Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1895, 1896 (Budapest, 1896, 1897)
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1895. évi működéséről - XI. A Mátyás-templom környékének rendezése
— 117 — A folyosók végein elhelyezett lépcsők közvetítik a terraszokra való feljutást, honnan teljesen szabad kilátás nyílik a környezetre. Ami végül Szent-lstván király emlékét ille'i, eza déli Halászbástya közepére helyezett messziről látható, magas süveggel boltozott, alsó részében tárva nyitott csarnok, melyben a szent király emelt trónuson foglal helyet. A mi e javaslatokat illeti, a miniszterelnök úr a következő leiratot intézte hozzánk: Ismeretesek a fővárosi közmunkák tanácsa előtt azok a tervek és javaslatok, melyeket Schulek Frigyes ópitósz-tanár a budavári plébánia-templom környékének rendezése érdekében kidolgozott s előterjesztett. Nevezett épitósz-tanár ez érdemben a vallás és közoktatásügyi miniszter úr utján hozzám érkezett emlékiratában a tér-rendezés s az u. n. halászbástya és azzal kapcsolatos lépcső építése mellett, még a Szt. István emlék és a Hét-vezér szoborcsoportjának elhelyezésével is foglalkozik. Tekintettel arra, hogy a magyar állam ezredéves fennállásának megünneplésével kapcsolatos ügyek intézése czéljából kiküldött országos bizottság hivatali elődöm előterjesztéséhez képest már m. évi deczember hó 13-án tartott ülésében elhatározta volt, hogy Schulek tanár tervének fólretótelé- vel a Szt. István emlék kérdése akként oldassák meg, hogy az u. n. halász- bástyán a Strobl Alajos szobrász-tanár által tervezett Szt. István lovasszobor állittassék fel, a Hét-vezér szoborcsoportja pedig a Zala György szobrász és Schickedanz Albert műépitész által tervezett ezredévi műemlék főalkatrészét képezze; tekintettel továbbá arra, hogy ez irányban a szerződéseket az illető művészekkel már meg is kötöttem; Schulek tanár ez irányú javaslatai már nem képezhetik itteni tárgyalás alapját. Annál nagyobb jelentőséget tulajdonitok azonban annak és anuál nagyobb figyelmet igényel és érdemel az, mit nevezett építész-tanár a templom környékének rendezésére, a halász-bástya épitészeti átalakítására és az összeköttetés és közikedés érdekeit szolgáló lépcső miként leendő megoldására nézve tervez, s emlékiratában indokoltan kifejt. Szükségesnek tartom, hogy ezzel a kérdéssel a kormány is behatóan foglalkozzék. Mielőtt azonban a tervezettel szemben végleg állást foglalnék, felhívom a fővárosi közmunkák tanácsát, hogy indokolt véleményét terjessze elém, mely alkalommal egyszersmind arra nézve is nézetnyilvánitást kérek, hogy tekintettel az ügynek városrendezési szempontból is nagy jelentőségű voltára, a kivitellel járó költségek mi módon lennének fedezendők ? Budapesten 1895. évi máius hó 18-án. " jxt i 1 J Baro Banff tj s. k. E felhívásra a miniszterelnök úrhoz intézett felterjesztésünkben teljes mértékben helyeseltük, hogy a főherczeg Albrecht-útról a halász-bástyára monumentális lépcső vezessen fel, maga a halász-bástya pedig Schulek terveinek alapeszméje szerint épitészeti kiképzést nyerjen. A lépcsőre egyébiránt már a közlekedés érdekében múlhatatlanul szükség van annyira, hogy arról egy vagy más módon minden körülmények között gondoskodni kellene. Ezt tekintettük magyarázatául annak, hogy Schulek Frigyes tervét a székes- fővároshoz is benyújtván, a középitési bizottság a tervnek ezen részét külön választva javasolta, hogy ez lehetőleg még a milleniumi ünnepségek előtt