya. Magyar kerámiái gyár részvény-társaság és a magyar gőztégla czement és gypszgyár r ész v. - társaság X. kér, kőbányai telepére, a Mansfeld-féle iparvágányból kiágazó iparvágánya. Magyar gőztégla, czement és gypszgyár részv.- társaság X. újhegyi telkeit összekötő gördülő iparvágánya. Sangerhauseni gépgyár telepére V. Vizafogón,a Duna balparti körvasútból kiágazó iparvágány.